Félek a szerelemtől?!

Egy évvel ezelőtt történt velem egy tragédia. Alapjáraton is nehéz eset vagyok, nem nyílok meg egykönnyen embereknek. Egyetlen lányt engedtem közel magamhoz, és amikor kezdtem boldog lenni, meghalt.

Nem írnám le, mennyire magam alatt voltam. Nem vagyok büszke azokra a dolgokra, amiket a történtek után tettem. Minden kapcsolatot megszakítottam, azt a pár barátomat, akik voltak, lepattintottam, a családom reménytelennek titulált, így hát nem is törődnek velem. Nem is várom el.

Nem tudom, meddig húztam volna még, ha meg nem jelenik az életemben egy általános iskolás ismerősöm. Egy lány. Alsóban (4.-ig voltunk osztálytársak, aztán elköltözött) viszonylag jóban voltunk, de sosem beszélgettünk úgy normálisan. Most azonban igen. Egy ideig olyan volt, mintha a testvérem lenne, egyre jobban éreztem magam a társaságában, találkozgattunk. Furcsa érzés volt valakivel boldog lenni. Vagyis nem tudom, mi a boldogság, régen éreztem már. De mindenesetre jó volt vele. Csakhogy barátja van. Illetve volt. Nem zavart, sőt, örültem, hogy neki legalább van kapcsolata. Csakhogy egyre furcsábban viselkedtünk egymás közelében, és beszéltünk is róla. Azt mondja, nem szerelmes belém, de képtelen úgy élni, hogy a párja és én is jelen vagyunk az életében. És engem választott, amin meglepődtem. Egy kétéves kapcsolatot dobott ki az ablakon miattam. Nagyon őszinte velem, és mindent elmond nekem. Azt hiszem, egyikünk sem tudja pontosan, mit érez. Én rettegek, mert azt hiszem, szeretem, de nem tudom biztosan. Egyszerűen vágyom rá, mert gyönyörű, kedves, okos, értelmes, és van benne valami, amit nem tudok megmagyarázni, de ott van. És akarom, nem akarom elengedni, azt akarom, hogy az enyém legyen. Akkor örülök, ha ő is örül.

Nagyon félek attól, hogy belé szerettem, vagy ő belém. Én nem tudom őt boldoggá tenni, és belepusztulok, ha szomorúnak kell látnom. A múltamban, mint már mondtam, tettem egy-két nem szép dolgot, és félek, hogy esetleg bántani fogom. Nem akarom. Eltöröm a saját kezem, ha egy hajszála is görbül miattam. Félek megölelni is, még nem tettem, de szeretném, nagyon, amikor hazamegy, mindig széttépnek az idegeim, hogy miért nem tettem meg. De olyankor nem merem, mert akkor nem fogom tudni elengedni. Félek a szerelemtől, félek, hogy őt is elveszítem. Abba belehalok.

Azoktól, akik leszólnak így meg úgy, nem leszek se több, se kevesebb. Bunkó válaszolók tartsák meg maguknak. Segítséget kérek. Nem tudom, mit tegyek.

18/F