Ebben a világban hisz még bárki az igazi szerelemben? Szerintetek mindenkinek eljön a nagy "Ő"?

Hiszek a szerelemben, de abban nem, hogy mindenkinek eljön a dolog.

Vannak olyanok, akiknek sajnos nem.

Mondjuk, hogy igen.

De nem mindenkinek.,

Én a Popper-féle megközelítésben hiszek:

"Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált."

Kiemelném a szerencse fontosságát. Hogy megtörténjen a találkozás, és "jókor" is történjen meg.

Azt gondolom, hogy sokaknak nincs szerencséje.

Természetesen nem jön el mindenkinek a nagy Ő. Annak jön el, aki maga is azzá tud lenni a másik számára. Ezt pedig nem adják ingyen.

Mesélek pár dolgot. Fiatal zenészként közel 50 kapcsolatom volt, mégis szerelem nélkül, csak "jobbat úgysem találok" felkiáltással nősültem. Jól, békében elvoltunk a langyos dagonyában, míg aztán 18 év után olyan leckét kaptam kalandból, hogy a fal adta a másikat. S noha az illetővel nem lettünk egy pár, az a szerelem ébresztett rá, hogy semmi keresnivalóm abban a házasságban. Válás után szinte azonnal elkapták a tökömet, és 26 éve imádjuk egymást az új feleségemmel. Vallom, hogy ehhez szükségem volt a viharos előéletemre, ahol megtanultam "nőül", megtanultam a nőm lelkét is megölelni, ha úgy hozta a szükség. A feleségem imád, és szereti gondomat viselni, kényeztetni, ha kell, és én is megadok mindent, ami emberileg lehetséges.

Én nem. És ahogy idősödöm, egyre inkább úgy érzem, hogy ez kicsit olyasmi, mint valami kiskorunktól belénk nevelt propaganda, ez van minden történetben, stb. Most ez elég nyersen hangzik, de vajon ha nem lenne az emberek többségében ott a fajfenntartó ösztön, család alapítási vágy, hányan lennének együtt sok éven át? Vagy abban az esetben, ha nem lenne igényünk a másiktól figyelemre, törődésre, szexre, stb?

Én valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy mit is jelentene igazából a szeretet? Egyáltalán képesek vagyunk rá?

Úgy, mint egyetlen egy van a világon, aki a másik fél, abban nem hiszek. Viszont abban igen, hogy vannak "karmikus" kapcsolatok. Olyan emberek, akikkel valamit tanulnunk kell egymástól, és ezek között lehet olyan hosszú távú harmonikus kapcsolat, amit nevezhetünk igazinak. És az ilyesmi csak akkor tud eljönni, ha már van mögötted tapasztalat, akkor tudod felismerni a pillanatot.

Szerintem ismerkedj. Bizalmat adni nehéz, tudom, mert nekem is az. De megéri kilépni a komfortzónából.