Miért ilyen elutasítóak a nők a túlsúlyos férfiakkal szemben?

@90

Na megígérem, hogy ez az utolsó hozzászólásom itt, mindössze két gondolat. Egyrészt nem azon hisztériázok, hogy a nők többségének nem kellek, hanem hogy SENKINEK. És nem működik valamiért a nagy számok törvénye sem. A másik pedig az, hogy hiába én vagyok a gyenge elméjű, csőlátású, mentálisan sérült lelki nyomorék, mégis, nem én nevezem egy embertársamat undorítónak. :)

Ígéret szép szó meg minden, csak annyira unatkoztam, hogy visszaolvastam a kérdést és az itteni shitstormot. Kávé helyett megtette, így délelőttös műszak után legalább nem fogok idejekorán bealudni. A fotelpszichológusok karattyolása és vartyogása mindig okot ad némi dühöngésre, azonban még egy logikai bukfencet kiemelnék. Mivel nincs türelmem és idegrendszerem még egyszer átnyálazni a kommenteket, zanzásítva írom le; volt egy kommentelő, aki számon kérte rajtam, hogy a leírásban tárgyalt lányról tudok-e valamit, azonkívül, hogy vékony, vajon van-e más oka annak, hogy engem ő érdekel. Egyrészt rohadtul semmi közöd hozzá és nem értem, milyen jogon kérsz számon, másrészt fordítsuk meg: azok a csajok, akik engem visszautasítanak, vajon tudnak-e bármit a személyemről, a hobbimról, a terveimről, a humoromról, akármimről, vagy csak annyit tudnak rólam, hogy valamennyire túlsúlyos vagyok? Vajon belegondolnak-e abba, hogy megismerjenek, vagy automatikusan, de mégis TUDATOSAN nem tudnak rám férfiként tekinteni? Miért csak rám lehet húzni a "kétbites" jelzőt?

Vagy éppen miért kell azonnal, gondolkodás nélkül a végtelenül felnőttes, "kövér a kövérrel" elvet használni? Elmondanám azt a sztorit, amikor az a szintén említett, durván, tényleg nagyon elhízott nő rám nyomult, hogy véletlenül vagy direkt, de hozzáért a kezemhez. Végül is nem nagy sztori, mindössze annyi történt, hogy mint amikor hozzáértek valami forróhoz az ujjatokkal - nos, úgy rántottam el a karomat, azt se zárom ki, hogy fintorgás kíséretében. Mindezt úgy, hogy nem is gondolkoztam, hanem teljesen tudattalanul történt ez a mozdulat. Szerencsétlen rettenetesen taszított, bár ehhez kellett egy végtelenül buta, tanulatlan, műveletlen személyiség is.

Egyébként január elején egy kollégámmal félig-meddig poénból belekezdtünk egy fogyókúraversenybe. Mondjuk én továbbra sem értem, hogy férfiként miért számítok ~96 kilósan kövérnek, de sebaj, mert azóta ~92-n állok. Ilyen ütemben még 3-4 hónap, és elérem a nagyjából 75 kilós súlyt. Talán hamarabb is, mert ha megszűnnek a mínuszok, lehet előrántom a biciklit idén is. Miután eljutok erre a szintre, akkor lesz pár hónapom, amit nagyon meg kell nyomnom társkeresési szempontból, mielőtt visszahízom az egészet, ÁFA-val együtt. Mert vissza fogom hízni, az tuti, ugyanis a 'szom se fog legelészni egy örök életen át. Így is rajtunk röhög az egész munkahely, amikor elővesszük a kis paradicsomunkat meg narancsunkat meg a főtt tojásunkat, miközben ők jóízűen eszik a normális kajákat, esténként meg vígan tolják befele a pizzát egy sör mellett.