Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Baj, ha ezt picit kihasználom?
Találkoztam még júniusban egy férfivel, teljesen véletlenül. Beszélgettünk egy fél estét, szimpatikus is volt, de ott azt hittem, ez meg is áll. Utána viszont megszerezte a számomat, írogatni kezdtünk. Randizni szeretett volna, egy részem akarta is, de mondtam neki, hogy én jelenleg nem keresek komoly kapcsolatot, jó nekem egyedül, nem fér bele az életembe jelenleg az egyetem és a munka mellett egy párkapcsolat.
Itt jött a csavar... Hogy neki sem a 'rendes' párkapcsolat felelne meg a legjobban, ő inkább olyanra gondolt, amivel mind a ketten jól járnánk. Támogatói kapcsolatra.
Először nemet mondtam, mondta, hogy gondoljam át, mondjam el a feltételeimet, aztán alakítunk úgy mindent, hogy jó legyen. Egy vacsorába mentem bele, de ágy lett a vége (régen szexeltem már akkor nagyon, a korábbi üzenetváltásaink miatt kb. ahogy megláttam, beindultam tőle). Nem bántam meg magát az éjszakát, de utána 'kikönyörgött' egy nyaralást is, hogy menjek el vele, áll mindent, utána döntsek arról, hogy szeretném-e lekoptatni teljesen.
Na, hát az az igazság, hogy most, miután hazajöttünk, inkább arra hajlok, hogy akkor folytassuk, de akkor megszabott anyagi feltételekkel...
20 éves vagyok, még van hátra 3 év az egyetemből. Legjobb éveimnek kéne lennie ezeknek, de vagy dolgozom, vagy a pénzen idegeskedem (szüleim támgoatnak, ahogy tudnak, de az sajnos édeskevés). Hiába dolgozom az egyetem mellett, semmire nem jut, vizsgaidőszak így halál volt mindig (konkrétan azon is stresszelsz, hogy megbuksz-e, meg azon is, hogy marad-e pénzed enni). Ráadásul csináltam egy kis background check-et nála, miután először találkoztunk és tudna nem keveset a szakmában is segíteni... De ezt ő is felajánlotta már, hogy bármi van, keressem, még akkor is, ha testiség nincs közöttünk.
Úgy érzem, hogy ha átmenetileg is, kicsit jobb lehetne az életem, lehetnének előttem olyan lehetőségek, amik amúgy soha. De közben ott van bennem az is, hogy ez erkölcstelen, korábban az ilyen lányokat lenéztem, mi lenne, ha ez kiderülne... Kicsit patthelyzetben érzem magam, még a nyaralás hatása alatt is vagyok, hogy tényleg annyira jó volt nem idegeskedni a pénzen, teljesen kikapcsolni, gondtalanul jól érezni magam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igazából ez annyiban kicsit különbözik a legtöbb "támogatói"/ golddigger kapcsolattól hogy azt mondtad hogy amikor találkoztál a faszival és szexeltetek beindultál tőle, szóval akkor valami vonzalom azért van felé, nem az a tipikus hogy "löttyedt és bottal se érnél hozzá" ha nem adna pénzt. Másrészt meg ami szintén segít hogy elég őszinték vagytok azzal hogy mit csináltok.
Én régebben elítéltem mindenféle ilyen magánélet és szakmai élet összemosást, ügyeskedést stb. Viszont mostanra elég sokat változtam. Én is nagyon kompetitiv területen tanulok/dolgozom és úgy vagyok vele h illegális dolog ne legyen, de a kereteken belül minden lehetőséget figyelembe kell venni és mindenfélét be lehet vetni az eredményességért.
Én férfi vagyok szóval ilyen sztori hogy támogatói kapcsolat nekem nem volt:D de az emberek akikkel találkozunk rengeteget számíthatnak az életünkben és jelen esetben a szakmai eloremenetelunkben is. Előfordulhat hogy egy sztori egy lánnyal, egy sörözés vagy bármi olyan dolog ami után jó emlékekkel váltok el egymástól egy emberrel (vagy kapcsolatban is maradtok) később életed egyik legjobb álláslehetőségében köszön be, és olyan is lesz h valakit majd te húzol ki a szarbol. A kölcsönösen előnyös megállapodás olyan dolog amire sztem érdemes törekedni. Nekünk teljesen más az életünk mint egy NER lovagé vagy valamilyen trust fund gyereké, a lelkünket nem kell eladnunk, de meg kell ragadni a lehetőségeket amiket ad az élet. Szerintem, legalábbis.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én csak egy dolgot emelnék ki, ami még nem hangzott el.
"Ráadásul csináltam egy kis background check-et nála, miután először találkoztunk és tudna nem keveset a szakmában is segíteni..."
Ezzel nagyon vigyázz! Volt itt egy hasonló sztori pár hónapja, a lány elunta az apucit, de nem mert/tudott szakítani, mert ahogy apuci korábban szólt néhány jó szót az egyetemen az érdekében, arról is tudott volna szólni, hogy ne legyenek jófejek a profok a továbbiakban...
Ezzel, hogy pénz, karrier, egyebek, nagyon nagy hatalmat adsz a másiknak magad fölött, és ezzel nagyon könnyű visszaélni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Persze..hadd fizessen az idiótája.
Az összes férfi egy mocskos szemét,meg is érdemlik,hogy a nők kihasználják,ahol tudják..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A szüleid nem kérdezték hogy kivel mész?
Amugy vágj bele, csak vedd számításba ha ennyire eler a keze bárhova akkor ha szakítani szeretnél is elfog érni. Szóval ha nem ő akkor neked kell bírni egyetem végéig legalább.
De lehet több is lehet belőle mintsem barátság extrákkal. 1x vágj bele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Azért ne csináljunk már úgy, hogy nyáron egy 4 napos nyaralás annyira hatalmas elvárás... :D"
Nem hatalmas igény, ha nem kizárólag mástól várod a finanszírozást. Addig nyújtózkodj csillagom, ameddig a takaród ér. Ha tovább nyújtózkodsz, akkor meg ne sértődj meg ha egy bizonyos csoportba valónak tartanak. 🤷♀️
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!