Mi volt a leg roszabb szakítós élményed?

Reggel elmentem dolgozni,reggel még szex is volt,meg mit főzzek vacsira...

Aztán mentem haza nyitom az ajtót és egy full üres lakás fogadott.

Mindent elvitt.

Telefon számát letiltotta,közösségi oldalt törrölte.

5 éves párkapcsolat volt.

Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nagyon beteg lettem, kórházba kerültem és még aznap meg is műtöttek. (Szerencsére minden jól ment, utána egész gyorsan meggógyultam.) Az exem nem csak hogy nem látogatott meg egyszer sem, de alig írt, mert épp "elfoglalt". Pár nappal később már konkrétan rákérdeztem, hogy mi a baj, mert éreztem rajta, hogy ez több ennél. Ekkor megírta üzenetben, hogy munka miatt másik városba költözik és nem gondolja, hogy jó lenne a távkapcsolat, szóval inkább szakítsunk. Előtte amúgy jól alakultak a dolgok, közvetlenül előtte még ő is a közös jövőbeli dolgainkat tervezte és én semmit nem tudtam arról, hogy munkahelyet tervez váltani, azt meg főleg nem, hogy másik városba menne.

Csak pár hónapos kapcsolat volt, de azért többet vártam volna ennél. Amúgy az volt a mentsége, hogy ő élőben szakított volna, de hát én lennem beteg pont akkor.

1 év után elhívott "sétálgatni" munka után, nem laktunk még együtt. Tudtam hogy mire számítsak, mert hónapok óta éreztem, hogy gáz van. Szar volt a szex, egyre több időt akart külön tölteni meg hasonlók (én vagyok a nő).

Az egy dolog, hogy szakított, mert azon túlléptem volna, viszont mikor rákérdeztem, hogy a szex miattam volt rossz? Azt mondta hát is-is, meg egy ideje a pornót sokkal jobban kívánta, mint engem.

... és itt még nincs vége, voltam én is olyan lábtörlő, hogy 3 hónap szünet után visszamentem hozzá, mert (gondolom) a 3 hónap alatt senkit nem tudott felszedni és ott voltam talonba. Együtt voltunk még 2(!!!!!) évet. Végig szenvedtem. Folyamatosan alázott, másokkal flörtölt neten, irogatott a barátnőimnek. Ha volt 2 hetente szex (úgy, hogy együtt is éltünk addigra már), akkor is addig, amíg ő elment, 5 perc, aztán kész.

Annyira összetörte az önértékelésem, hogy tényleg azt gondoltam több, mint 3 éven keresztül, hogy ennél jobbat nem érdemlek és örüljek, hogy néha legalább belém rakja...

2 hete szakítottam, mert besokalltam, szorongásom volt folyamatosan, pánikrohamjaim voltak amikor veszekedtünk. Nem mondom, hogy most boldog vagyok, de mintha egy szikla esett volna le a mellkasomról. Az alvással küzdök még, de legalább nem érzem magam megalázva konstans. Pszichológus és sok sok év gyógyulás vár most rám. Tudom, hogy manapság a "ptsd" az egy olyan kifejezés amivel minden 2. ember poénkodik és viccelődik, de létező dolog, és már most érzem, hogy mik azok a "kiváltó okok" amik nálam előfogják hozni.

Ne ragadjatok szarban, nem éri meg. :( 23L

Így visszatekintve hitvány férfiúi életemre egyetlen olyan esetre emlékszem, amikor nem én szakítottam. Napok óta készültem rá én is, de végülis ő mondta ki, hogy vége. Attól kezdve egyszerűen meghibbantam, mert fájt, hiányzott, pedig alig vártam, hogy végelegyen...

Amúgy semmi különös, ha véletlenül találkoznánk, köszönnénk, szervusz, hogy vagy, stb., stb., és mennénk tovább...

27 éves kapcsolat, 20 év házasság, 2 gyerek után, közölte, hogy nem úgy szeret. Nem volt partner abban, hogy megbeszéljük, helyre hozzuk (pedig én már évekkel korábban próbáltam puhatolózni, mert halványan éreztem, hogy gáz van). 1 hónap kínlódás után elköltözött, és most ő van megsértődve rám. Semmi indoklás nem volt, nincs tanulság. De már úgy érzem, jól tette.

6-os, szegény, ez jó nagy marhaság volt. Jó sokat szenvedtél, mire eléggé meg tudtad becsülni saját magadat.

Nekem azt mondta valaki, hogy ha két ember közt van 10 lépés, te megteszel 5-öt, és nincs ott senki, akkor fordulj vissza!

Most igyekszem ehhez tartani magam. Igaz, benne van a pakliban, hogy egyedül maradok...