Mit gondoltok túl lehet jutni olyan szerelmen, ami reménytelen (nincs számomra viszonzás) azonban évek óta nem tudok túllépni ezen az ügyön?

Pedig ez már beteges. Mondom ezt úgy hogy en is 20 évig voltam reménytelenül szerelmes, de legalább voltak kapcsolataim, próbáltam túllépni rajta.

Ha minden nap látod, nem tudsz vele beszélni? Csak ne így mint ahogy ide írtál, mert ettől akkor is kifut a világból ha szimpatikus vagy neki.

Ha mégegyszer elutasít, akkor pedig vedd komolyan, és kezdj el magaddal foglalkozni (ne az önsajnálattal), és ismerkedni. Mondjuk az gáz ha mindig látod, nem tudod elkerülni? Csak magadat kínzod vele

Én voltam pont ugyanebben. Elment rá majdnem 2 évem. Én is így gondoltam, hogy az igazit vesztettem el, és soha többé senki más.

Ehhez képest kidobtam egy csomó időt az életemből a semmire, amit ma már bánok. Azonnal meg kellett volna hozni a döntést, hogy ebből nem lesz semmi. Fölöslegesen vártam, és ez valahol ostobaság is, hiszen a másik döntött. Tök egyértelmű az elutasítás, nincs értelme a múltat elemezni, hogy akkor miért volt egyszer ilyen, máskor olyan.

Te szeretted, és rájöttél milyen önzetlenül szeretni. Ez egy jó tanulság magadról. Nekem idő volt, míg rájöttem, hogy tulajdonképpen egy típust szerettem meg, és ebből a karakterből még van sok, csak egy személyt vesztettem el, de ez a személyiségtípus másokban is meg van. Valószínüleg hosszútávon nem működtetek volna, de az agyad elhiteti, hogy ez csak tökéletes lehetett volna. Ezeket kell félretenni, és lezárni. Előre kell nézni, lesz másik. Nem kell végletekben gondolkodni. Én utólag jöttem rá, hogy jobb így, de akkor gyötrődtem sokáig. Hamarabb kellett volna tudomásul vennem, és észrevennem, hogy jöhet, egy ugyanilyen, vagy még sokkal jobb személy.

#12

Az ilyen eseteknel nagyobb az esély arra, hogyha megtörténne, akkor nem a csillagok hullanának le, meg újra kitörne a Kékes, vagy nemtudom, hanem egy csalódás lenne, és utána egy nagy üresség. Ugyanis ez csak a fantáziád, aminek lehet semmi köze a valósághoz.