Udvarlás-ismerkedés-párválasztás-párkapcsolat, hogyan születik a szerelem?

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

...tovább Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb kimondani.

A szívedben határtalannak tűnnek,de kimondva jelentéktelenné válnak.

Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs aki meghallja...

Lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre

Ha valakit igazán szeretsz,engedd el..

Ha visszajön örökre a tiéd...

Ha nem,nem is volt az soha....

Egy pasi olyan,mint a keresztrejtvény a New York times-ban:idegesítő,bonyolult és megfejthetetlen

Ma mosoly..holnap könnyek..

Ma nehéz..holnap könnyebb...

Nézz az égre,a legszebb fényre..

Láss egy álmot..harcolj érte!!

A gyakorlati élet mítosz, blöff, amit azok találtak ki a maguk vígasztalására, akik nem képesek szellemi dolgokkal foglalkozni." /Szerb Antal: Utas és holdvilág/

Sokan nehéz esetnek tartanak, még én is így vélekedem magamról.

A mostaninál is ifjabb koromtól kezdve, két téma vonzott igazán. Az állatvilág - leginkább a delfinek (csodálatosan intelligens, fejlett szociális érzékkel megáldott lények) - és az irodalom.

Régen tengerbiológus akartam lenni, de erről hamar lemondtam, nem vagyok épp reál beállítottságú (biokémia = zárt osztály).

Úgy döntöttem tehát, megpróbálom kibontakoztatni gyermekien nyiladozó szellemiségem. Shakespeare-t olvasva merengtem és pillanatok alatt az irodalom/dráma tagozaton találtam magam.

Szeretek olvasni (írogatok is), nincs konkrétan kedvenc témaköröm, minden érdekel.

Persze az állatok iránti szenvedélyem sem csökkent, van is egy cicám. Gyönyörű! Korom-fekete, borostyán-sárga szemekkel. Nagyon ihlető kis lény.

Legjellemzőbb belső tulajdonságaim:

Szenvedélyes vagyok mindenben amibe belefogok. Nyitott a világra és az emberekre, de ugyanakkor érzékeny és talán kissé szentimentális, reménytelenül romantikus.

Minden érdekel a fizikától a filozófiáig, ha megtalálom benne az figyelemfelkeltőt, ami inspirál és amivel tudok azonosulni.

Elég spontán vagyok, könnyen kötök barátságot, társaságban hamar megtalálom a közös hangot, többnyire mindenhez hozzá tudok szólni.

Mi nekem a "Carpe diem"?:

Imádom a színházat, a festészetet (nagy kedvencem Monet, magával ragadó képe a Velencei gondola). Szeretem a jó filmeket, a jó zenét (mindent meghallgatok ami igényes, így a kedvencek intervalluma igen széles, a Nightwish-től, Mozartig).

És mi a "Dolce vita"?:

Kedvelem az olasz konyhát, a kínait és a görögöt, de persze a többi gasztronómiai tájegységet sem vetem meg.

Oda vagyok a teákért és mindenért ami teázás hangulatához tartozik (füstölő, illóolajok, lágy zene). Szeretem a gyümölcsös, száraz fehérbort, a könnyed pezsdítő rosét és az ír krémlikőrt jéggel.

Hát úgy hirtelen ennyi jutott eszembe, ha tetszett, írj, a többi jön magától (vagy nem).

______________________________________________________

JELLEMFEJLŐDÉS:

Így látom most:

Mielőtt tengerbiológus akartam lenni, kislányként azon fáradoztam, hogy balett-táncos legyek, de mondjuk úgy, hogy nincsenek meg hozzá a fizikai adottságaim. Még jó, hogy ezt viszonylag hamar elfogadtam.

Aztán megszerettem a delfineket és nagy álmokat szőttem Greenpeace aktivista tevékenységről, meg egy kis motorcsónakról a tenger közepén, ahol ott vannak a cetjeim és én, a tudós (nem, nem a robot!). De 2-es kémia jeggyel és 3-as fizikával nem megy az ember biológusnak sem (bár a biosz jól ment)...

Ahogy megismertem magam, egyértelművé vált, hogy leginkább álmodozó, fantázia-központú, naiv lény vagyok. Az ilyenek szeretik meg az irodalmat. És én megszerettem, ötödikes fejjel ki is tűztem magamnak célul az ELTE magyar szakát. Nem vicc, akkor eldöntöttem.

Itt jött az a bizonyos "gyermekien nyiladozó szellemiség". Nehezen ment a matek, szar gimibe kerültem, ahol - mint később kiderült - színvonaltalan volt a magyar oktatás. Így sok fáradságba került az a bizonyos cél. Most bent vagyok, de mire eljutottam idáig majdnem megutáltam az egészet. Na jó, azért mégsem. Idővel kezdtem sejteni a "bölcsészlét" hátulütőit. A sok agyalás, olvasás, elvontság, kultúra, művészlelkűség cinizmust, szarkazmust szül. Így csapódik le, ha az ember sokat tapasztal, és megcsontosodik, "felnő". Kellenek is ezek a koppanások, mert aki nem jön rá időben, hogy az élet csupa meglepetés, az később nagyobbat szív (olyan ez, mint a gyerekbetegség, túl kell esni rajta) Ez a cinizmus önmagában tök vicces, de egy olyan ártatlan széplélek, amilyen én is lehettem, nem sokat tud kezdeni vele.

Tapasztalatom szerint a legtöbb bölcsész idő előtt kiég, a sok baromság miatt amit a fejébe plántál. Azok a nagy megélések! Mindenki megélésekkel kezdi és régi önmagán röhögve, váll-pocögtetve fejezi be. Persze nem csak az egyetemet, hanem a nagy álmodozós, rózsaszínelős korszakot. Mindezek ellenére, én még nem vagyok kiábrándult bölcsész, bár a "nagy megéléseket" igyekszem lejjebb adni. Miért van az, hogy a legtöbb bölcsészdiplomás nem a szakterületén helyezkedik el, hanem elmegy mondjuk harmadrangú rendszergazdának egy multihoz? Talán nem elég elhivatottak ezek az emberek? Többnyire a pénzt emlegetik: "Nem lehet belőle megélni", a szokásos duma. Ezt akkor is tudták, mikor felvételiztek, és akkor meg pláne, amikor már gyakorló egyetemistaként élték a bölcsészek szép, de eléggé kilátástalan életét. Igyekszem, hogy ne tartozzak közéjük, s hogy azt a bizonyos "vállpöcögtető" hozzáállást ne kelljen a hivatásommal szemben is foganatosítanom. Elég, ha magammal, régi életfelfogásommal hadilábon állok, és önelemzőn fanyarkodom.

Sokat olvasok, de mostanában már nem írogatok. Vagy mégis?

Macskáim még mindig vannak, három is. Imádom őket, kivéve amikor szenvedélyesen utálom. Jópofák, önzők, öntörvényűek, érzékenyek, olyan macskaságok. A legkisebb agresszíven szeretethiányos és úgy viselkedik, mint egy felhúzható játéktank.

Legjellemzőbb belső tulajdonságaim:

Még mindig szenvedélyes vagyok, de igyekszem mértéket tartani és egyre gyakrabban "taktikázom". A képmutatás itt ütősebb szó lenne, tetszik is nekem, de ezzel pejoratív értelmet adnék egy olyan, széles körben elfogatott és teljesen természetes viselkedésformának, ami nélkül nem tudnánk irányítani egymást.

A Következő mondatot, inkább Ctrl C-vel idézem:

"Nyitott a világra és az emberekre, de ugyanakkor érzékeny és talán kissé szentimentális, reménytelenül romantikus." Ez a legnaivabb, legkedvesebb rész. Nyitott a világra? Szabályos keretek között. Az emberekre? Persze! A szűk családi körömre és max. 10 barátomra (a többől). Rajtuk kívül csak az olyan alakokra, akik pár levél után magukkal ragadnak, akkor hagyom történni a dolgokat. A többieken "élcelődöm", ami engem szórakoztat, őket kevésbé. Valójában, ha az utcán járok-kelek, sokszor emberundorom van, felsőbbségesen nézem ezt a szegény csordát. A felsőbbséget persze nem engedhetném meg magamnak, nem vagyok különb, viszont annál önzőbb, így elvagyok kisded lenézegetéseimmel.

Szentimentális és reménytelenül romantikus? Mikor megsirattam az ifjú Werthert, akkor biztos az voltam. Ha a szentimentális az érzékennyel, sértődékennyel egyenlő, akkor szentimentális vagyok. Romantikus is biztos, minden férfit másképpen tudok szeretni, de reménytelenül csak a regények hősnői lehetnek romantikusak. Nemde?

A spontaneitás, barátkozósdi, meg a közös hang megtalálása most is igaz rám, különben nem tartanám értelmesnek, hogy itt múlassam az időt és szociál-pszichológiai tapasztalataimmal untassalak.

A gasztronómiai rész és a művészetek iránti vonzalom is stimt, ez már csak elvárható a magyar szakon.

_______________________________________________________

Néhány szó a párkeresésről:

Fárasztóak tudnak lenni az olyan alakok (nemtől függetlenül), akik szinte izzadságszagúan keresik a "párjukat".

Erről jut eszembe: egyre kevésbé hiszek abban, hogy feltétlenül egy másik ember lehet a boldogság záloga. Az igazi harmónia két fél között igen ritka, bármennyire jó és szép, csak keveseknek, "kiválasztottaknak" adatik meg.

Minden embernek van egy éteri, a valóságtól elrugaszkodott képe a boldogságról, amit egész életében hajszol. A legtöbben nem értik meg, hogy az állandó tökéletesség nem létezik. A boldogságnak pillanatai vannak és ilyen pillanatnak kell tekintenünk a Sanci gyümölcslevesét , a kielégítő szexet (ami nem csak testileg értendő), meg azt is, mikor úgy érezzük szeretjük azt a lányt/fiút. De mindegy milyen nagynak érzed a szerelmet, az sem tart örökké, ahogy a leves sem, csak a "kiválasztottaké".

Sőt, talán már az iménti idealizmust is meghaladva (mert lehet, hogy nincsenek is "kiválasztottak":

"Valami kedves naivitás van abban, ahogy az emberek irtóznak attól, hogy bevallják, a szerelem "mindössze ez", és semmi több, egy vak ösztön plusz egy arckép-kuriózum - azt hiszik ez kevés, ez cinizmus, ez ördög."

/Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma I. Széljegyzetek Casanovához/

___________________________________________________

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között, és megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó. És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveled saját kertedet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz, hogy valóban erős vagy, és valóban Értékes."

/Veronica A. Shoffstall/

"Gyanítom azért nem érdekeltek soha az egy éjszakás kalandok, mert ha már eljutok odáig, hogy lefekszem egy férfival, addigra valószínűleg jobban kívánom a lelkét, mint a testét, azt viszont csak a testén keresztül tudom megsimogatni."

Úgy éreztem ezt a csodát mindenkivel meg kell osztanom. Feltöltött, elérzékenyített, magával ragadott:

"Megcsókoltam Cyinthia kezét, aki megindulva nézett rám, lovagjára, a gótikus ablakkeretből, várkisasszony. Félig értelmes szavakat mondtam, amelyekben több volt, mint szerelmi vallomás: jobb részem boldog kiemelése a törmelékből, amelyet ráhullattak az évek. Kár, hogy oly mulandók a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon - hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképp beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával."

/Szerb Antal: A Pendragon legenda/

S megint valami:

Megütközve, rettenettel lenyűgözve, önmagamból kifordítva járkálok órák óta a lakásban, mint valami eltévedt szellemlény.

Térdre, az írói nagyság előtt(!):

"Felnézett az óriási arcra. Negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt. Ó, kegyetlen, szükségtelen félreértés! Ó, konok, önfejű számkivetés a szerető kebelről! Két ginnszagú könnycsepp szivárgott le az orra tövébe. De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért."

/Orwell: 1984/

Ez is szép:

"Író csak az anyanyelv légkörén belül élhet és dolgozhat; s anyanyelvem magyar volt. Ezért utaztam, évtizedekkel később, mintegy rémületben, hanyatt-homlok haza; akkor már tűrhetően írtam németül, gagyogtam franciául s mindenestől mégis olyan süketség-pánik fogott el az idegen nyelv akusztikájában, hogy sápadtan hazamenekültem az anyanyelvbe."

/Márai Sándor: Egy polgár vallomásai/

A mindenek fölött kedvenc és példakép tollából:

"Pax alma veni...

A napilap hírei között olvasom, hogy augusztus másodikán, kedden hajnalban, az angyalföldi elmegyógyintézet szomszédságában egy férfi fáramászott és a magasból beszédet intézett a csoportosuló emberekhez. Felszólította őket, hogy parafadugóikat azonnal szolgáltassák be neki, mert azokkal akarja betömni a világ összes fegyvereit. Aztán harsány hangon a békét éltette. A rendőr leszedte a fa tetejéről és bevitte a közeli tébolydába, ahol "megállapítást nyert", hogy a szónok az intézet szökött "ápoltja".

Cigarettára gyújtok és újra elolvasom a hírt. Dédelgetem, színezem magamban a képet. Egy ember a fa tetején békességet kiált. Egy "ápolt" végre nem Napóleonnak, nem japán császárnak képzeli magát. Majd borzongani kezdek és óvatosan körülnézek. Nyár elején felkapaszkodtam, egy dobogóra s békehimnuszt szavaltam egy irodalmi társaság előadóestjén. Nemrégiben pedig lefordítottam Tibullus Detestatio belli-jét.

Csak a fatetőn múlna s a parafadugón? Viselkedés és műforma kérdése lenne az egész?"

/Radnóti Miklós/

"A görögök nem írtak gyászbeszédet. Egy kérdést tettek fel, ha valaki meghalt: Volt benne szenvedély?

Jonathan Trager az ESPN neves tv-s producere, tegnap belehalt menyasszonyát követően, lelki társa elvesztésébe. 35 éves volt. A halk szavú, megszállott Trager sosem volt az a javíthatatlan romantikus típus. De élete utolsó napjaiban lelkének ismeretlen oldalát tárta fel.

Ez a rejtett, kvázi jungiánus személyiség, akkor tört elő, miközben krimibe illő módon kutatta lelki társát. Egy nőt, akivel csupán néhány drága órát töltött. Sajnos a hosszúra nyúlt hajsza, szombat késő éjjel, totális és visszavonhatatlan kudarccal végződött.

De a bátor Trager még vereségében is ragaszkodott ahhoz, hogy az élet nem csupán értelmetlen véletlenek és egybeesések sora. Nem, nem... sokkal inkább események szövevénye, melyek végül egy tökéletes és fennkölt tervben végződnek.

Mikor barátja elvesztését firtatták, Dean Kensky a New York Times Pulitzer-díjas főszerkesztője közölte, hogy élete utolsó napjaiban Jonathan megváltozott. Tisztábban látott mindent - mondta Kensky.

Jonathan szerint az univerzummal csak úgy lehetünk harmóniában, ha erősen hiszünk abban, amit eleink úgy hívtak: FÁTUM, és amire mostanában úgy szoktunk utalni: VÉGZET."

Add tovább - page 23 játék:

1. Ragadd meg a hozzád legközelebb eső könyvet

2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon

3. Keresd ki az ötödik mondatot

4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt

"És végül knockoutolt... - Nevetésben tört ki."

/Robert Merle: Mesterségem a halál/

Tapasztalatom szerint:

"Hope is the first step on the road of disappointment." ~cinikus mosoly~

Nem párkapcsolatot keresek, csak társaságot, barátokat.

Fontos tudnotok: hiába csókolgattok, mosolyogtok, kacsintgattok szorgalommal, vagy küldötök virágot, nem reagálom le levéllel, amennyiben nincs hozzá egy épkézláb sor. Ha valaki akar valamit, írjon. Tiszteljük meg egymást legalább ennyivel! Továbbá nem privizek, mert ha csetelni akarnék, nem ide jönnék - itt is csak az iménti tanács érvényes, írjatok levelet! Végezetül, ne jelöljön barátnak senki, akit nem ismerek innen már jó ideje!

Köszönöm a figyelmet!

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.

Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,

és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,

Nem érdekel, hogy hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,

hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,

az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.

Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,

hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,

és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,

az enyémmel vagy a tiéddel,

Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis

megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,

vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,

hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni

az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,

ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,

az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján

és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni

egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,

fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában

anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.

Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,

amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,

és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Volt olyan, akit akartam,

S volt olyan, akinek hazudtam,

S lesz még olyan, akivel újra teszem!

Volt olyan, aki megkapott,

S volt olyan, aki elhagyott,

S lesz még olyan, akitől elviselem.

Volt olyan, aki rám talált.

S volt olyan, aki csak megkívánt,

S lesz még olyan, akit csak én akarok.

Volt olyan, aki felkavart,

S volt olyan, aki elzavart,

S lesz még olyan,

akinél ott maradok...

"Az szeret, aki az utadba nem áll,

Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,

Az szeret, aki majd elenged téged,

Az szeret, aki könnyezve ért meg"

Ha képes vagy rá, hogy minden gondolatodat szeretetbe csomagold, életed gyökeresen megváltozik