Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítási alap, ha a másik mindig mindenben segítségre szorul?
Kezd zavarni, hogy a barátom egyszerűen semmit nem bír megcsinálni egyedül, még a saját munkáját sem. Az adminisztratív részét folyton rám sózza, összefoglalók, értékelések, táblázatok, stb. Elég sok ilyen dolga van, szóval heti szinten elmegy rá néhány órám. Már volt ebből nem egy konfliktusunk, mert előfordul, hogy fáradt vagyok, semmi kedvem ehhez, vagy csak simán úgy vagyok vele, hogy ez azért nem egy agysebészet, nincs rám szüksége (pl. emailek kiküldésében nem látok semmi bonyolultat.)
Persze egy kapcsolatban kell egymást segíteni, de ez már elment egy rossz irányba, nem egyszeri dolgokról beszélünk. Ő ilyenkor ki van rám akadva, hogy bezzeg a volt női szívesen segítettek, és amúgy is, ez nekem sokkal jobban megy.
Szerintetek én fújom fel vagy ez tényleg sok?
"a volt női szívesen segítettek, és amúgy is, ez nekem sokkal jobban megy"
Kihasznál, te pedig jó alany vagy, hagyod magad.
Miért emlegeti neked a volt nőit? Keressen valaki mást, aki helyette dolgozik, és fizesse meg a munkáját.
Ti nem azért jöttetek össze, hogy te helyette dolgozz.
"de hogy állandóan én végzem az ő munkáját, szerintem túlzás"
És miért végzed el?
Ha elhiszed hogy tényleg képtelen olyan a egyszerű feladatok elvégézésére, mint email-ek küldése, hogy tudsz rá férfiként, potenciális jövőbeli társként tekinteni?
Ha pedig tisztában vagy vele, hogy meg tudná mindezeket csinálni, csak lusta és kényelmesebb neki, hogy a saját munkádon kívül rendszeresen heti több órában végzed az övét, akkor miért nem vagy képes erre nemet mondani?
"a volt női szívesen segítettek, és amúgy is, ez nekem sokkal jobban megy"
Én erre azt mondanám, hogy akkor hívja fel őket, és kérjen tőlük segítséget.
Meg az, hogy az exeim közül mindenki képes volt elvégezni a munkát, amit elvállalt.
Igen, abszolút jogos szakítási ok, hogy nem akar semmit csinálni.
Nem te fújod fel.
Vagy az van hogy tényleg életképtelen, vagy pedig az van, hogy lusta, és veled végeztet el mindent, amihez nincs kedve.
Mindkettő rossz dolog egy párkapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!