Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan legyek rámenős egy fiúval?
Osztálykiránduláson a fiúk vetkőzős pókert akarnak játszani, én is benne lennék. (egy éjszakás osztálykirándulás)
És, hogyha elálmosodnánk akkor úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy aludhatnak lányok mellett, és pár fiú azért nem akar velem aludni, mert szerintük nem vagyok elég rámenős. Most mit tegyek? Mert én nagyon szívesen alszok fiú mellett.
Kösz, a válaszokat.
És nem húzom fel magam.
Valaki talán csak nem mérges?
Vagy mi a bajod?
És én az én elképzelésem szerint fogok élni továbbra is. És nem a tietek szerint, de azért köszi a válaszokat. Én nem az életem irányítását adom a kezetekbe, hanem csak egy véleményt kértem. Azt hittétek úgy teszek majd amit mondtok, én csak véleményeket kértem.
kis szívem, ha neked most az a gondod, hogy hogyan felelj meg a többiek elvárásainak, akkor te leszel egy idő után az osztály ribanca, mert nem ez volt a kérdés, és nehogy már kioktasson valaki aki a kérdésedből is látja merre tartasz
és csak edd meg a fiúk szövegét, mely szerint "ha elálmosodnánk" - az egész akciójuk az együttalvásra irányul
Pontosan a 16. válaszolónak igaza van!
Meg mi rosszindulatúak vagyunk,mert nem szeretnénk,hogy r*bancnak tituláljanak!Hát akkor komoly szövegértési problémáid vannak!
Te átlátsz rajtunk? Hol webcamon?Írtunk neked 2 választ és már tudod milyenek vagyunk!Úristen mennyire gyerek vagy még!Na mindegy majd csak felnősz egyszer!
Ja és,ahogy a 16. mondta mi csak elmondtuk,hogy ez a r*bancság felé vezető út!Senki nem mondta,hogy az vagy csak ezek után az lehetsz!Olvasd már el még egyszer!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!