Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért kell egyből elterjeszten...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért kell egyből elterjeszteni egy férfiról, hogy erőszakos, csak mert nem hagyja szó nélkül a gerinctelen viselkedést? (hosszú)

Figyelt kérdés

Adott a szituáció, hogy ismerkedtem egy nővel, közös ismerősök által. Heteken át beszéltünk rengeteget messengeren, reggeltől estig. Nagyon sokszor ő írt rám, szóval nem arról van szó, hogy én nyomultam, ő meg egyszavas válaszokat adott. 2 randink is volt, csók is volt, és a 2. randin úgy váltunk el, hogy majd megbeszéljük a kövit. Pár nappal utána történt valami, csak fogalmam sincs, hogy mi, de egyszerűen megváltozott a viselkedése, hozzáállása. Sokkal kevesebbet írt, és más stílusban. Amikor megkérdeztem, hogy van-e valami oka ennek, gond van-e esetleg, akkor azt mondta, hogy ugyan, semmi, csak elfoglalt. Folytatódott ez a viselkedés, de közben mégis egyeztettük a 3. randit, amit egyszer eltolt, átrakott egy másik napra, a randi előtti este pedig lemondta, hogy bocsi, mégsem jó most, mert beteg, másik dátumot pedig nem mondott, csak, hogy majd mondja, ha meggyógyult.

Másnap péntek volt, és a barátaimmal elmentem egy szórakozóhelyre, ahol nagy meglepetésemre összefutottam a nővel, aki marhára nem tűnt betegnek. Odamentem köszönni, és szándékosan nem vontam kérdőre, csak mosolyogtam, és megkérdeztem hogy van. Ő baromi ellenséges volt, azt mondta, mennie kell, mert őt várják a barátnői. Reggel pedig láttam, hogy letörölt az ismerősei közül.

Ekkor már kérdőre vontam, hogy mi ez az egész, szeretném tudni az okokat, meg a valós veriót, hogy mi történt itt. Erre olyan választ kaptam, hogy nekem semmi közöm hozzá, ahhoz sincs közöm, hogy ő mit csinál péntek este, igazából nem is nagyon ismerjük egymást, nem tartozik nekem magyarázkodással.

Írtam, hogy oké, hogy nem tartozik, de én mégiscsak őszinte voltam vele végig, és én azt is elfogadom, ha nem akar tőlem semmit, csak akkor legyen szíves nem eltologatni a randit, vagy esetleg ha megkérdezem, hogy mi a gond - mert láthatóan kevesebbet kommunikál - akkor is meg lehetett volna mondani, hogy ne folytassuk. Ezek után már szó nélkül letiltott. Ekkor én másik csatornán írtam neki, hogy marha gerinces húzás volt, és nem értem, miért nem lehet válaszolni, most is csak azért kérdezem, mert szeretném tudni, mégis mi történt, esetleg én csináltam-e valami rosszat, meg szerettem volna tisztességesen lezárni. Ezek után feloldott messengeren és írt egy hosszú üzenetet, hogy kopjak le, értsek a szóból, ha lenne EQ-m, akkor már abból is értettem volna, hogy alig ír már nekem, meg abból is, hogy már rohadtul nem akar velem találkozni, de ha ezekből nem vagyok képes, akkor abból már végképp kellett volna, hogy rájöttem, hogy még kamuzni is képes, hogy ne kelljen velem találkoznia. Hogy ő őszinte és nyílt nem lehetett, mert tudta, hogy tapadós és erőszakos vagyok, aki bármikor kidumálja magát, mint valami ügyvéd, és nem lett volna semmilyen nyugodt lezárás, mert úgysem értek a szóból. Ő igazából soha nem akart tőlem semmit, nem tetszettem neki, csak annyira nyomultam, hogy manipuláltam ezzel, és alig tudott már az erőszakoskodásom elől elmenekülni.

Ezek után letiltott megint, nem is várta meg a választ.

Itt én már elengedtem a témát, mert látom, hogy idióta a nő, de még folytatódott a dolog azzal, hogy írt nekem a közös ismerősünk (férfi), aki bemutatott minket egymásnak, hogy legyek szíves nem írogatni a nőnek, miután tiltással jelzi, hogy egyáltalán nem vagyok pálya nála, mert őt is lejáratom, neki kellemetlen már az egész.

Közben más közös ismerősök között is terjed a pletyka, hogy én zaklató, nyomulós vagyok, fél tőlem a nő.

Kérdem én, miért én lennék a zaklató, mikor én csak egy nyílt, normális lezárást szerettem volna, nem pedig hitegetést és átverést?

Sajnos nem én vagyok az egyetlen, aki hasonlót tapasztalt ismerkedés során, hanem több haverommal is megtörtént, hogy ilyen sunyin koptatták le, és úgy kommunikálták le a végén a hölgyek, mintha ők egy pillanatig sem lettek volna vevők a másikra, miközben éjt nappallá téve beszélgettek, szívecskéztek, randiztak.



okt. 4. 23:16
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 anonim ***** válasza:
13%

Tudod. Pont olvastam cikket a fajtádról. The bumbler. Aki ha eljátssza, hogy hülye, mint a segg, nem kell felelősséget vállalnia.


[link]


Akit érdekel.

okt. 5. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
25%
TE jutottál el az agresszív és nőgyűlölő cselekedetekig. Azt hiszed nem tudjuk hogy ezekre gondoltok az ilyen célozgatásoknál hogy majd visszakapja??
okt. 5. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
71%

Érdekes hogy egyesek szerint a kérdező lenne a para és a red flag, miközben a valódi para az pontosan a randipartner nő. Az önző, hazug elvtelenségen túk még süt belőle a passzív agresszív gyűlölet is, hogy mennyire nem képes kimondani őszintén és nyíltan ami részéről a valódi helyzet, mennyire hazug és mennyire ködben tartaná kérdezőt (és igazából bárki mást), és mennyire nem képes felelősséget se vállalni a saját tetteiért és döntéseiért. Sőt, azok következményeit teljes mértékben a másik félre hárítja. Az is szép hogy ez a nő össze vissza hazudik, hergel a kérdező ellen, az egész baráti körének hazudott róla, és megpróbálta ellenük fordítani. Erre egyesek ezeket a dolgokat teljes mértékben ignorálják, és kérdezőt mint férfit ekézik bicskanyitogató stílusba. Olyan dolgokkal amit nem is tudhattak biztosra, csak vágy alapon belelátnak, pl hogy kérdező agresszív volt. A nő tényleges, valós tettei meg teljesen ignorálva vannak.

Ezen kívül hogy lehet az, ha ez a nő ennyire fél és retteg, akkor kérdezővel is undok és rosszindulatú volt miután lebukott a discoban a hazugságával? Majd a szükségtelen gorombáskodás messengeren, mikor kérdező végre kihúzta belőle a választ. Arra az agresszív és nagyképű stílusra mi szükség volt? Meg az egész hazug valóságferdítés szintén, hogy csak kérdező manipulálta bele. Akkor mire fel beszéltek heteken át egész nap? Mi volt a csók, meg a két randi? Abba is csak kérdező erőszakolta bele? :D Szóval ha ez a nő ennyire fél, mire fel hergeli még ilyen pofátlan módon a másik felet, akivel gyakorlatilag ő cseszett ki? Aztán ha ennyire fél, mire fel szervezkedik még a férfi háta mögött, és állítja be további hazugságokkal mindenféle erőszakos zaklatónak a saját barátai előtt? Elárulom, ez nem félelem, sokkal inkább kicsinyes bosszú, rosszindulat, és sunyi erőszakos, ok nélküli hátbatámadás. Kattant a nő, és morálisan is eléggé megkérdőjelezhető húzásai vannak. Aki ezek után még képes felmenteni, mindezt úgy hogy kérdező nyakába varrná az egészet, az gyakorlatilag pontosan ugyanaz a típus, mint a kérdésben szereplő nő.

okt. 5. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
56%
Ez a nő bipoláris személyiségű hányadék!
okt. 5. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:
77%
Lehet úgy gondolta, ha megírja, hogy nem akarja tovább folytatni az ismerkedést, akkor meg jönnél a miérttel. Sajnos sok srác nem tudja kezelni az elutasítást. A törlés egyértelmű jele volt, hogy ez ennyi volt. De te csak azért se akartad itt elengedni a sztorit, amire tiltással válaszolt. Erre fel meg kerested máshol és ott írtál neki, ahol valószínű ezelőtt semmiféle interakció nem zajlott. Ezért mondta, hogy zaklatod és erőszakos vagy. Meg kéne értened, hogy hiába akarsz valakitől magyarázatot, ha az a valaki egyáltalán nem akar adni, akkor nem fog adni.
okt. 5. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 A kérdező kommentje:

Szerintem alapvető illem, hogy nem hazudozik az ember a másiknak, és több, mint 300 órányi beszélgetés után, ha mégsem akarsz tőle semmit, akkor legalább egy sort odabüfögsz neki erről. Ha máskor nem, akkor legalább akkor, amikor ő maga megkérdezi. És nem mondod neki, hogy még mindig áll a randi, ha lemondod, nem adsz neki automatikusan másik időpontot, amikor megint lemondod, nem hazudod, hogy beteg vagy, és nem mondod, hogy randiztok, amikor meggyógyulsz. Ha pedig lebuksz a hazugsággal, akkor nem még neked áll feljebb, odafröcsögsz mindenféle kamut (amit aztán még terjesztesz másoknak is), aztán gyáván letiltod, hogy ne is tudjon reagálni, mert csak a reszortod lehet a másik kiosztása.

Szerintem ez jóval nagyobb gond erkölcsileg, mint az, hogy én reagáltam a bunkózására egy másik platformon.


Ha csak úgy simán elutasít egy mondatban, én nem feszegettem volna a miértet, mert az elutasítás az egy olyan dolog, amit csuklóból elfogadok.

Itt nekem a hazugsággal, gerinctelenséggel, sértő viselkedéssel volt bajom, nem azzal, hogy végül nem ő lesz a barátnőm.


Még ha agresszív is lennék (rohadtul nem vagyok), akkor miért lenne jobb megoldás sumákolni, hazudozni és elnyújtani, elhúzni az egészet, mint megmondani időben, hogy nem akarja folytatni?

Egy agresszív ember miért lenne nyugodtabb ilyen esetben? Mitől lenne így a nő nagyobb biztonságban?

Ha megmondja egyenes és gerinces módon, hogy NEM, akkor is ugyanoda fut ki a történet, ha agresszív emberről van szó, és akkor is ugyanúgy le lehet tiltani, ez teljesen rendben is van.

okt. 5. 00:47
 27/64 anonim ***** válasza:
79%
Ez az agyatlan hitegetés mondjuk nekem is sokszor már fura, annyira gyakori hülyítési forma lett manapság. Sok hasonló kérdést olvastam itt gyakorin is, ahol valaki kamura tologatta a megbeszélt randi időpontját. De mit hisz ilyenkor a másik fél? A randipartner majd elfelejti a megbeszélt randit attól, hogy egy héttel későbbre csúsztatta? Vagy hogy ez lenne a jel, amit venni kéne? Nem is az hogy lemondja és nem kínál fel másikat (vagy neadjisten már elsőre se fogadja el), abból még valahol valóban érteni "illene" hogy le vagy koptatva. De ez, hogy az elfogadott randit (gyakran utolsó pillanatban) lemondja valaki, majd újat kínál, de később azt is lemondja, majd megint újat, ez baromira nem félelem kérdése. Sokkal inkább egyfajta önző és buta, nemtörődöm és a másikat teljes mértékben semmibe vevő pofátlanságé. Vagy szándékos hintáztatás, vagy nem szándékos de akkor is durván önző és félrevezető. Arról nem is beszélve, hogyha ezt valaki tényleg azért csinálná, mert a másik ember agresszív és fél tőle, akkor a hazugságokkal és hitegetésekkel pont hogy még jobban felmérgesítené, nem? Értelmes ember ha agressziót érzékel és ki akar szállni, arra való a no kontakt. Csakhogy itt pont nem ez történt, hanem helyette mindenféle hitegetés, nyílt hazudozás, pofátlanságokkal hergelés, alaptalan nagyképűsködés, illetve hogy még megpróbálta az embereket is ellene hergelni. Kérdező ehhez képest még most is teljesen nyugodtan és jól reagálja le. Pedig valóban eléggé vérlázító viselkedés. Szóval én se hinném hogy agresszív lett volna. Sokkal inkább a nőnél vannak a jellemmel és személyiséggel igen komoly problémák.
okt. 5. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 anonim ***** válasza:
52%

Kérdező, ugye a te stílusodat látjuk itt, amihez én azt fűzném hozzá, hogy ne írd már le századszorra barokk körmondatokban ugyan azt! Leírtad a kérdésben, elég hosszan, nem kell még 20x ugyan azt leírni. Nem fog attól mást gondolni az, aki ilyen baromi egyszerűen idebüfög 2 mondatot, mert még csűröd csavarod ugyan azt.


A nő nem mert őszinte lenni, valamiért ezt tanulta meg, hogy ez a megküzdési stratégiája, ha valaki nem érdekli, és az az ember még randizni akar vele. Szerintem is bosszantó, én sose tennék ilyet, bármilyen kellemetlen, meg kell mondani 1x az igazat, mert úgy fair, de igen, ha belegondolok ilyenkor én is annyira de annyira örülnék, ha nem kellene megtenni, mert olyan rossz... na ő meg ezt az irányt viszi, hogy ennyi konfliktust sem vállal, és azt hiszi, ebből értened kell, neki ez a kulturális normája, hogyha egy nő mismásol és már nem érdeklődik, akkor egy férfi kopjon le. Ő ezt várja. És itt ütköztetek össze, hogy neked más a várakozásod. Igen elmondhatta volna a 2. randi után, de ő béna és nem tette. Legyen elég ebből ennyi. Az, hogy még egy másik profilon is ráírsz, szerintem már sok.

Egyébként gondolom a csók sem esett jól neki, és te még csak észre sem vetted, hogy szenvedély és vágyakozás nélküli az a csók... kicsi emberismeretet tanulhatnál, ha sikeresebb akarsz lenni, és tudni akarod, mikor kell otthagyni valakit és nem fel--szni magad.

okt. 5. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 anonim ***** válasza:
100%

Hm, nekem minden esetben a csajok korrektül elmondták, mi a szitu, bár rajtam kilóméterekről látni, hogy még a pókot is kiviszem papírzsebkendővel a szobából, és cicamicákat etetek. :D

Hacsak nem valami extrapara megjelenésed, stílusod van, akkor tényleg görény volt a csaj.

Miből állna leírni, hogy bocs haver, kopj le.

okt. 5. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/64 anonim ***** válasza:
69%
Figyelj, vannak ilyen emberek. Van aki párkapcsolatot is képes ennyivel lezárni. Ez nyilván az ő szegénységi bizonyítványuk. De ettől függetlenül ha letiltott, tudomásul kell venni. Max a közös ismerősödtől érdeklődhettél volna, hogy vajon mi történhetett, hogy hirtelen ez történt vele. De egyébként inkább be kellett volna nyelni, még ha szarul is esett akkor is. De hozzáteszem a csaj viselkedése is hagy némi kivetnivalót. :)
okt. 5. 03:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!