Ha egy nő beleszeret egy másik férfiba, akkor elfogadható, ha elhagyja a családját: férjét, gyerekeit és odaköltözik az új pasihoz?

Szerintem nem mindegy, hogy mekkora gyerekről van szó.

Mondjuk 15 éves kortól, de ez egyéni érettségtől is függ, szerintem rendben van, ha azt mondja, hogy az apjával akar maradni, de az anyjával is tartja a kapcsolatot.

Egy óvodás, kisiskolás gyerek esetében nem tudom elképzelni, hogy ez jó döntés lenne.

Nem vagyok nő, de akár ez pasival peptitában ugyanúgy megtörténhet.

Nekem nagyon unszimpatikus az, amit olvastam a válaszok között: előbb válok, viszem a gyereket, és még költözöm is. Mégis mire fel? Nem érezzük ezt kissé aljasnak? Nem lenne bőr a képemen ezt tenni, még ha lenne egy másik is. Ha így alakul a helyzet, legyünk már annyira becsületesek, hogy felvállaljuk a döntést; már meglévő család vagy friss szerelem. Viseljük már a döntéseink következményeit. Ha az új szerelem mellett döntünk, akkor ne akarjuk már kivenni azt is, amihez így nincs jogunk. Egy láthatási jog még oké, de hogy még a félrekufircolás mellé még gyerek is az enyém legyen? Komolyan, csak nekem tűnik ez lelketlen és önző megoldásnak? Arról nem is beszélve, hogy ha az apa perre vinné a gyermekelhelyezést, a kvázi házasságot megtörő én lennék, nem is nyerném meg a pert, és mint vesztes fél, nem csak gyerek nem lenne, hanem egy csomó pénzt buknék is. Amit az 5. ír, az a tipikus undorító magatartás... a megalomán hozzáállás - mindent akarok!

Én a magam részéről konzervatív és moralista is vagyok. Biztos vagyok benne, hogy nem kockáztatnám a családot, azt a munkát, amit akár több évtizedes munkával elértem, egy bizonytalan kedvéért. Nem hagyom el a családot, és nem keresek új szerelmet; megmaradok a gyerekem mellett, a feleségem/férjem mellett, mint anya/apa. Ez így helyes. Csak akkor gondolkodnék új szerelemben, ha már:

1. semmiképp nem tudjuk megoldani a kapcsolat fenntartását és ezt ki is mondtuk konszenzussal

2. a párom - ne adj ég - már nincs közöttünk.

A lojalitás szent - legalábbis nálam!

Biztos, hogy nem áldoznám fel a saját boldogságomat.

A gyerekek jönnének velem, kivéve, ha már elég idősek, és nagyon az apjukkal akarnak maradni.

10-es, ez egyáltalán nem csak a nőkre igaz! Őrületesen beleszerettem egy férfibe, és szerintem ő is belém, legalábbis ahogy megcsókolt legutóbb, azt én már nem tudom másként értelmezni és azt sem, hogy totálisan depressziós, de a gyerekeit választotta.

Szerintem erről szól az életünk onnan kezdve, hogy van gyerek.

Itt mindenki csak azokról az esetekről beszél, amikor elhagyták őt a gyerekkel együtt, de a nagy többség nem hagyja el a gyerekeit, se férfi, se nő! Csak ők mélyen hallgatnak róla, senki se tud róla, hogy lemondtak a szerelemről, maximum csak akkor derül ki, hogy valaha valakiről lemondtak, amikor a gyerekek már tényleg nagyok és a szülők elválnak. A családomban és ismerősi körben volt több ilyen eset is és még akkor nem beszéltünk azokról, akikről nem tud senki. Nekem a saját apám se tudja, hogy mást szeretek, nem a férjemet.

Egyébként szingliként az ember egy új kapcsolattal leginkább csak nyer, max. egy kihűlt kapcsolatot veszít cserébe. Ha a gyereket kell odaadni érte, akkor az már túl nagy ár.

Mondjuk nekem az a normális, hogy ha gond van, akkor válok, aztán pasizok. Ha nincs gond, nem akarok válni, akkor nem is fogok pasizni.

Szóval nekem eleve a megcsalás nem fér bele.

De ha teszem azt, megtörténne: én nem tudnék úgy boldog lenni semmilyen férfi mellett, hogy a gyerekem elhagyom.