Véleményed szerint mi a baj az ismerkedéssel manapság és mi tette ilyenné?

Lentebb kifejtem, mi az én meglátásom. Nyolc éven keresztül nem volt barátnőm egy rövid, megalkuvás szülte kapcsolatot leszámítva. Mindent megpróbáltam, ilyen haj, olyan haj, ilyen borotválkozás, olyan szakáll, ilyen ruha, olyan ruha, még az öltözködésem színeiben is követtem ajánlásokat. Kültéri kép, beltéri. Állattal, gyerekkel, társaságban, más által rólam készített, mindent végigpörgettem. Alapvetően is hosszú és tartalmas kommunikációval léptem fel. Sokakkal próbáltam ismerkedni.

Majdnem egy évtizedig eredménytelenül. Aztán megismertem a páromat, ugyanúgy néztem ki, mint addig, ugyanúgy írtam a levelekben, mint addig. Mégis belémszeretett.

Mi volt hát a különbség?

Hogy ő éppen a kamaszkorban, 16 évesen külföldre költözött a családjával, egy olyan országba, aminek akkor még nem beszélte a nyelvét sem. Teljesen kimaradt neki az, hogy pasik tucatjai ostromolják, mivel akik körülötte voltak, azok nem beszéltek vele egy nyelvet. Így éppen a személyiségfejlődés legérzékenyebb időszakában mentesült azoktól az egészségtelen irányba torzító, káros hatásoktól, amik a lányokat ebben az életkorban általában érik.

Mert mi történik ma, ha egy lány fellép egy társkeresőre? Az első egy órában tíz levelet kap. Persze, hogy kihat a mentális egészségére. Miképp a sztárságban nevelt gyerekszínészeknek, akik drogosok lesznek, alkoholisták, vagy öngyilkosok, vagy ezeknek változó kombinációi.

Ezután egy nő a társkereséshez úgy áll hozzá, hogy a sok jelentkezőből a legjobbat kiválogassa magának. Nem is lehet ezért hibáztatni senkit, bárki ezt tenné, akinek van rá lehetősége.

Csakhogy elmarad a kapcsolattervező gondolatok közül, hogy ő, mint másik fél, mit tud nyújtani, amihez az elvárásait reálisan megfogalmazza a vele szembenálló felé. És a férfi oldal issza meg ennek a levét.

Hogy ne akarjak diplomás férfit, ha én is csak érettségit szereztem meg. Hogy felmérem, miszerint én keresek 160 ezer forintot, ő pedig 200 ezret, és nagyságrendileg ugyanott vagyunk. Hogy nekem van egy saját autóm, ő a maga oldalán bérel egy lakást, és körübelül ugyanazt visszük a közös életünkbe.

Kölcsönös a felelősség, mert a férfiak saját maguk torzítják az ilyen mértékű kereslettel a valós viszonyokat.

Nekem 15-17 éves koromban csupa szép barátnőm volt. Akikkel összeillőnek is tartottam magamat. Aztán, ahogy ez az életkorszak rányomta a hatását a kortársaimra, már nem voltam elegendő az ugyanezen szintű lányoknak.

Pedig nem változtam.

Meggyőződésem, hogy most azért van szexis, szép párom, aki által nem hasonlottam meg önmagammal (mint történt volna az a társtalálás normál társadalmi környezetében valamilyen kényszerszülte viszonnyal), mert mikor megismertem, előttem nem volt komoly kapcsolata.

Ha itthon maradt volna, kikerülhetetlenül érte volna a személyiségfejlődésre káros, őt egészségtelenül alakító környezeti inger. Ha csak lemegy a boltba, ha utazik egy buszon, ha csak az iskolában ül, szemezéseget, bókokat, érdeklődést kap. Ha csak facebookot használ, nincs is társkeresőn, akkor is ajánlatok érik.

Ő, engem megismerve, nem azt futtatta végig a fejében, hogy az eggyel előttem jelentkezőnek X-szel magasabb volt a fizetése, a kettővel korábbi pedig jóképűbb volt nálam, így inkább elutasít most engem, hátha majd a utánam kövezkező jóképűbb is lesz, és a keresete is nagyobb lesz.

Hanem elégedett volt azzal, amit fel tudtam mutatni számára az életemből. És ez az egészséges gondolkodás, minden nőnél így lett volna, akinél én realitást láttam a közeledésre, ha hasonlóképp megmaradnak a normál felnőttéválás útján, ahol 15-16 évesen, a fiúkban ébredő szexualitás, és ennek következnényei okán letérnek.

Ő megmaradt a világot reálisan kezelő, racionális értelmű nőnek - ahonnan mindannyian indulunk.

A lányok önmaguk is áldozatai ennek, a rájuk ható környezethez roncsolódnak, ami ezután hátráltatja az életútjukban.

Most, vőlegényként és menyasszonyként együtt élve, példát nyer, hogy a lányok, akiknek odanyújtottam magamat, önmaguk hibás döntéséből milyen életből maradnak ki, pedig ugyanebből részesülhettek volna ők is mindannyian, mert a korábban is birtokolt képességeim szerint teszem maximálisan boldoggá a páromat.

26, mindig van idő fejleszteni. Írtam a külsőt-belsőt, nem értem, hogy miért emelted ki, hogy a belső is fontos, írtam én is. Pont ezért, hogy ha az arcod nem a legszebb, de érzem a viselkedéseden, érzem a külsőd karbantartottságán, hogy te mindent kihoztál magadból, amit lehet, az vonzó.

A női arcot is csak plasztikával lehet szépíteni, elég kevés nő van, aki teljes harci maszkot ken fel reggelente magának. A korlátaidat te állítod fel magadnak.

Az introvertáltság még mindig nem a befele forduló némagyerek szinonimája, a pesszimistákat senki nem szereti, szorongani meg neked sem jó.

Amikor valakinek a belsejére gondolsz, arra gondolj, hogy simán barátkozni milyen emberekkel szeretnél.

Az a baj, hogy te rögtön futni akarsz, mikor még járni sem tudsz. Pesszimizmusból nem kell eljutni az optimizmusba, a legtöbb ember semleges. Soha nem egyik kilengésből a másikba kell menni, hanem elérni egy semleges állapotot.

Hidd el nekem, én pár éve úgy szorongtam, hogy szombaton elterveztem, hogy kedden lemegyek a boltba (ami 5 percre van), akkor már a szombaton izgultam miatta. A boltbamenős napom meg totál el volt cseszve, mert egész nap itthon járkáltam, hogy mikor menjek. Soha nem történt velem semmi rossz semmilyen boltban. :D

A telefonálás... előre gyakoroltam a kis beszédem, leírtam, néha megkértem mást, hogy telefonáljon helyettem. És én soha nem azt kívántam, hogy legyek magabiztos, csak azt, hogy ne szorongjak.

"radikális személyiség-átalakulásra a felnőttkorban legtöbbször már nemigen van lehetőség"

De van. Csak ezt írtam le, hogy a férfiak beleszoktak abba, hogy nincs. Mert eddig nem kellett semmit csinálni.

Az meg külön szép, hogy leírod, de rossz magányosan a férfiaknak, de azt nem látod, hogy régen a nőknek volt szar, hogy be kellett érniük. Ők sem voltak ám boldogok. Azt meg nem nézem ki belőled, hogy azt gondolod, inkább legyen szar élete egy nőnek melletted, csak neked legyen párod.

#32: Óriási tévedésben vagy. Valószínűleg nem vagy tisztában a "személyiség" fogalmával. A személyiség a pszichológia szerint rettentően stabil dolog. A szorongás valóban csökkenthető, de a személyiség alapvető vonásai a felnőttkor elérés, úgy 25 éves kor után már legfeljebb csak kis mértékben változtathatók meg. Ezért van az is, hogy a személyiségzavarok nagy része sajnos gyógyíthatatlan.

Egyébként pedig természetesen én sem lennék boldog, ha a párom boldogtalan lenne mellettem. De a gond az, hogy szerintem volna, aki boldog lenne mellettem, csak erre nem kapok esélyt, mert (épp az internet miatt) a nők nagyon gyorsan, első benyomásra mondanak nemet. Én nem arról beszéltem, hogy milyen jó volna, ha egy 30 fölötti nő jobb híján kénytelen lenne férjhez menni egy olyan férfihoz, akitől undorodik. Hanem azt volna jó a múltból visszahozni, hogy a társjelölteknek több esélyt adjanak a nők egymás megismerésére. Van lassan kialakuló szerelem és kötődés is, és egy kezdetben nem tetsző férfiba is bele lehet egy nőnek szeretni, méghozzá nagyon. Egy női ismerősömet egy vallási közösségben kereste meg egy férfi, és nő az első randi után őt visszautasította. De mivel rendszeresen találkoztak a közösségben, a férfi újra próbálkozott, és nagy nehezen, szánalomból kapott egy újabb randit a nőtől. Azóta már házasok, imádják egymást. No ez a második, harmadik esély az, amit az internet teljesen megakadályoz. Ugyanis a gyors, elhamarkodott döntéshozást segíti elő. Nem attól fogja elkerülni egy nő a boldogtalanságot, hogy bárkinek azonnal és könnyedén nemet mondhat, gondolván, hogy úgyis ott van több ezer másik, aki első látásra jobban tetszik. Épp ellenkezőleg: ezzel épp esélyeket von el magától, mert lehet, hogyha megismeri a férfit, aki elsőre nem tetszik neki és több randit is ad neki, idővel belészeret. Már 20 éve vannak internetes társkeresők, s a válások fennálló házasságok számához viszonyított aránya ezalatt gyakorlatilag változatlan maradt Magyarországon. Mindez úgy, hogy közben a házasságon kívüli tartós együttélés is egyre elfogadottabbá lett, amelyeknél a szakításokról nincsenek statisztikák. A társkeresés hatékonyságát a kialakuló kapcsolatok tartóssága szempontjából az internetes társkeresők egyáltalán nem növelték meg. Ez kőkemény statisztikai tény. A sok ezer potenciális partner azonnali elérhetősége paradox módon legalább annyira lerontotta az esélyeket, mint amennyire megnövelte, éppen a gyors döntéshozásra ingerlés miatt.

[link]

[link]

Csak két példa, keresőben találsz többet. Tisztában vagyok a személyiség fogalmával, nem kell finoman hülyének nézni.

A személyiségzavar és a személyiség pedig két teljesen külön fogalom.

Az meg, hogy szerinted lenne-e valaki boldog melletted... hát nem tudom. Nekem ebből csak az jön le, hogy neked több önbizalmad van, mint hiszed. Bennem az a hit volt mindig, mikor szorongtam, depressziós voltam, hogy mindenkinek, akit ismerek, csökken az életminősége azáltal, hogy ismer, de szerinted te boldoggá tudnál tenni embereket. Már ennyivel előrébb vagy.

Megpróbálsz változtatni, vagy marad minden így. Én változtatnék, változtattam.

Attól, mert NEKED nem sikerül valami, nem a világ a hibás, hanem te.

Ezt úgy bírom, ezt is belétek nevelte a média. A pszichológia a hibás, nincs ilyen, hogy változás, csak ne kelljen felelősséget változni, azt mondani, hogy "tévedtem, megpróbálom újra/máshogy, most komolyan veszem".

Innentől nem érdekel. Fuldoklónak kezet nyújtasz, de inkább löki magát a parttól minél messzebb.

Szerintem viszont már a net előtt ment tönkre nagyon sok minden. A fogamzásgátlóval és a szexuális forradalommal.

Van jó oldala is, ezt sem vitatom. De ez hozta el azt, ahol most tartunk. Mindenki hajtja a szexet, egyre többen csak szexpartnert keresve, és minél többet. Így persze semmit se érnek az olyan értékek, mint a személyiség, tudsz-e főzni, tudsz-e szerelgetni, milyen a családod.

A férfiak mindig is hajlandóak voltak fizetni a szexért, a nők meg mindig is hajlandóak voltak dugni az (anyagi) előnyökért, mert nem kell kívánnia a partnert, elég, ha nyugton fekszik. Ezért a prostitúció a legősibb szakma.

Ezt felülírta az az ősi ösztön, hogy ha dugsz, abból gyerek lesz, és nézd már meg jobban, kit veszel el, kivel nevelsz közös gyereket 15-20 évig.

Ez esett ki a fogamzásgátlással. Nincs gyerek, nincs következmény. Szó nincs arról, hogy minden férfi teherbe akarja ejteni a vihogó, formás kis 16 éves csitrit, mert pompás anya lesz, és buli lesz minden este a vacsoránál vele beszélgetni. Egyszerűen csak dugni akar. Elkezd agyalni, hogy mivel veheti rá. Pénzzel? Azzal hát.

Elhúztunk oda, és nem kellett egy évszázad se, hogy a nő egyetlen értéke, ha "dugható", a férfié meg az, ha van pénze "minőségi" puncira.

Remekül példázza, hogy milyen házasságok vannak, és egyre több: fiatalon hatalmas lamúr, jajj de szép, jajj de szexi, igaz, kicsit buta, kicsit hisztis, de az anált bírja. Jajj de izmos, de jól keres, igaz, kicsit agresszív, kicsit iszik, de a bré 18 cm. Aztán jön a gyerek, és ott egy hisztis, idegbeteg anya meg egy agresszív alkesz apa, akik utálják egymást.

Ömlesztve kapjuk a szexualitást. Ezzel akarják eladni még a lakóparki lakást is. Mindenhol bikinis pipik, luxus élet, szex és pénz. Mindenki ezt hajszolja.

Egy lapáttal rátett a net. A 40 éves pocakos apuka a neten Don Juan, a 40 éves anyuka topmodell, megy a chat, flört, netes társkereső, mintha lenne lehetőség percek alatt jobb külsejű partnert keresni. Arra a 2 percre a belső nem fontos.

Közben felnőtt egy generáció, aki 12 évesen BDSM pornót néz, de 32 évesen egy nőt se kért fel táncolni.