Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha randizni hív, miért nevez barátnak?
Figyelt kérdés
3x randiztunk már, negyedjére is elhívott, amit most hétvégére beszéltünk meg. Tegnap meg azt írja nekem, örül hogy ilyen jó barátja van mint én😂 26/L, és ő is 26.dec. 12. 03:32
11/15 A kérdező kommentje:
Egyébként teljesen az jön le hogy bárátként tekint rám, az ilyen megnyilvánulásai miatt. Mikor másodjára “randira hívott”, szintén úgy vettem ki a szavaiból. Nem is igazán foglalkoztam utána a dologgal, úgy voltam vele hogy lett egy új jó barátom (ő szavaival fogalmazva)😂 Elmentem egy fiúval randizni, mikor megtudta meg ki volt akadva, és már akkor közöltem vele, hogy nem tudok rajta kiigazodni a viselkedése miatt. Azt írta rá, hogy szerintem minek hív randizni. Ebben a pontban tudtam meg azt is, hogy ezek randik voltak, mivel szimplán úgy tette fel elsőre is a kérdést, hogy mikor találkozunk. Szóval nem az hogy el e mennék vele egy randira vagy hasonló, legalább is a többi fiú mindig így tette fel a kérdést, és nekem az olyan haverilag jött át. Ebből meg azt szűrtem le hogy akkor csak nem barátkozni akar, erre jön ezzel hogy jó barátja vagyok. Már tényleg nem értem😂 Amúgy ahogy kivettem a szavaiból, nem igazán tapasztalt nők terén, szóval lehet ezért van hogy tapasztalatlan. Vagy csak nem tudja, nem meri kifejezni magát, passz..
dec. 12. 17:57
12/15 anonim válasza:
11
Kicsit böte, az a baja!
Hát, igazából azon fog múlni szerintem hogy neked tetszik-e vagy sem, akarsz-e vele lenni. Ha igen, akkor terelgesd a helyes irányba. :D
13/15 A kérdező kommentje:
Adnék ennek az egésznek egy esélyt, de már akkor lekellett volna neki essen, mikor ki volt akadva, és leírtam neki hogy ne haragudjon, nem akartam megbántani, és hogy így nyilván nem találkozok más fiúval. Vagy ez nem volt elég nyilvánvaló jel?😂
dec. 12. 18:38
14/15 anonim válasza:
Ebből egyre jobban az jön le, hogy csak játszik veled.
Sok olyan férfi van ( biztos nő is, de azt nem tudom), akik a figyelemre hajtanak, és azt élvezik, hogy hitegetnek-távolodnak, te meg nem tudod, merre van előre. Egyszer romantikusak, aztán tavolodnak, hol barát vagy, hol kiszemelt, hol senki.. húzogatják a mézesmadzagot és közben ártatlannak tettetik magukat.
De úgyis megtapasztalod majd sajnos, hogy milyen ez, emellett a díszpéldány mellett.
15/15 A kérdező kommentje:
Sajnos szerintem igazad van, azt látom rajta hogy nem tudja mit akar. Nem értem ennek mi értelme, de ha továbbra is ez lesz akkor elküldöm.
dec. 12. 23:07
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!