Az összes párkapcsolat egy előre megírt forgatókönyv. Összejövünk, elvagyunk, veszekszünk, szakítunk. Akkor mégis miért ragaszkodik mindenki ennyire betegesen egy kapcsolathoz?

Lehet, hogy neked így működnek a kapcsolataid, de nem mindenkinek. Azt viszont jól látod, hogy megközelítés (hozzáállás) kérdése.

Nekem is volt már rossz kapcsolatom, tanultam a hibáimból, a mostani kapcsolatomhoz már másképp viszonyulok. Nem veszekszünk (kicsi konfliktusok vannak, amiket igyekszünk már a kirobbanásukkor megoldani, megbeszéléssel, egymás igényeinek a tiszteletben tartásával). Szakítást meg tudtommal egyikünk sem tervez.

Ennek több oka is van.

Pl érzelmi függés vagy a partnertől vagy csak nem szeret egyedül lenni. A szingli állapot sokak rákfenéje.

De van aki úgy véli van még potenciál a kapcsolatukba, és időt kér, hogy ez kiaknázhassa.

De küzdeni mindenképp csak akkor van értelme, ha ketten akarjuk egyedül nem megy. Én azért küzdöttem mindig a kapcsolatomért, mert van egy dolog, amit nagyon nagyon kevesen tudnának csak működőképes szintre hozni velem: az őszinte kommunikáció. Számomra ez egy olyan érték a kapcsolatunkban, ami valljuk be ritkaság. Lehetnek, szebben, jobbak kívánatosabbak, latin szeretők, gazdagabbak és ami még szem szájnak ingere... de biztos, hogy nagyon nagyon nehezen találni olyan társat, akivel bármit meg tudok beszélni és nem kell rosszul éreznem magam tőle, bűntudatomnak lennie vagy kerülgetni a forrókását. Mert tudom, hogy elbírjuk az őszinteséget.

# 3: Ezt ugye te se gondolod komolyan?

Senki nem megy bele úgy kapcsolatba, hogy már a szakítást forgatja a fejében.

De ha információt szeretnél kapni a másik fél szakítási szokásairól, akkor figyelj nagyon, hogy hogyan beszél az exekről és a korábbi szakításokról. Ebből már tudható, hogy mire számíthatsz, ha szakításra kerül a sor.

Szerintem ne jó dolog így determinálni az életet. Ha az ember már a szülőszobán belegondol, hogy egyszer az a kisbaba meghal, talán gyerekként egy játszótéri balesetben, iskolásként közlekedési balesetben, felnőttként alkoholmérgezésben egy kiadós egyetemi buli után, vagy felnőttként daganatban, esetleg aggként, a kórházi ágyban, mert lejárt az ideje... az embernek elmegy a kedve attól, hogy folytassa a dolgokat.

Mégis a halál az élet része. Egy lezárás. A kapcsolatoknak is van lezárása egyszer vége lesz, vagy mert nem passzolnak a felek össze vagy mert egyikőjük előbb meghal. De ennyire nem szabad a jövőben élni, mert elmegy mellettünk a jelen. A múltunkból tanulunk, a jelenünkben élünk és a jövőre gondolunk. Nem szabad őket felcserélni.

Hát hogy is mondjam, nekem egy kapcsolat azért fontos, hogy tényleg legyen valaki lelki társam, valaki, akit én is imádok, és aki engem is szeret, odavan értem, és odavagyunk egymásért. De viszont nyilván nem lehet ezt a végtelenségig fenntartani, és előbb utóbb akár egy harmadik fél miatt, akár csak az ellaposodás miatt vége lesz. Szóval én úgy vagyok a kapcsolatokkal, hogy kapcsolatot akarok, mert nekem elsősorban az érzelmek számítanak, és hogy nem csak egyszeri dolog legyen, de azt is tudom, hogy idővel egyszer vége lesz a fentebb írt okok miatt, a lényeg, hogy a jelen pillanatban jól érezze magát az ember, aztán ha vége, akkor vége, ez van, majd egyszer lesz másik. (A majdon nagyobb hangsúly persze, mert nem egyszerű csak úgy új kapcsolatot összehozni, legalábbis férfiknént, inkább azt mondanám, hogy ilyenkor érje el az ember, hogy teljesen jól érezze magát szinglin is, és majd ha lesz valami, akkor lesz és ennyi. )

Magán a laposodó kapcsolaton belüli ragaszkodás is inkább a férfiakra jellemző egyébként emiatt is, hogy nekünk nem egyszerű csak úgy másik partnert találni, így inkább jobb egy sablonosban ellenni (ami van hogy nekünk teljesen megfelelő is) , mint magányosan, és újra a nagy társkeresési szenvedésekbe belelépni.

De mit kéne róla beszélni?

"Jaj szívem, úgy szeretlek, olyan jól érzem magam, te figyi, ugye vágod, hogy egyszer majd szakítani fogunk?"

Ugye érzed, hogy ez így nem teljesen egészséges...?

Elhiszem, hogy ha valaki csupa rossz tapasztalattal vág bele egy kapcsolatba, annál felmerül a szakítás, de egy tényleg jó és harmonikus kapcsolatban másképp működik. Nekem most van ilyenben részem életemben először, és nagyon nem szeretnék szakításra gondolni sem, mert OLYAN társat, mint a mostani, nagyon nehéz lenne találni. Nem szívesen engedném el, ami jó, és tudom, hogy a párom pótolhatatlan. Lehetne más kapcsolatom, de az nem ilyen lenne...

Egyébként szóba került már köztünk a szakítás elvi síkon, de mindketten megállapítottuk, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy elkerüljük.