Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek nagy elvárásaim vannak 40 évesen,2 gyerekkel egyedül?
40: Ja! "te vagy a nő, izgass fel hogy legyen hozzá kedvem"... mondta a gép mögül, miközben én aznap már a munkahelyemen gályáztam, elhoztam a két kicsit, hazafelé bevásároltam, cipekedtem, elláttam őket, játszottunk, elpakoltam, kiteregettem, vacsoráztunk, mesét mondtam és épp felborulni készültem a fáradtságtól mint a büdösbogár.
Egyszer az is előfordult, hogy miután lefeküdtek a gyerekek a nappali szőnyegén rendezgettem a számlákat, egy pillanatra behúnytam a szemem, a következő pillanatban arra ébredtem, hogy hajnal van, ég a lámpa, megy a tévé, a szememen a kontaktlencse és ruhában a számlák között elterülve fekszem.
Na és persze ők meg reklamálnak, hogy milyen házsártosak lettünk. Ja kérem, az a liba hízik, amelyiket tömik! Tessék szépen az asszonyt jól tartani, segíteni hogy ne kelljen könyörögni mindenért, ne húzza maga utána belét a fáradtságtól és akkor nem fog hisztizni!
Még egy ami probléma szokott lenni: gyerek után elhagyjuk magunkat. Hát kérem, én ismerek olyan anyukát a játszótérről, aki rendszeresen futni jár, a sarkát még nem láttam bőrkeményedéssel, mindig vidám és csinos, haja rendezett, mert rendszeresen vágta a fodrász. Persze apuka gyakran vigyázott a gyerekekre, ott látszott, hogy ketten nevelnek. Míg nálunk abból is vita volt, hogy persze járjak el én is, de a gyerekeket ne hagyjam ott neki mert kettővel nem bír (illetve részéről a gyerekvigyázás annyi volt, hogy számítógépezett, a két gyerek meg két oldalról nézte), anyukám bármikor ugrasztható volt, jött is szívesen az unokákhoz, de a férjem nem szerette ha egy légtérben vannak, szóval jöjjön akkor, amikor ő nem méltóztatik otthon lenni....
Legyek csinos, de ne költsek göncökre, mert ő nem tud a számlákba adni, mert kevés a fizetése. De amikor egy bevásárlóközpontban megláttunk egy kisgyerekes anyukát tökéletes alakkal nagyon csinos ruhában, akkor beszólt, hogy te miért nem tudsz így kinézni????
27/40 vagyok.
Na igen ez meg a másik:Te miért nem tudsz így kinézni?Ja csakhogy azon a csajnon vagy 100e volt a ruha-cipő táska,kitudja mennyi a smink,stb.
De ő azon halálra kiakad,hogy hogy képzelem,hogy el merek menni 3 havonta(!) a fodrászhoz 10e-ért.Menjek a lakótelepibe,ő látta ott ,vágás-festés csak 4500.Igaz is,csak épp úgy néztem ki utánna mint öreganyám.Na akkor meg az volt a baj.
Elképedve olvasom a válaszokat...Azt hittem visszacsöppentem 40 évvel ezelőttbe...Ne keserdejetek el,az én férjem nem ilyen és biztos van más normális is...:)
Alapból,hogy lehet valaki akkora bunkó,hogy megjegyezze,hogy "bezzeg az a másik nő".Ezért még Nagyanyám is lenyomott volna egyet a serpenyővel a Nagyfateromnak,pedig az már nem tegnap volt,hanem még a nagy egyenjogúság előtt...:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!