Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Klasszikus kérdés:, , hogyan felejtsem el? "
Szervusztok.
Az első komoly, 3.5 évig tartó párkapcsolatom közel 3 éve ért véget. Ő volt minden tekintetben az ,,első" számomra (szex, kapcsolat, stb.). A kapcsolat végén velem b*sztak ki csúnyán, szóval én voltam a szenvedő fél, annak ellenére, hogy sokáig minden rózsaszín volt.
A szakítást követően pár hétig magam alatt voltam, aztán összekaptam magam, sportolás, haverok, nyitottam a világ fele, voltak futó kalandjaim, sőt, még egy félig-meddig komolynak mondható is.
A probléma azonban az, hogy a volt barátnőmet egyszerűen nem tudom a múltam részévé tenni, hanem - annak ellenére, hogy ezt igyekszem nem kimutatni - még mindig a kelleténél hevesebben dobban a szívem, ha meglátom (ez költői lett, de talán ez fejezi ki a legjobban, hogy hányadán állok vele). A szakítás után pár alkalommal beszéltünk csak, azon kívül semmi kontakt nem volt, sőt, megesett, hogy hónapokig nem láttam, de amikor újra a közelben volt, ugyanaz...
Sokszor éreztem dühöt, megvetést iránta, volt, hogy már úgy éreztem, hogy teljesen ,,elengedtem" és ezáltal a személyiségem is fejlődött, de végül mindig visszajutottam ugyanoda.
Kérdésem: mit tegyek, hogy ez megváltozzon?
Köszönöm a válaszokat és bocsánat a novelláért.
22F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!