Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ti hogy éreznétek magatokat a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti hogy éreznétek magatokat a helyemben, egy ilyen nő után? (story lent)

Figyelt kérdés

Most középkorú vagyok. Annak idején amikor a középiskolában elsős voltam megismertem egy lányt, aki akkor ballagott. És először olyan ránézek, köszönök futó ismeretségnek tűnt. De rövid idő alatt úgy éreztem belezúgtam. És furcsa volt, mert én egy viszonylag vékony, tehát nem kigyúrt, és nem is divatguru, átlagostól átlagosabb fiú voltam. Míg Ő magasabb, szép, karcsú, fehér, fekete hajú kékszemű, egyszerű de hatásos arcú, népszerű. Egyszer amikor lett alkalmunk többször beszélgetni, jobban megismertük egymást és sok időt töltöttünk együtt. Amikor már ő elballagott is sokat találkoztunk, és jóbarátok lettünk.

A pasija: Ő egy hozzávaló pasi volt külsőleg, ezt nem is ragozom túl. De nem tudott vele érzelmileg sem beszélni, csak együtt voltak. Megcsalta a fickó.

Ilyenkor mindig én beszéltem vele, azt mondta más nem érti így meg. És egyszer minden meglepetéssel az első csók elcsattant. És titkos viszonyba kezdtünk. Nem értettem ha szakítottak miért kell titokban lennie. De minden szép volt, megelégedtem egyenlőre ezzel. És eltelt néhány év és én is elballagtam,d e ez idő alatt mindig egyre kevesebbet találkoztunk. És más lett. Aztán láttam, hogy újra összejöttek. És lementem hídba.

Amikor találkoztunk el akarta titkolni, amíg lehet. És amikor kérdőre vontam, akkor úgy tett mintha nem akarta volna titkolni, és nem szívesen jött volna össze vele. És egy két hétig még így (akart) tett(tenni), mintha én valami hülye lennék. Rondán összevesztünk amikor utoljára láttam, mert közölte, hogy terhes, és Vele fog maradni én meg tűnjek el. A fejemhez vágta, hogy "ugye nem képzeltem, hogy majd engem választ, mert ki vagyok én?, lúzer, minden tekintetben,és neki nem elég a pénz, jólét, hanem a menő pasi kell". meg hogy "tönkretenném az életét ha vele maradnék.". És többet nem találkoztunk. És furcsa, valahogy többet azt sem éreztem, hogy szeretem, pedig előtte nagyon is azt hittem. Miért?


Ti hogy éreznétek magatokat? Mennyire fájt volna? És miért nem akart többet látni? Milyen ember az ilyen nő?


Eddig nem is gondoltam vissza erre, vagy arra hogy a szemébe vághatnám még az életben amit akkor visszafogtam, de most nem rég úgy döntöttem felhívom. Mert bár fáj, szükségem van rá. Én itt állok egy fillér nélkül, és súlyos adósságcsapdába kerültem, amivel az eddigi egzisztenciám veszélybe került. És Tőle kellett kérnem, először forgó gyomorral, de már nem. Megszereztem a számát, de folyamatosan lecsapkodta a telefont, mire hajlandó volt felvenni. Elmondtam neki, hogy ne panaszkodjon, ennyi évig nem mentem a közelébe. De segíteni kell. Közölte, hogy nem óhajt segíteni. Én ezt vártam előre, és majdnem bele is nyugodtam. De aztán azt mondtam neki, hogy ha nem akarja, hogy odamenjek és meséljek a pasijának, a gyerekének(gondolom csak az az egy van) arról, honnan ismerjük egymást akkor segítsen. Még vonakodott több hívásnál. De most találkozik velem nemsokára. Ti milyen érzéssel mennétek oda? Ismerve a sztorit. Nem arra gondolok, hogy hogy néz ki most, mert azt tudom. Illetőleg mivel megfordult a fejemben, megkérdezem: ti utána találkoznátok a családjával? Ha jó ha nem jó, szívesen elbeszélgetnék a férjével, és megkérdezném mennyit tud róla. Ti? Bár azt gondolom fog adni ha már találkozunk, legalább is remélem. De Én miért legyek vele más mint Ő volt velem, ha évekkel ezelőtt is??


Mi a véleményetek? Valamit túlreagálnék?



2017. júl. 31. 16:56
 51/93 anonim ***** válasza:
81%
Hidd el nem lesz jobb, ha talalkozol vele. Inkabb csak rosszabb lesz es orulhetsz ha nem a ferjevel jelenik meg.
2017. júl. 31. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/93 anonim ***** válasza:
71%

Van az a jelenet a Billy Madison-ban, amikor Adam Sandler felhívja Steve Buscemi-t, hogy bocsánatot kérjen tőle a sulis hülyeségekért, Steve Buscemi áthúzza a nevét egy "megölendő emberek" listáról, aztán kirúzsozza a száját.


Na, erről az egészről az jut eszembe.

2017. júl. 31. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/93 anonim ***** válasza:
53%
És miért hinnének neked? Erre nem gondoltál? Arra sem, hogy arra gondpénak majd mások, hogy bosszul találtad ki a történetet mert kaptál kölcsönt?
2017. júl. 31. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/93 anonim ***** válasza:
81%

Nem kellett volna belemenni egy titkos kapcsolatba,mert várható volt , hogy ez lesz a vége.

Ezt mind középsuliban kellett volna megmondani neki.

# 13 "de még szánalom sincs benne az már nekem sok"

Te tényleg azt szereted ha szánnak téged? Mert itt gyk-n most elég sokan ezt teszik XD


Igen nagyon túlreagálod. Eltelt 20 év. A pénzüket nem neked gyűjtötték . Ha előállsz ezzel a sztorival nem ,hogy pénzt nem kapsz, de tuti körberöhögnek ,talán a férje be is húz egyet és te ismét csak megaláztatást kapnál.

2017. júl. 31. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/93 A kérdező kommentje:

Ha a férjével jelenik meg az sem egy utolsó lehetőség. Mint mondtam túl sok a kérdőjel.


#53 ebből most frankón nem értek egy szót sem.


Nem azt szeretem ha szánnak, hanem azt mondom, hogy még annyi sincs benne, nem hogy valami békés fogadtatás, és azt is elmondtam hogy ebben a történetben már nem a pénz a lényeg.


De akkor mivel erre nem érkezett semmi reakció felteszem megint: Akkor mit akart tőlem ha így bánt el velem, és miért így hajtott el?

2017. júl. 31. 20:47
 56/93 anonim ***** válasza:
85%

"De azt le írhatod hogy pontosan mi beteg ebben? Mert elfogadható indokot senki nem írt rá, csak ítélkezett mindenki."


Az a beteg az egész szituációban, hogy nem tudtál túllépni ezen a dolgon! Hogy felbukkant az életedben és visszajöttek a középiskolai (20 éves) sérelmek! Szerintem ezen van kiakadva itt mindenki! Nincs ember a földön aki ne csalódott volna, de ez visz előre! Ettől leszünk tapasztaltabbak, bölcsebbek erősebbek! Volt egy igazi nagy szerelmem fiatalon, tökéletesnek hittem a kapcsolatunkat, vele akartam leélni az életem, s egyszer csak egy házibuliban benyitottam egy szobába ahol épp egy csajt dugott! El tudod képzelni ezt a csalódást, összetörést, fájdalmat? Idő kellett hozzá, de feldolgoztam! (mint mindenki)És nem ez a csalódás határozza meg az életemet! Nem vitte el a személyiségemet negatív irányba! Igen, akkor... ott... volt jobb nálam, lecseréltek, NA ÉS??? Ma már semennyi rossz érzés nincs bennem, se a csaj se a srác láttán! És az egész eseményre összességében úgy emlékezem vissza, hogy szükségem volt erre a csalódásra akkoriban, hogy azzá fejlődjek aki vagyok. (és itt a fejlődés szó alatt pozitív személyiségfejlődést értek) Még nagymamám mondta, hogy mindig csak annyi terhet kap az ember amit el bír viselni. Általában az emberek a megpróbáltatásokat nehezen veszik, de megcsinálják, túljutnak rajta és visszatekintve jó érzés tölti el őket, hogy "igen, a padlón voltam, de felálltam és ennyivel is több vagyok!" Csak sajnos könnyebb a sérelmeinket nyalogatva szenvedni, így vannak akik egy életen át viselik az olyan pirinyó terhet mint a diákszerelmek csalódásai adnak. Szóval érted hogy mi a nem normális ebben? Valóban, nem biztos, hogy betegségként kell fogalmazni (bár a pszichológiában megvan erre a megfelelő szakkifejezés). Inkább csak megrekedt a személyiséged egy része ezen a szinten és ez a furcsa! (és itt a furcsa szó alatt negatív jelentést kell értelmezni)


" de a lényeg, hogy meg tudom tőle, hogy mit akart tőlem, ha nem csak hogy nem tetszettem neki, de ki nem állhat, a mai napig, amit csak a beszélgetésünkből szűrtem le."


Mitől lesz más az életed, ha egy-két számára jelentéktelen kérdésre válaszát adja??? Vissza fogja adni az elmúlt 20 éved gyötrődését???? Nem lenne inkább jobb ezt magadban letisztázni, hogy nem tőle függ a léted???? Nem pár nyamvadt válaszocska fogja helyrehozni az önértékelésedben keletkezett sérelmeket! Amíg ide nem jutsz el! Mármint amíg magadtól nem jössz rá arra, hogy csak saját magad tudsz dolgozni a lelked ezen téren való fejlesztésén addig, válaszolhat a csaj bármit, tehet bármit, nem fog segíteni rajtad!



"Ti nevetnétek egy "botláson" rendben de az más, de ezt úgyse értheted meg..."


Valóban. Képtelen vagyok megérteni, hogy lehet egy életen át sérelmeket dédelgetni és belesavanyodva élni! Mi értelme van így az életnek?!

2017. júl. 31. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/93 A kérdező kommentje:

#56 ezt köszönöm, ez nem mellébeszélés volt, ez tartalmas válasz volt.

De nem gyötrődtem egy életen át, és nem igazán gyötrés a dolog. Nem ezen forgott a fejem húsz évig. Most forog hogy visszajöttek az emlékek, az a nap. Hanem kérdés ami feltört belőlem. És azért tört fel mert én azt nem tini szerelemnek éreztem és ma sem annak érzem, hogy az volt. Legalább is számomra.. mint kiderült. A világ legtermészetesebb dolga a csalódás? Ezt tudom, mert 20 év alatt is volt egy rakás, de ez más.

2017. júl. 31. 20:58
 58/93 anonim ***** válasza:
100%

"Akkor mit akart tőlem ha így bánt el velem, és miért így hajtott el?"


Hát fiatal volt, éretlen, eszetlen. Tanulta még a kapcsolatot! Próbálgatta a határait, bontogatta a szárnyait! Ahogy minden tizenéves!


Igen elképzelhető, hogy ideig óráig érdekelted, szeretett, de jött egy jobb!! Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy jött más! Mert nem biztos hogy jobb csak más! És őt választotta! Igen nem épp az egyenes utat választotta, de ezt be kell tudni a fiatalságának/éretlenségének!


Ezen már rég túl kellett volna lépni! Sajnálom, hogy egyedül nem sikerült! De vele sem fog, ezen szakember TALÁN tud segíteni! Kérlek gondolkozz azon, hogy felkeress egyet a saját érdekedben!

2017. júl. 31. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/93 anonim ***** válasza:
De ő nem gondolta többnek. Innentől te nem tudsz mit csinálni. Nekem is volt olyan kapcsolatom, amibe majdnem belehaltam, mert a másik nekem pótolhatatlan volt, és azt hittem, én is neki. És nagyon szar ott leragadni. De ez már a múlt. Most már csak magadnak ártasz, ha bármilyen kapcsolatba lépsz ezzel a csajjal.
2017. júl. 31. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/93 anonim ***** válasza:
100%

Örülök, hogy 6 oldalon és félszáz válasz után eljutottunk a probléma gyökeréhez! (mármint önmagad is beláttad amit itt mindenki)Mégpedig ahhoz, hogy számodra ő volt az igazi! És soha nem engedted el. Figyelj, elhiszem, hogy ő több volt egy diákszerelemnél. Tudod miért? Mert megmaradt az emlékeidben annak a csodálatos tüneménynek akinek hitted! S ez az emlékkép az amitől nem szabadultál meg! Ez kísért végig 20 éven át (ez valóban nem gyötrődés), s emiatt kavar fel téged ismét a jelenléte/ ezért fontosak számodra a szavai.


Tudod, lehet ha együtt maradtok (téged választ) x hónap után kiábrándulsz belőle és csak egy kapcsolatként emlékeznél most vissza. De te nem őt szereted még mindig legbelül, hanem az őróla kialakított álomképet! Az emlékeket.


Nem szabad!

2017. júl. 31. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!