Hiszel az előre megírt találkozásokban, szerelemben?

Nekem munkahellyel és kollégákkal volt hasonló érzésem. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy kb. az fut végig ilyenkor az agyamon, hogy "igeeen, megérkeztem, itt otthon érzem magam". Ilyen megmagyarázhatatlan rokonszenv, elégedettség és nyugalom van bennem ilyenkor.

Emberekkel kapcsolatban is volt ilyen. És ez nem összekeverendő a vonzalommal. Tényleg, mintha mindig is ismertem volna az illetőt. És olyan dolgokban egyezik a véleményünk, amiről nem beszéltünk, mert mondjuk frissen ismertem meg az adott személyt. Olyasmi, mint a deja vu. :D

Szerintem nincsenek véletlenek. Én hiszek abban, hogy ha 2 embernek együtt kell lennie, akkor találkozni fognak egymással, és együtt is lesznek, mert ez a sorsuk.

A férjemmel nekünk elég sorsszerű megismerkedésünk volt anno, 12 éve, egyszerűen túl sok volt a " véletlen" egybeesés. Pont mi ketten, pont akkor és ott, pont olyan körülmények közt.

Érted, mégis mennyi esélye volt annak, hogy pár paraméter megadàsàval a rendszer több ezer emberből pont engem is kidobjon a férjemnek netes társkeresőn? Ráadásul ha megadom az eredeti lakóvàrosomat( nem azt ahol sokat tartózkodtam akkoriban), ez nem történt volna meg, és akkor sem, ha ő nem próbálkozik be, annak ellenére, hogy jóval fiatalabb volt mint én arra számítottam, hogy egy férfit érdekelhetek, és ezért adtam meg olyan korcsoportot amibe ő nem fért bele.

Olyan szinten passzolunk egymáshoz, hogy hihetetlen, sokszor a másik gondolatát mondjuk ki. Eszméletlen jó érzés:)

Én hiszek a sorsban, ezek után mindenképp.

Ráadásul mint utóbb kiderült, majdnem egy iskolàba kerültünk anno általános után. Először azt a helyet vàlasztottam ahová ő járt, de végül nem oda mentem személyes ok miatt. Szerintem ez sem véletlen. Mert végül más időben, más helyen mégis összehozott minket az élet.

Plusz, egy kapcsolatért tenni kell. Mindig. Akiknek közös a sorsa, azok legyőznek minden akadályt.

Miért pontoztátok le a 32-est?

Az ő példája szemlélteti legjobban a kérdést, eddig.

Én írtam, hogy én nem hiszek az olyan jellegű sorsszerűségben, amiket írtak, hogy találkoztak de aztán külön tovább, az nem sorsszerűség, és nem is tanító jellegű, csak egy olyan lelkiállapot amikor bár felszínen azt hiszi minden oké, de valamilyen életterületén hiányt szenved, ezért jobban felfigyel másra, csak éppen nem a megfelelőre, nagy valószínűséggel szintén valamilyen hiányban szenvedő a másik.

Az sem sorszerűség, sem jel, mint ahogy ha valakinek a párjának a kocsija mit tudom én milyen márka, és a párkapcsolatuk elején mindenhol olyan kocsit lát, ez sem jel, csak a gondolatai erre vannak kihegyezve és automatikusan ezt veszi észre. Aki azt hitte jel előbb utóbb rájön, hogy minden gondolata a párja volt, és ezért vette mindenhol észre azt a bizonyos autó márkát.

A sorsszerűséghez leginkább közel van, az amit 32-es írt, hasonló gondolkodás minta,hasonló döntések sorozata, hasonló életút, amit a 32-es írt, hogy majdnem oda ment suliba és stb. Ha a párja más akart volna lenni, akkor már máshova ment volna suliba, de attól még lehetett volna ugyanúgy sorszerű a találkozás. De szerintem az inkább sorsszerűség ha bár egymástól távol voltak és hasonlóak, de aztán kellő időben mégis egymásra találtak. A sorszerűséget két szóban lehetne kifejezni. Ezzel a két szóval: Szerelem a végzeten. Ez egy film, egyszer gyerekként néztem azt nevezném inkább sorsszerűségnek.

Egyébként gyerekként álmélkodva néztem nagypapámmal ezt a filmet, tetszett, hogy egyszerre nyúltak rá a kesztyűre, és egyrészt izgi volt, hogy a sorsra bízták melyik emeleten lépnek ki a liftből, mert ez volt a feltétel, hogy szóba állnak egymással. Amúgy ugyanott léptek volna ki, csak azt hiszem a pasinak közbe jött egy lift társ és lejjebb kellett a lifttársnak kiszállnia, és ez volt a bibi, mert a csaj hiába várta a szinten, illetve utána futott a pasi, és kikunyizta, a napot. Egy napot együtt lófráltak, koriztak stb, aztán megint csak a sorsra bízták, hogy egymásra találnak-e, a fél kesztyűt mind a kettő megtartotta magának. A csaj beleírta egy könyvbe a telefonszámát, és eladta egy antikváriumba, a pasi meg egy bankjegyre írta a telefonszámát, őszintén lottó esély, hogy megtalálják. Aztán elköszöntek, eltelt pár év, a csajnak a kapcsolata nem volt az igazi, és már nem hitt a sorszerűségben. Míg egyik nap eszébe jutott a pasi, és elhatározta hogy visszautazik. Szinte mindig elkerülték egymást, de a csaj ugyanoda ment, és ugyanazt csinálta mint a pasi, csak fázis késéssel. Még a rágójába is beleült azt hiszem, vagy rányúlt? Nem emlékszem minden részletre.

Aztán a barátnőjével kivettek egy szobát egy szállodában és ott találkozott a pasival, aki épp az esküvőjére készült. Aztán a csaj vissza akart utazni, és a repülőn pénzváltásnál a kezébe adták a bankjegyet, a pasinak meg a menyasszonya pont azt a könyvet vette meg az antikváriumba ajándékba, és esküvő előtt odaadta. A többit már nem írom le. Na ez a sorszerűség, méghozzá a ritkábbik fajta. Hogy van-e ilyen? Talán csak a filmekben.

Egyébként én voltam az, aki írta, hogy pl. én boltba észre sem venném,meg nem is foglalkozok ilyen gondolatokkal, van bőven mivel foglalkoznom, nem csak hétköznapi dolgokkal, hobbi dolgokkal, és van, hogy ezeken a helyeken is eszembe jut egy-két jó ötlet. Szóval én azt sem venném észre, ha sorszerűen belebotlanék a nagy Ő-be. Hiába próbálna még csak szemezni is velem, még ha észrevenném is és van szemkontaktus, úgy bámulnék rá, mint egy kis béka, gondolva biztos csak arra néz valamit.

Én android üzemmódba szoktam révedni és a mobilom élvezheti minden figyelmemet, és minél előbb kész akarok lenni, szóval ritkán bámulom a terepet. Na jó azért szemem sarkából szoktam figyelni a többi vevőre is, és ha útba vagyok, akkor már slisszolok is arrébb. A termékekre ugye rá kell néznem, ha meg akarom venni. Persze a filmbe is veszekedtek a kesztyűn, pedig mind a kettő először a kesztyűt bámulta csak mást nem is Aztán az tűnt fel nekik hogy nem moccan és ellentart a kesztyű, mire ráeszméltek, hogy egyszerre nyúltak rá. Szóval az is igen látványos volt, aztán megfelezték és úgy vették meg. :D

Szóval maximum ha látványos a dolog,de ki tudja hogy reagálnék. Én ilyen helyeken egyrészt android vagyok, másrészt hagy menjek már típus vagyok, és tudom, hogy pl. pénztárnál mindenki hagy menjen típus, ott meg pláne próbálnék minél előbb kész lenni, több kevesebb sikerrel ezt még gyakorolnom kell. De van mikor nem,van mikor tök jól elandalgok a termékek között izgatottan felfedezve, hogy jé tök jó, ez is van, és ez is, és van mikor borongós időbe úgy kell rávennem magam hogy boltba menjek, és olyankor morcos vagy komoly még a fejem is.

De olvastam ilyen beszámolót is, hogy nem hitt az illető abban hogy bevonzhatná a társát szimplán, ha csak vizualizálja magának, még kacagott is ezen az ötleten, de azért próba szerencse címen kipróbálta, elképzelte milyen társra vágyik, aztán elengedte a dolgot és többet már nem foglalkozott vele. Aztán később betoppant az életébe. Magyarán viccesnek találta ezt, és ezért kipróbálta, de nem görcsölt rá, vagy-vagy alapon elengedte, és többet már nem foglalkozott a dologgal és egyszer csak ott termett a társ, de ez már nem a sorsszerűség kérdésének tárgyköre.

Volt amugy itt is egy sorszerű egymásra találás, egy városba voltak, de mindkettőnek el kellett költöznie másik városba, és a sors úgy hozta, hogy ugyanoda költöztek, és megint egymásra találtak.

De a sorsszerűséget az a film mutatja be leginkább, amiről írtam.

Volt azért 1-2 olyan ember az életembe akikkel első beszélgetésre is úgy értettük egymást ami azért nem történik meg sűrűn, de ezeket be lehetett tudni annak is, hogy könnyen beszélgetek az emberekkel.

Viszont volt egy férfi pár éve.. folyton összefutottunk az utcán, arrafelé 10 percenként jár a busz, mennyi esély volt, hogy egy héten 5x különböző időpontokban (szóval nem mindig reggel fél 8kor pontban, hanem több órás különbséggel), ugyanott várjuk a buszt? De ha nem a buszt vártuk egyszerre ő épp jött el, én mentem.. egyszer már néztem, hogy na ma nincs itt erre pár megállóval később felszállt.

Volt egy érzésem, hogy mi ismerjük egymást én tudom, hogy ő milyen ember. Aztán nem jártam arra a környékre többet telt az idő és éveken keresztül akárhányszor eszembe jutott, max 1 héten belül láttam valahol (máshol, mint azelőtt). Mindig különösnek és nagyon jó dolognak éreztem ezt. Szemezes ment mindig.

Szerinted lett aztán köztünk valami? Soha, de egy büdös szó sem. Már családja van. Mai napig nem tudom, mi volt az egész, de imádom az ilyen spirituális dolgokat.

Annyira szeretném egyszer azt érezni egy férfi iránt. Ahogy mások is fogalmaztak "haza érés" érzés, "ismerem" érzés. Így éreztem amikor megláttam, mindezt úgy, hogy egy "Szia" se hangzott el soha köztünk.