Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a velemenyetek a mai lanyokrol?
Tessék . Nesze. Mi ez ha nem undorító, és még ő háborog.
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szere..
Én mindig szerettem volna komoly kapcsolatot. Az más kérdés, hogy sokáig nem találtam hozzá megfelelő partnert. Mindig úgy képzeltem, hogy majd házasságban élek, ha megtalálom a hozzám való férfit, aki szintén így gondolkodik. Vele leélem az életem, örökbefogadunk közösen egy kiskutyát, munka mellett közös programokra járunk, szórakozunk, pihenünk, együtt megöregszünk😊. Végül 24 évesen ismertem meg és jöttünk össze, 1,5 évre rá össze is házasodtunk.😊
Most 10 éve vagyunk együtt. 3 hónapja a kutyus is megvan😊😊😊🐾❤️.
Gyereket soha nem akartam. A hideg ráz tőlük. Ez kb 15 évesen fogalmazódott meg bennem először egyébként, és az érzés nem változott meg azóta sem. Nem lennék jó anya, és nem is vágyom rá hogy az legyek. Egyikünk sem vágyik rá. Mi így, szabadabban szeretjük az életünket.
Örülök, hogy vannak még azért pozitív példák, de sajnos egyet kell értsek az előttem szólókkal is, hogy valószínűleg rossz helyen/rossz közegben keresgéltem eddig csak. De azt azért hozzátenném, hogy szándékosan nem jöttem össze olyanokkal akiknél nem éreztem azt, hogy TÉNYLEG érdemes lenne kapcsolatot kialakítani és TENNI is érte. Pedig lett volna rá lehetőségem elég sokszor, de még a sima "egyszeri, alkalmi" kapcsolatokat is pont emiatt, szándékosan visszautasítottam. Egyedül is voltam nagyon sokáig, kimaradtak a "tini szerelmek" az életemből, egészen 22 éves koromig. Akkor találkoztam egy olyan lánnyal akiben láttam azt, hogy lenne értelme a dolognak és talán még az életem is le tudta mvolna vele élni. Sajnos kiderült, hogy hiába a jó családi háttér, a céltudatosság, az, hogy nem egy felszínes, ostoba kis tiniszinten megrekedt, csak az élvezeteket hajszoló lány, mégis az ellenkezője derült ki. Kb. azt érzem azóta is, hogy ő eredetileg nem ilyen volt, de valamiért rossz irányba változott. Talán az internetes baromságok, talán az akkori nagy stressz miatt ami érte, nem tudom.
Azóta megint ott vagyok, hogy lehetett volna nem egy, nem két "kapcsolatom", de megintcsak olyanok találtak meg akikkel nem tudnék elképzelni semmit. Viszont se magamat, se másokat nem akarok átverni, nekem nem ér annyit a testiség, és az sem, hogy elmondhatnám, hogy nem vagyok egyedül. Csak az a baj ezzel, hogy ki tudja megint mennyi idő lesz mire valaki normálissal összehoz az élet. Talán soha nem fog már megtörténni, de bízom még valamennyire benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!