Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mit csináljak, ha túl nagyok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, ha túl nagyok az igényeim randizás, férfiak terén?

Figyelt kérdés

Alapból kicsit elkényeztetett voltam egész életemben, egyedüli gyerekként az egész családban mindenki az én kívánságaimat leste.

Barátnőim szokták mondani, hogy én vagyok az a lány, akinek szinte minden nap születésnap, a maradék 2 pedig karácsony.


19 éves voltam az első és egyetlen kapcsolatomnál, ott is ugyanez volt a tendencia. A volt párom a tenyerén hordozott, amit kitaláltam akár csak említés szintjén is, azt igyekezett megvalósítani. Nem azért, mert különben házisárkány lettem volna, hanem mert nagyon szeretett.

Úriember volt teljesen.


5 évet voltunk együtt, tavasszal szakítottunk.

Most kezdek újból randizni, és eléggé elkeserít a felhozatal.

Pl. találkoztam tegnap egy sráccal, megittunk egy kávét és sütiztünk. Kérdezte a felszolgáló lány fizetéskor, hogy egyben vagy külön fizetünk, a srác rávágta, hogy külön, pedig valami 4 ezer körüli lehetett a két rendelés végösszege. Gondoltam, akkor nem vagyok neki szimpi, de még utána erősködött, hogy menjünk fel hozzá borozni (úgy, hogy borfesztivál van amúgy...), meg hogy mikor láthat újra?


Beszélgettem egy másik fiúval is, mondta, hogy elmehetnénk valamerre kirándulni, végül Szentendrére mentünk. Beültünk ebédelni, fizetéskor mondta, hogy fizethetnék én, mert ő emiatt a program miatt tankolt a kocsijába...


És tudom, hogy nekem is nagyon az igényeim, minden apróságra felfigyelek azonnal, de ilyenkor kiszaladnék a világból. Vagy mikor az a randiötlet, hogy menjek el hozzájuk és majd rendelünk pizzát... Ha mondom, hogy nekem ez nem randi, akkor meg értetlenkednek, hogy hát miért nem?


2023. szept. 9. 13:19
1 2 3 4 5
 41/48 anonim ***** válasza:
74%
Szar pasikkal randiztál! Alap, hogy a férfi fiezt!!!
2023. szept. 9. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:
100%
Vannak nők, akiknek az a természetes, hogy mindent kb. felesbe fizetnek, vannak, akiknek az, hogy a férfi fizet. Te ilyen vagy, ilyen partnert keress - előbb-utóbb fogsz találni. Azért azt ne feledd, hogy manapság a csapból is az folyik, hogy sok nő sértésnek veszi, ha a férfi akar fizetni az első randin, mert kb. úgy érzi, hogy meg akarják "vásárolni" vagy csak mert úgy gondolja, hogy nem tisztességes, hogy a férfinak legyenek nagyobb kiadásai az ismerkedéskor, csak azért, mert férfi, szóval sok férfi inkább alapból felajánlja, hogy felezzetek. A másik, hogy a korosztályodban bizony sokan vannak, akik most kezdtek csak dolgozni, számít nekik, hogy 4 vagy 8 ezer forintot költenek egy randira. Kicsit idősebb korosztályban és a te "társadalmi osztályodban" keresgélj inkább.
2023. szept. 10. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 anonim ***** válasza:
100%
Rossz pasikat fogtál, baromi kiábrándító, ha így hozzád vágják, hogy a benzint ő állta, te vegyél kaját...Elég sok ilyen olvasni itt is, nyilván futószalagon ismerkednek, érdemi programokra akarnak menni, mert a parkban sétálni snassz, csak azt felejtik el, hogy a férfi dolga udvarolni, és ha komolyan ismerkedik, akkor az igenis befektetés, aztán már amikor kapcsolatban vagytok, úgyis természetes lesz előbb-utóbb, hogy közösködtök,nem? Na, persze, ha kétnaponta más nővel ismerkedik, akkor persze, hogy redukálni akarja a ráfordítást. Hidd el, nem mind ilyen. Nem kell fejős tehénnek nézni őket, de azért az alapvető illemszabályokat a normálisabbja szokta ismerni.
2023. szept. 10. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 anonim válasza:
12%
Na, neked nem is írok privátot. Szenvedjen veled más.
2023. szept. 10. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 anonim ***** válasza:
100%

43

Szentendreig még a taxi olcsóbb, mint két főre egy ebéd egy étteremben.

2023. szept. 10. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt tapasztalatom szerint a legtöbb pasi alapnak veszi, hogy fizet első randin. Pedig én mindig mondtam, hogy fizetem a részem, de nem szokták engedni. Mondjuk igaz, nem is éttermekbe szoktunk járni, inkább kávézókba, pubokba. Mármint mi a francnak kéne egy első randit egész naposra szervezni? Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem azért ritka aki már a legelső valamit sem akarja fizetni a nőnek.

Másrészt nőként bazi megalázónak tartanám ha árak nélküli étlapot kapnék pusztán azért mert punci van a lábam között. Nem tudom mire gondolsz "külföld" alatt, de amennyiben nem valami arab országra, kétlem hogy ez így működne ma bárhol is. Elég hímsoviniszta üzenet, mintha a nők fogyatékosok lennének. Azt amit a 30-as írt már inkább tartom elképzelhetőnek.

2023. szept. 10. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:
100%

20, 30,

Sok ilyen étteremben voltam külföldön. (USA.ban pl. nagyon sok ilyen hely van! Nálam alap, hogy a férfi a fizet! Életemben nem fizettem még randin! Én szeretek nő lenni a férfi mellett! Szeretem, ha kinyitják nekem az ajtót, hercegnőként bánnak velem, kényeztetnek! Vannak nők, akiknek ez nem oké, másoknak meg igen! Már férjnél vagyok, így nem érint ez a randizós nyavalya, de most sem fizetel sehol, pedig nyilván közös a kassza! A férjem azt mondta, mikor erről egyszer beszéltünk, hogy neki a pofájáról lesülne a bőr, ha bárhol hagyná a nőt fizetni legyen az Auchan, vagy egy pálya melletti hamburgerező!

2023. szept. 11. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:
28%
Ha sok ilyen helyen voltál, akkor bizonyára tudsz írni ide egy-két konkrét éttermet példaként. Hiszen ilyen állítást tehet épp az is, aki egy szabolcsi zsákfaluban lakik, amit soha el nem hagyott még egyszer sem.
2023. szept. 14. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!