Miért van sok ember kiakadva azon, hogy sokan nem jönnének össze mentális beteggel?

16 evig éltem ilyennel először szerelemből, majd szeretetből, megszokasból végül sajnálatból.

Minden szavad igaz.

A végén én sem voltam százas. Kellett 3 év míg egyenesbe jöttem.

Messzire elkerülöm az ilyen embert.

Aki itt háborog emiatt az maga is ilyen

Én írtam ki a minap kérdést ezzel kapcsolatban. Engem igazából az előítélet bosszant. Szerintem ha valakinek vannak mentális problémái minden embernél más mértékben hat a kapcsolatra. És nyilván nekem mint embernek aki küzd ilyenekkel, fájó hallani, hogy bármennyire is javulok és fejlődök, nem lesz kapcsolatom ha őszinte vagyok és elmondom, hogy ez van.

Nem kiakadásnak hívnám hanem csalódottságnak.

Szerintem sem kiakadás. Csalódottság, fájdalom.

Jól hangzik, hogy rendbe kell tenni magunkat, de ami egészen pici gyerekkorunk óta alakul (vagy már magzatkorunk óta, vagy transzgenerációs - és ebben most semmi ezo nincs...), az nem tehető rendbe gyorsan és könnyen. Van, akinek az egész fiatalsága elmegy rá. Legyen addig egyedül? Utána majd kezel(tet)heti annak hatásait, mert az sem marad nyom nélkül...

Csak két dolgot jegyeznék meg. Most kezdhetném én is ilyen fellengzős módon, hogy "nem értem, hogy nem lehet megérteni, ..." -- de inkább nem teszem. Szóval:

1. A "mentális betegség" baromira tág fogalom. Mondjuk egy hasadásos elmezavar, meg az arachnofóbia mindkettő a hatályos BNO szerint mentális betegség, de amúgy meg nem említhető a kettő egy lapon.

2. Szintén vissza kéne venni ebből a fellengzős hangvételből, hiszen hibátlan ember nincs. Most mondjam azt, hogy nálad meg erős empátiahiányt érzek? És ki tudja, ez milyen komplexusnak köszönhető, aminem nem is vagy a tudatában. Senki nem a tökéletesség szobra. Mindenkinek vannak rigolyái, jellemhibái, esetleg betegségei.

3. Nem ezen fog múlni, hogy valaki "alkalmas"-e egy kapcsolatra. Hány "egészséges" ember van, aki mellett képtelenség boldogságban élni...

Az pedig, hogy te mit gondolsz ténynek, az a te egyéni gondod. Nem vagy te akkora Jani, hogy hétmilliárd ember nevében beszélj. Esetleg nincs valami mentális problémád? ;)

4. Az önbizalomhiány nem betegség. Még annyira sem, mint a te beképzeltséged. És semmi olyan nincs az önbizalomhiányban, ami gátat szabna egy felhőtlenül boldog kapcsolatnak. De pl. a pánikbetegség sem látom, hogy miért jelentene problémát? Ellenben azzal, amikor valaki túl sokat képzel magáról.

Szíved joga eldönteni, hogy kivel jössz, vagy kivel nem jössz össze. Én sem jövök össze felszínes és előítéletes alakokkal.

A betegség/egészség kérdésénél pedig sokkal többet számít maga a személyiség. Lehet valaki depressziósan is életem szerelme, és lehet egészségesen is egy elviselhetetlen fráter.

Nem mellékesen: ma már mindent betegségnek titulálnak. De betegnek csak azt, akit látott már pszichiáter. Ha mást nem, valami semmitmondó "egyéb viselkedési zavar" dolgot ráhúznak, csak hogy senki ne távozzon onnan betegség nélkül. Aki meg hemzseg a személyiségzavaroktól, az meg "egészséges", csak mert őt még nem látta orvos.

"an, akinek az egész fiatalsága elmegy rá. Legyen addig egyedül?"

Nem, keserítse meg addig egy másik ember életét, majd mikor rendbe jön, akkor mondja, hogy ő már egyenesbe jött, másra vágyik.

Volt a társaságban egy lány, akinek valamilyen depresszió szerű betegsége volt, amikor éppen szárnyalt, akkor ő volt az istennő, könnyedén bármelyik pasit magába bonyolította, fél-egy évre, amikor maga alatt volt, akkor szétment, és olyan srácokat hagyott maga mögött, akik teljesen összetörtek.

Nyilván tök jó ötlet, hogy úgy pasizott, hogy nem előbb maga problémáit oldotta meg, az az évi 1-2 fiú, aki ezt megszenvedte bizonyára csak járulékos veszteség, hiszen nehogy már szegényke egyedül legyen fiatalon.