Szörnyű volt látni a barátom exét. Felejtsem el, nem az én ügyem, de nem megy, mert megrázó?

Mentünk a barátommal a városban éjjel (hajnalban), és találkoztunk az exével. De micsoda találkozó volt az!

Épp játszadoztunk, vagy hogyan nevezzem amit műveltünk, amikor a barátom észrevette, hogy valaki - méghozzá az ex - néz minket. A lánynak a nézése iszonyat erős volt, egyszerre ez a mély, mély bánat, másrészt ez a gyilkos düh... Nem szólt, nem mozdult, némán, megkövülten nézett, és rángott az arca a felgyülemlett erős érzelmektől. Szinte hullámzott az arca. A könnye is csordogált. De már szinte félelmetes látványt nyújtott. Az a düh, meg az a fájdalom a szemében, szörnyű volt.

Sosem felejtem el azt az arcot.

Eljöttünk... Amúgy sem szólalt vagy mozdult meg.

Szinte bűntudatom van, vagy ha az nem is bűntudatom, de valamiféle rossz érzésem, mintha jogtalanul élvezném a barátom társaságát, meg hogy szórakozom míg valaki szenved.

Azt tudni kell, hogy az ex évekig jó barátságban volt a barátommal, mielőtt összejöttek volna. Kapcsolatuk egyébként barátság extrákkal típusú szexkapcsolatként kezdődött, majd idővel hivatalosan jártak. De vége lett, mert a barátom nem érezte, hogy ő lenne az igazija, nem 100%-osan vonzódott hozzá, meg hát barátként szerette. Úgy értem, egy az hogy külsőre nem igazán volt az esete, kettő az, hogy az elejétől fogva barátság alakult ki benne a lány felé, és hiába kezdek szexelni majd járni, nem is csiholódott különösebben kémia. Egyébként a lány is évekig barátként tekintett a barátomra, kiéhezettségükben kezdtek szexelni, de ő beleszeretett a fiúba aztán, ő csikarta ki, hogy járjanak.