Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogy felejtsem el? Mi lenne a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy felejtsem el? Mi lenne a helyes?

Figyelt kérdés
6 év után szakított velem a barátom. Sokat veszekedtünk, mert én féltékeny voltam, és mint később kiderült, jogosan, mert ő megismert egy másik lányt (persze tagadta, de én tudtam az igazságot egy közös ismerős által). Vele ismerkedett, de közben nekem is írt, beszélt telefonon, volt hogy találkoztunk is, de nem volt semmi, távolságtartó volt velem. Aztán elegem lett és összevesztem vele, mondtam, hogy hagyjon békén, de csak folytatta az írást meg a hívogatást. Már eltelt a szakítás óta 2 hónap, de még mindig iszonyatosan hiányzik, ő volt az első szerelmem, vele akartam leélni az életem... Közben azt is megtudtam, hogy ez a lány, akivel az exem ismerkedett visszament az expasijához. Persze írt nekem, hogy találkozni szeretne és beszélgetni egy kicsit. De annyira felzaklatott, hogy elküldtem a francba és le is tiltottam, mert olyanokat vágott a fejemhez, hogy látszik hogy én sose szerettem őt, stb. Azóta csak sírok, mert vele álmodok, éjszaka állandóan felébredek (talán azért mert mindig azt hiszem hogy hívott vagy smst küldött), nagyon hiányzik és csak rá tudok gondolni, hiába járok bulizni, járok el társasággal vagy temetkezek a munkába, a szívem hozzá húz... Mit tegyek?
2016. okt. 21. 10:14
 1/4 anonim ***** válasza:

Látod, hogy kihasznált.Mikor a csaj visszament az exéhez,akkor jött volna hozzád pitizni.


Temetkezz bizony a munkába,sport,barátok,új hobbi,szórakozás.


Lesz még rendesebb barátod is ne aggódj.Ezen is át kell esni.

2016. okt. 21. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Meg kéne besuéljétek. Ha ez volt, kapcsolatotok már rég romlott volt, teli hiányokkal. Nyílt kommunikációban, sértődés, harag, stb nélkül beszéljétek át, ki mit tett és miért.

Egy rendes kapcsolatban 60 év után sem vágyik egyik fél sem másra.

Írj rám s segítek.

2016. okt. 21. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, bármit teszel, Rex Vixen önjelölt pszichológust eszedbe se jusson megkeresni, azzal csak magaddal szúrsz ki.

Figyelj, elhiszem, hogy fáj a vádaskodása, de gondold át logikusan - az exed melletted ismerkedett, kidobott egy másik nő miatt, aztán ahogy a csajszival pofára esett, jönne vissza hozzád úgy, hogy még így is neki áll fejjebb, téged vádol és bánt. Nyilván feléd se szagolt volna, ha a csaj nem dogba ki, teljesen megalázó lenne akár szóbaállnod vele.

Teljesen normális, hogy hiányzik, hiszen 6 év sok idő, két hónap nem elég, hogy feldolgozd. Hidd el, idővel jobb lesz, csak folytasd, amit csinálsz. Szerintem mélyen belül te is tudod jól, hogy nagyon okosan döntöttél, hogy letiltottad, mert egy ilyen alaktól semmi jóra nem számíthatsz azok után, ahogy bánt veled.

2016. okt. 21. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 dóri115 válasza:
Be kell lásd, hogy vége van. Szép volt, jó volt, vége van. Rendszerezd a gondolataidat. Ha éjszaka felébredsz, akkor javaslom, hogy szedj valami homeopátiás nyugtatót, persze csak ha nagyon durva a helyzet. A gyógyszerek mellett pedig próbáld meg végig gondolni, mit is akarsz. Kell neked még egyszer ez a tortúra? Gondold végig, mi az amit igazén akarsz!
2016. okt. 21. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!