Mikor voltál utoljára reménytelenül vagy reményteljesen szerelmes, honnan tudtad hogy az vagy, hogy alakult a történet, mit éreztél?

Érdekes ez a szerelem kérdése, hogy mi is az. Szerintem sokszor még az ember sem tudja, hogy az-e vagy sem.

Én nem egyszer voltam így.

Ami hatalmas, mindent elsöprő, már-már beteges szerelemnek lenne mondható, lehet talán nem is volt az, csak valami elképesztő rajongás, tisztelet, vagy valami ilyesmi némi szexuális vonzalommal megfűszerezve. Úgy kerestem, akartam a társaságát mint egy szerelmes tini. Mindent megtettem, hogy minél gyakrabban kontaktba kerüljünk. Meg persze szexuálisan kívántam. Viszont kapcsolatot, legalábbis komoly kapcsolatot nem tudtam volna vele elképzelni.

Amit pedig mindössze testi vonzalomnak gondoltam, lehet, hogy nem is csak az volt, hanem volt benne némi szerelem-kezdeményeződés is. Bár nem éreztem, hogy lennének iránta érzelmeim a szexuális vonzalmon kívül, de úgy kerestem a társaságát mint mikor szerelmes az ember, és legalább annyira lassan akart múlni is ez az egész.

És aminél talán olyan igazi nagy könyvben megírt szerelmet soha nem is éreztem, az az igazi szerelem. Ő az, akit nem adnék senkiért mai napig sem.

Most az vagyok, boldoggá tesz és újra élek.

Előtte pár hónappal dolgoztam fel négy évnyi reménytelen szerelmet. A poklot jártam meg miatta. Már nem kezdeném vele újra soha többé!...