Hölgyeim! Randiznátok olyan férfivel, aki mozgássérült? Tartós kapcsolatot el tudtok képzelni vele?

Szia!

Én a másik nemet képviselem, szintén mozgássérült vagyok, az én helyzetem súlyosabb, egyáltalán nem tudok járni, állni. 12 éve ismertem meg a férjemet, szintén interneten, nem társkereső oldalon, hanem egy "sima" chaten, bár egyáltalán nem társkeresési céllal cseteltem, csak így alakult a dolog. Én akkor könnyebb helyzetben voltam abból a szempontból, hogy abban az időben még nem jutott bárki internethez, viszonylag "szűrt" volt a társaság, a többség értelmesen beszélgetni járt oda, nem pedig alkalmi kapcsolatokat keresni. Én nem szembesítettem őt rögtön az állapotommal, kb fél évig beszélgettünk, már szinte mindent tudtunk egymásról, kivéve ezt az "apróságot". Csak akkor mondtam el neki a dolgot, amikor már kialakult köztünk valami, és ő már nagyon akart találkozni. Utólag elmondta, hogy ha rögtön megtudja, hogy mi a helyzet velem, valószínűleg inkább elkerült volna, de így, hogy valamennyire megismert, nem rögtön egy kerekesszékes lányt látott bennem, már nem volt neki olyan egyszerű elfelejteni engem. Nem untatlak tovább a sztorinkkal, a lényeg, hogy most már férj és feleség vagyunk, boldogok vagyunk, és van egy másfél éves kisfiunk :)

Én azt tanácsolom neked, hogy ne tálalj ki rögtön, hagyj lehetőséget a másik félnek, hogy megismerjen téged anélkül, hogy rögtön az előítéletek alapján könyveljen el téged. Mert mindenkiben ott vannak ezek az előítéletek, bármilyen kegyetlen dolog is ez. Azt hiszem, ha én egészséges lennék, én sem egy mozgássérült férfit részesítenék előnyben, de ha megismerném, és különösen szimpatikus lenne, akkor már nem érdekelne ez a dolog.

Persze az sem jó, ha csak a személyes találkozás alkalmával szembesül a helyzettel. Hagyd, hogy megismerjen, és ha már egyértelmű, hogy kölcsönös szimpátia van köztetek, akkor tálalj ki.

Hidd el, nem reménytelen a helyzeted. Főleg így, hogy a mozgáskorlátozottságod tulajdonképpen csak esztétikai probléma, de a mindennapi dolgokban nem jelent akadályt.

Sok sikert!

Én úgy veszem le, hogy te természetesen kezeled magad, tehát úgy fogod fel, mint egy állapotot, nem sajnáltatod magad, nem csinálsz ebből érzelmi karriert, és nem vered magad szélsőséges előítéletek közé, és nem vezetsz le személyes tapasztalatokból kollektív általánosításokat, amihez amúgy szerintem sok erő kell. Hisz neked sokkal több kudarcot, visszautasítást, csalódást kell bezsebelned, és önmagad adagolása, egy másik embernek már már művészet. Erre a mai világ, bármilyen elcsépelt, felszínes, rohanó világa is közrejátszik.

Tisztán látod a helyzeted, amiben vagy.

Valóban sokszor előfordulhat, hogy megijednek tőled.

Én úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű dolgod, kár ezzel áltatni, de én úgy gondolom, a szerelem megtalálása, a megfelelő társ meglelése, aki elfogad minket, az egy ép ember számára is: szerencse kérdése.

Az is lehet, hogy holnap belebotlasz. Nem tudom.

Ami számodra nagyon fontos, az a magabiztosság, a humor, és az intelligencia, amivel bocsánat, de kompenzálhatod, a "hátrányodat".

Volt mikor nem voltam valami szép lány, de kikupálódtam.

Magamra szedtem a "csúnya időszakom" alatt egy kis műveltséget (sokat kellett otthon lennem, így volt időm olvasni), nyitottabb lettem, a humorom pedig adottságként családi vonás. Hála az égnek, megtudtam fogni a rossz dolgok másik oldalát, és rájöttem, hogy bármilyen csúnya ezt leírni, vagy kimondani, de tudtam kompenzálni, a hátrányomat (amúgy beteg voltam), a stílusommal.

Szóval szerintem mivel tökéletes ember nincs, én jobban örülök ennek, mert habár ma már szebb vagy,kihoztam magamból a legjobbat, de az amit magamra szedtem, gondolkodásilag, az a mai napig velem van, és velem is marad.

A lényeg, hogy ki kell hozni mindent, ami az emberben lehetőségként ott hever. Akár belső ügyileg, akár külsőleg. Ha ezek után valakinek nem jövünk be, azzal nem érdemes foglalkozni.

De nem akarok messze beszélni.

Legfőképp neten szoktál ismerkedni?

Jól olvasom, hogy akkor nem volt még kapcsolatod?

Az ismerkedésben különböző műfajok vannak.

Mondanám, hogy a netes társkeresés nem a tied, mert ott kirak az ember képet, ott az ítélet, és már kevesebb esélyed van, hogy esélyt kapj, mintha kicsit később tudná meg az illető, na de így meg sok csalódást is be lehet zsebelni, mert nem tudod megszűrni őket elsőre.

Amúgy meg, egyszer egy barátom azt mondta, a külsőségekről beszélgettünk, hogy az ember ha szereti a másikat, akkor idővel a külsejét is képes megszokni.

Szóval valószínű, elsőre vagy csak ijesztő, de sok ember nem ad időt az egésznek, pedig lehet, hogy csak erre lenne szükséged, én úgy érzem.

De senkitől nem várhatod el, azt sem, hogy erőszakot vegyen magán...

Kedves kérdező, igaz nem vagyok lány, és nem is vagyok olyan nagyon idős, de úgy gondolom/tudom érettebb vagyok kortársaimnál.

Na de hogy a kérdésre is válaszoljak, engem egyeltalán nem taszítana, ha egy mozgássérülttel kellene ismerkednem. Nem az számít nálam elsősorban, hogy hogy néz ki. És ha esetleg vele kellene leélnem az életem, akkor állok elébe! Egyébként is manapság úgy érzem egyre kevesebb az olyan ember, aki empatikus, és segítőkész (tiszteletem a kivételeknek!). Még annyi, hogyha valaki ezért - hogy ilyen vagy - leszól, lekezel, megszégyenít, hát tegye! Elsősorban nem rólad fog "értelmiségi bizonyítványt" felmutatni, hanem magáról, hogy milyen bunkó, tapló is. +1, ha ilyet fogsz ki, akkor ne sajnáld hagyni a fenébe, mert abból jó nem fog kisülni.

22-es vagyok. Teljesen megértem, hogy nem kerested a mozgássérültek társaságát. Én is nyomasztónak tartom a legtöbb ilyen embert. Tudom, nem szép dolog tőlem, hogy ilyet mondok, ráadásul magam ellen is beszélek. Engem is "normális" gyerekként neveltek, normális iskolába jártam egészséges gyerekek közé. Ráadásul nekem abban is szerencsém volt, hogy az általános iskolában teljesen befogadtak, nem éreztették velem az osztálytársaim, hogy én más lennék, nem közösítettek ki. (gimiben már más volt a helyzet). Így én sem lettem az a tipikus önsajnáló, szerencsétlen "nyomi".

Szerintem pont azért félnek az egészséges emberek a sérültektől, mert látnak pár befordult, megkeseredett, önbizalomhiányos sérült embert, és rögtön megszületik bennük az előítélet, hogy akkor biztos mindegyik ilyen. És épp ezért kellene még egy kis önbizalmat magadra erőltetned, kedves kérdező, jól mondta az egyik válaszoló, hogy leginkább az eszeddel, humoroddal és az önbizalmaddal "kompenzálhatnád" a hátrányodat. Tehát szerintem ne nagyon reklámozd, hogy nem volt még kapcsolatod, vagy hogy mennyi elutasításban volt részed. Ez még nem jelenti azt, hogy nem játszol nyílt lapokkal, nyilván ha komolyabbra fordul a kapcsolat, akkor az ilyesmi úgyis kiderül. Ez csupán egy kis trükk, hogy jobb színben tüntesd fel magad, nagyon leegyszerűsítve olyan, mint a nőknél a smink, vagy a push-up melltartó :)

Na azért ne ess át a ló túlsó oldalára. Az, hogy valakinek jó (kifinomult, intelligens) humora van, az nem jelenti azt, hogy bohóc - ellenkezőleg.

És tényleg nagy hiba lenne általánosítani. Én elhiszem, hogy rengeteg idióta libával hozott össze a sors eddig, talán ebben benne van az is, hogy nagyrészt társkereső oldalakon ismerkedsz, de tény, hogy a "való világ" is tele van ilyenekkel. De az emberek nagyon sokfélék, nincs két egyforma ember, így butaság lenne néhány (vagy sok) rossz élményből következtetéseket levonni.

Szerintem pl az is egy jó "szűrő", ha valaki rögtön rákérdez, hogy hány db és milyen minőségű kapcsolatod volt eddig. Ennek egy kicsit olyan lóvásár feelingje van, én a helyedben rögtön kiselejtezném azt, aki az elején ilyenekkel faggat. Hiszen ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire jössz be neki, neki kell tetszened, neki kell szimpatikusnak lenned és ehhez semmi köze ahhoz, hogy a múltban hány nőnek kellettél. Persze nyilván valamilyen szinten előjön a téma, de nem kell konkrétumokat mondani, ha a partner nem vájkál, elég, ha annyit mondasz, hogy hogy eddig nem volt komolyabb, hosszabb kapcsolatod, de épp itt az ideje ezen változtatni.