Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Vertek már át így titeket?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vertek már át így titeket?

Figyelt kérdés
Nem tudom mennyire lehet átverésnek nevezni, de én annak érzem. Még 4 évvel ezelőtt kezdődött a dolog, amikor munkatársak lettünk és nagyon hamar kiderült, hogy rengeteg a közös bennünk. Szinte hihetetlen volt mennyire egy hullamhosszon vagyunk, nem csak én éreztem így, hanem egyértelműen ő is és mások is észrevették. Viszont neki volt kapcsolata, de néha azért megemlítette, hogy azon gondolkozik szakít vele. Ilyenkor persze reményt adott, hogy hátha lesz köztünk valami, de én úgy voltam vele, hogy nem nyomulok, amíg nincs ténylegesen vége. Időközben én fel is mondtam, részben ezért is, mert nagyon rossz volt nap, mint nap mellette lenni úgy, hogy lényegében érzelmi dolgon kívül nincs köztünk semmi, viszont olyan kémia volt köztünk, hogy ha a közelembe volt a munkára se tudtam figyelni. Igaz más oka is volt, hogy másik munkahelyre mentem és ezután se szakítottuk meg a kapcsolatot. Hosszú éjszakákat beszélgettünk át messengeren, közös barátok által néha-néha találkoztunk is, de eltelt így 1,5 év és nem történt semmi, ugyanúgy együtt volt a barátjával, pedig panaszkodott rá nem keveset. Elég sok szarság volt az életemben, miatta is ki voltam és valahogy úgy alakult, hogy elkoptak a beszélgetések, jött a covid, így nem is találkoztunk stb. Az utólsó beszélgetésünk után néhány hónappal láttam facebookon, hogy eljegyezte a barátja és azóta már házasok is. Rohadtul bánom, hogy konrétan sose mondtam neki, hogy vele akarok lenni, viszont azt tudta, hogy vannak érzéseim iránta, mert erről beszélgettünk. Próbálok ismerkedni, de senki se olyan, mint ő. Nem tudok olyan mélyen beszélgetni meg jókat nevetni szószerint senkivel,mint vele, mindenről ő jut eszembe és valamiért nem akar enyhülni ez az érzés. Minden tekintetben ő volt a tökéletes lány számomra és míg én azt hittem időt adok neki, hogy eldöntse végleg lezárja-e a kapcsolatát, addig ő szépen hozzáment. Még ezek után se tudom elengedni, hanem abban reménykedem, hogy egyszer még valahogy lesz közünk egymáshoz. Közben meg olyan vegyes érzéseim vannak, hogy egy ilyen lányhoz inkább jobb is, ha nincs közöm, hisz már nem volt szerelmes a srácba, velem többet beszélgetett, mint vele és mégis hozzáment. Nem tudom miért egyébként, legalább tudnám, hogy mondjuk a pénz miatt és akkor elfogadom, hogy egy aranyásó, de én sokkal jobban állok anyagilag, mint akihez hozzáment. Ti jártatok már úgy, hogy valaki, ha nem is kimondva, de hitegetett titeket aztán merőben mást csinált, mint ami logikus lett volna?
2022. márc. 27. 18:20
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Én még mindig azt gondolom, hogy válságba volt akkor éppen a kapcsolatuk és ezért sikerült közelebb kerülnöd a lányhoz. Szerinted ha most is olyan rossz lenne köztük a viszony, akkor megkérte volna a srác a lány kezét?

Hagyd őket, ismerkedj, próbálj meg tovább lépni

2022. márc. 27. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Hagyom őket, én azóta nem kerestem sehogy a lányt, csak magamban szenvedek és reménykedek, hogy egyszer talán mégis... Volt mostanában több randim is, mert szeretnék továbblépni, de minden lányt hozzá hasonlítok, ami sztem azt jelenti, hogy baromira nem vagyok túl rajta. A hozzá hasonlítokat úgy értem, hogy ez a lány imádta a focit, mert az apja is edző, aztán így elég jól ért is hozzá, így ez nagy közös pont volt, mert én meg focizok, meg neki is fekete humora van, mint nekem és így nagyon sokat nevettünk együtt meg filmekben is teljesen ugyanaz volt az izlésünk, zenében, világnézetben is egyeztünk, nagyon minimális dologban tért el a személyiségünk. Aztán akikkel randiztam, hát egyik se volt ilyen, külsőre meg pláne.
2022. márc. 27. 22:07
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Felesleges ábrándoznod rajta, elmegy melletted az élet. Így is elpazaroltál 4 évet, többet nem kellene.
2022. márc. 27. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Kár reménykedned hogy vissza fog menni hozzád, hidd el, nem fog...
2022. márc. 27. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

10 vagyok

Már házasok is látom, szóval pláne tovább kell lépni..


De magamból kiindulva, ha ez a beszélgetés így feljött köztetek, és a lány komolyan ki akart volna szállni a kapcsolatából, vagy akár komolyan mérlegelte volna a dolgot, akkor hidd el, hogy ő is felhozta volna utána…


Döntött és kész. Az az igazi összhang meg persze h nem mindenkivel van meg, pont ez a lényege… de amíg őt keresed másokban, addig nem is lesz meg eleve, sztem.

2022. márc. 28. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

"azt hittem szakít vele, de hát nagyon nem ez történt"

Nem voltatok együtt, miért szakított volna?

Nem is beszéltetek semmit a közös jövőtökről.

Hol itt az átverés?

2022. márc. 28. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!