Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért nem írnak vissza szinte...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem írnak vissza szinte soha tinderen?

Figyelt kérdés

Évek óta csinálom. Egy időre töröltem, most leszedtem újra. Kb két hónap alatt van 100 matchem. Abból kb 30 volt aki válaszra is méltatott. Közülük kb max 15 volt, akivel el lehetett jutni közösségi médiára, hogy ott folytassuk. Ebből kb egy kezemen meg tudom számolni, hány volt, akivel értelmes beszélgetés ki tudott alakulni, és kettő volt, akivel randiig jutott. A két randiból az egyik úgy telt, hogy este találkoztunk, ittunk kicsit, film, és minden volt. Másnap hazament, egy darabon elkísértem. Egy hétig még beszéltünk amikor feldobtam az új találkozót kövi pénteken, és közölte, hogy sajnos összejött a legjobb barátjával, mert úgy döntöttek megpróbálják. Tudomásul vettem. Ez még semmi. A másik csajjal egyik nap elkezdtünk beszélgetni, írtam is, hogy találkozzunk, látszott érdeklődik. Másnap reggel végzett sulival, 10 körül már megbeszélt helyen volt tőlem nem messze, mert még nem volt olyan jó idő, mondta feljönne. Rendben. Közölte van e piám, ő szeretne inni. Oké ittunk egyet, aztán ott is elkezdődtek a dolgok. Megvolt minden aminek kell, és mondta nem sokkal utána, hogy mennie kell, mert a nagymamája ebédet csinál. Én nekem ez jól jött előtte este nem sokat aludtam, így tudtam is aludni. Mondtam neki, hogy elkísérem buszig, de erőlködött, hogy nem kell lemennem szóval elment egyedül. Miután aludtam, írtam neki, hogy elmehetnénk másnap ebédelni vagy moziba vagy hasonló, programozzunk is. Erre küldött egy képet, amin éppen egy csávóval vizipipázik, azzal a felirattal, hogy nem ér rá, randija van.


Ez mégis mi a franc? Ki van írva a profilomra is, hogy komoly kapcsolatot keresek. Nem mondom, hogy nem élveztem, de ha tudom, hogy ez lesz, akkor nem is találkoztam volna ezekkel a lányokkal. Ez ma a norma? Egy délelőttre átmenni egy vadidegenhez, egy gyors menetre és lekoptatni utána?


Szóval két kérdésem van. Miért húznak jobbra a lányok tinderen, ha válaszra se méltatnak, amelyik pedig igen, és el lehet vele találkozóig jutni, miért dob el mint egy darab használt játékot? Hol lehet ismerkedni komoly kapcsolat céljából? Vagy én vagyok teljesen eltévedve? Normális ami történt?


Köszönöm a válaszokat


2020. márc. 16. 04:49
1 2 3 4 5
 41/43 anonim ***** válasza:
33%

Köszönjük. Leülhetsz,egyes.😂

Jó volt a cirkuszod,de kezd unalmassá válni.

2020. márc. 18. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/43 anonim válasza:
0%

Ti tényleg nem értitek meg,amit a 78%-os lány ír?

Utolsó,te csak hergeled és kifordítod a szavait. Nem csinálsz mást,mint rajta vezeted le a feszültséget. Ott támadod,ahol csak tudod. A jogi dolgokban pedig tök igaza van. Írta is,hogy a jogász ismerősei szerint is már belefér. Csinál egy magánvádas eljárást és hidd el,hogy ezeket komolyan veszik. Vagy netalán te értesz a joghoz? Olyan magasan kvalifikált pasi(nem,nem férfi) lennél? Neked ma pedig ajánlanám,hogy menj el egyet futni vagy tölts el egy szép estét a barátnőddel. És vegyél vissza az arcodból.

2020. márc. 19. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/43 anonim ***** válasza:

Hol írtam,hogy szórakozok a férfiakkal,hogy kiélem rajtuk a hatalmi vágyaimat?

Miből gondolod ezt?

Annyit írtam,hogy sok pasi nyomul,rámakaszkodik,hisztizik. Mikor két óra beszélgetés után nemet merek írni,akkor sokan undorító,alpári stílusban elkezdtek gyalázni,káromkodni,hogy már a jogi lépéseket meg tudtam volna tenni.

Amúgy nem,nem bánt el velem egyetlen egy Casanova sem,szóval nem jött be ez. De ugye tudod,hogy aki másnak vermet ás,az maga esik bele.;)

Nektek nem megy az értelmezés és nem juttok el még egy randiig sem,így rajtam élitek ki a frusztrációtokat.

2020. márc. 20. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!