Régen miért voltak sokkal erősebb, hosszabb, nagyobb szerelmek?

Manapság kivétel nélkül minden egyes ember azt hiszi, hogy csak neki lenne igénye szerelemre, szeretetre, barátságra, míg a többi emberből kiveszett a képesség ezekre az erényekre...

Bezzeg régen!!

Az idősek előnyből indulnak, hiszen az ő kapcsolataik már kiállták az idők próbáját, amire a fiatalabbak kapcsolatainak még esélye sem volt. Fogalmunk sincs hogy hány boldog nagyszülő lesz 40 év múlva.

Manapság max az történik hogy szétmennek az emberek, ha nem működik jól a kapcsolatuk, ami !!!NEM!!! baj. Én 2 olyan idősebb házasságról is tudok, amiknek egy jobb világban már rég vége lett volna; az egyikben a férj és a feleség folyton veszekszik, "szeretik" egymást, de azért hülyének és idegesítőnek is tartják egymást, és kb semmi sem jó amit a másik csinál. A másikban, távolabbi rokonaim között pedig az öregember már meghalt, de nyílt titok hogy anno oda-oda ütött a feleségének és a gyerekeinek, ha rossz napja volt.

Ijesztő a gondolat hogy bármikor elhagyhatnak, de ez azért mégis jobb, mint ha valami külső vagy belső kényszer miatt kéne együtt maradnod a pároddal, aki mellett csak elvesztegeted az életed.

Az én nagyszüleim pedig folyton veszeledtek, majdnem kicsinálták egymást. Ezért veszélyes az egyetlen saját példád után általánosítani!

Ami a múltban talán más volt, a kötelesség tudat és kényszer. Ugye a nőknek sokkal kevesebb lehetősége volt dolgozni és általában a férfi tartotta el a családot.

Pont valamelyik nap írtam le hasonló témában a saját példámat, pontosabban a nagyszüleimét.

Egyik ágon folyton marakodtak, veszekedtek, mint a rossz lakótársak akik utálják egymást.

Másik ágon látszólag sokkal jobb volt a helyzet, jó volt rájuk nézni, tényleg úgy tűnt szeretik egymást. A dologhoz masszívan hozzátartozik, hogy papa ott csalta mamát ahol tudta, nyílt titok volt. Nem egyszer volt belőle családi feszkó mert anyukám ezt nagyon nem nézte jó szemmel.

Véleményem szerint régen sem volt jobb, sőt.

Nagyon sokan inkább maradtak egy sz@r házasságban, mert így illik, így kell.

Ma már ez szerencsére nem így van.

Ma nem szerelmet keresnek az emberek, ezért garantált a boldogtalanságuk is a párkapcsban. Mankónak kell a párjuk, hogy talpon tudjonak maradni az életben.

Én az öregeket se láttam szerelmesnek. Házasságban nyűglődtek, mert ez volt a társadalmi elvárás. Nem volt abban semmi szerelem sem, csak megszokás és beletörődés a sorsukba.

A mai világunk sokkal jobban kedvezne a szerelmen alapú párkapcsolatoknak, ha türelmesebbek lennénk és időt adnánk a másik ember tényleges megismerésének. Ezzel szemben az megy, hogy itt egy tuti nő/pasi, gyorsan - totál ismeretlenül - markoljuk fel, nehogy elvigye valaki más előlem. Aztán meg majd később kiderül, hogy mégsem ő a tuti, akkor meg eldobjuk és már lehet is futni a következő tuti után.

A régi világ is rossz volt, meg ez a mostani is az. Most annyival rosszabb, hogy egyre kevesebben vagyunk, mert már nem a család az egyik legfőbb érték, hanem minden más (ház, autó, nyaraló, hajó, utazgatások, stb). Régen párt tudtál találni a közvetlen környezetedben is, ma meg már le kell menni még a térképről is ahhoz, hogy olyan valakit találj, aki valamiért tetszik.

"Ma nem szerelmet keresnek az emberek, ezért garantált a boldogtalanságuk is a párkapcsban."

Annyira jó lenne elhelyezni a számegyenesen a régent a mához képest. Ugyanígy a kérdező esetében is. Nem mindegy, hogy 60, vagy 90 éves nagyszülők a téma.

Anyámék 65-70 közt szerelemből házasodtak, ott már lehetett, aztán egy kalap szar lett az egész, azért vannak együtt, mert apának kényelmes, anya meg még abba nőtt fel, hogy ciki válni. Ő aztán nem lesz elvált asszony.

A nagyszüleim mindkét oldalon vàltak amint lehetett, de mindkettő lényegében irányított házasság volt. Az egyik öreganyám hót szerelmes volt egy fiúba a faluból, de kerek perec megtiltottàk neki a frigyet a más felekezet miatt. Megkapta öregapámat, aki jó kilátású parasztgyerek volt és ütötte, csalta, mindketten alkoholisták lettek, majd öreganyám beadta a válást és szarabbnál szarabb kapcsolatai voltak, majd 20 év magány után halt meg.

A másikaknál bányász volt a pasi, jó és biztos kereset, öreganyám apja is az volt, adta magát. Se szerelem, se egyéb, sima kötelesség. Szintén volt ott alkoholizmus és persze kötelesség szex védekezés nélkül ("mondhattam én öregapádnak, hogy vigyázzon, mikor ivott meg se hallott"), meg jópár abortusz, no meg két gyerek a mélyszegénységbe. Szintén váltak, mikor már lehetett.

Éljen a múlt és a tiszta szerelem...

Vannak siker sztorik, persze, de ne kezdjünk már el idealizálni valamit néhány siker után. Most is vannak.

Az meg, hogy hány évig tart egy házasság, rohadtul nem mérvadó. A szüleim 42 éve házasok, na de minek?