Történt veled olyan, hogy a másik nem volt hajlandó elfogadni a szakítást?

Nekem volt egy olyan exem, aki a könyörgéstől kezdve a fizikai bántalmazásig mindent bevetett, hogy "jobb belátásra" bírjon. Szerencsémre, a jó kondimnak (és valószínűleg az extra adag adrenalin löketnek) köszönhetően meg tudtam magam védeni. Szó szerint karcolásokkal és pár lila folttal a karomon, de megúsztam.

Még évekkel később is nyomult volna a közösségi oldalakon, ha nem tiltom le mindenhonnan. Ismerőseimből a telefonszámomat próbálta kihúzni. Bement a volt melóhelyemre (épp szabin voltam hála az égnek), üzenetet hagyott (olvasatlanul hajítottam a kukába). Az egyik legszürreálisabb eset volt, mikor kollégám kísért haza és ő hirtelen előugrott a ház előtti bokorból:)) Mondjuk akkor kibírtam röhögés nélkül. Kollégám már kevésbé. Utána sokáig poénkodott azzal, hogy időnként a Legkisebb ugrifüles című mese dalát énekelgette: "Látszik a bokorból két nagy nyúlfül, látszik a bokorból Brekkencs orra..."

Komolyra fordítva, ez az exem egy tipikus zaklató volt. Mai fejjel rendőrségi ügyet csináltam volna belőle. Persze utólag pontosan tudom, hogy a beteges féltékenység, a lelki terror, a kapaszkodás körömszakadtáig valakihez, akinek kigyomlálhatja az idegrendszerét, mind-mind komoly pszichés problémából gyökereznek. Persze utólag csomó mindent máshogy csinálnék. Kicsit magas árat fizettem egy nem létező szerelemért. Hát ez van, srácok.