Éltél már át reménytelen szerelmet?

15-ös: Ha az ember olyan embert szeret, aki nem viszonoz semmit az érzelmeiből, azzal magának árt, ez egy önpusztító dolog. Ez mégis fenn tud maradni bizonyos embereknél, aminek oka van. Az egyik (ha nem az egyetlen) ok, hogy az ilyen ember gyermekkorában bizonytalanul kötődött. A gyermeki én óvja a lelket, így még az a gyerek is szereti a szüleit kb 6-7 éves koráig, akit teljesen elhanyagolnak, ütnek-vernek stb, mert a gyerek észleli, hogy nem szeretik, adott esetben bántják, de bemagyarázza magának, hogy "de, engem szeretnek és törődnek velem", mert ha nem tenné, akkor a lelke összetörne.

Aki pedig ilyen családból jön és ez a mechanizmus ég belé, annak felnőttkorában sem fog problémát okozni, hogy olyanhoz vonzódjon, olyanba legyen szerelmes, aki nem viszonozza az érzéseit. Az egészségesen kötődők érdeklődésüket vesztik, ha nem kapnak viszonzást.

Amikor még az önismeret elején jártam, akkor én is azt gondoltam, hogy én őt önmagáért szeretem stb. De ahogy feltártam ezeket a dolgokat, el tudtam különíteni, hogy melyek azok a tulajdonságai, amiket másokban megtalálva is szeretek, és melyik az érzelmeimnek azon része, amit a gyermekkoromban elszenvedett szeretethiány okozott.

#21! Értem, amit írsz, csak nem értek vele maradéktalanul egyet. Egyrészt plátói kapcsolatnál jó esetben nem árt a másik fél, kedvelhet, vagy szerethet is, csak legfeljebb nem tudsz róla. Másrészt az érdeklődés elvesztése és a szerelem elmúlása nem ugyanaz. Az előbbi észérvekkel irányítható, a másik nem.

Amiről te írsz, az inkább azokra jellemző, akik felnőttként benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, mert akkor is kötődnek, ha a másik bántja, ahogy ezt gyermek korában megszokta.

"De ahogy feltártam ezeket a dolgokat, el tudtam különíteni, hogy melyek azok a tulajdonságai, amiket másokban megtalálva is szeretek"...Mi van akkor, ha csak ilyen van?Másokban viszont ezek a tulajdonságok így egyben nem jelennek meg?

#15

21-es figyelmen kívül hagytad a kérdést, a reménytelen szerelem itt nem arról szól, hogy a másik nem érez semmit a másik iránt. Magyarán mindkettő érez, csak a körülmények miatt viszonzatlan. A szerelem nem önkárosító, az hogy érez az ember a világon a legtermészetesebb. Az lenne necc, ha nem érezne senki semmit! A szerelem nagy dolgokra is képes, ha az aki érzi érett személyiség, az ilyen szerelmek gyakran nagy dolgokat képesek alkotni, anélkül, hogy kibontakozott volna, maximum a másik csak évtizedekkel később döbben le, mikor szembetalálkozik a másik nagy tettével. Pl. művészek, írók mindnek volt múzsája.

Kavarod a szezont a fazonnal ne haragudj!

Az amiről te írsz teljesen más, egy bántalmazott gyerek sanszos, hogy inkább nem fut párkapcsolati köröket, vagy méhecske szindrómába röppen egyik pártól a másikig mert nem tud kötődni és valószínüleg azt hiszi magáról hogy aromantikus. Egy bántalmazott gyerekben nehezen alakul ki kötődés, mert bántják, honnan tudná mi az hogy szeretet, ha felnőttkoráig bántalmazták? Hm?

Kötődés ilyen emberben ritkán alakul ki, de nem lehetetlen amúgy, csak valamikor valaki előtte példa volt.

Nálad meg nem egyértelmű, hogy szeretethiányod van, vagy bántalmaztak gyerekként mert nagyon nem mindegy.

23-as: a kérdező azt írta, hogy "valamennyire viszonzott a szerelme", vagyis halvány lila gőze sincs, vagyis nem viszonzott, különben már tudná.

Szerintem te valami teljesen másról beszélsz. Aki 10+ év után is "szerelmet" (szerelemnek azonosított ragaszkodást, függést) érez olyasvalaki iránt, akivel már nincs is kapcsolatban, azt sem tudja, hogy a másiknak milyen érzelmei vannak iránta annak el kellene gondolkodnia azon, hogy ennek a kötődésnek mélyebb pszichológiai okai vannak.

A bántalmazott, elhanyagolt gyerekből lett felnőtt ugyanolyan könnyen kötődik, mint egy egészéges ember, csak a kötődés minősége rossz, bizonytalan. De nem igaz, hogy nem fog bekövetkezni.