Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Baj, ha ezt picit kihasználom?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Baj, ha ezt picit kihasználom?

Figyelt kérdés

Találkoztam még júniusban egy férfivel, teljesen véletlenül. Beszélgettünk egy fél estét, szimpatikus is volt, de ott azt hittem, ez meg is áll. Utána viszont megszerezte a számomat, írogatni kezdtünk. Randizni szeretett volna, egy részem akarta is, de mondtam neki, hogy én jelenleg nem keresek komoly kapcsolatot, jó nekem egyedül, nem fér bele az életembe jelenleg az egyetem és a munka mellett egy párkapcsolat.


Itt jött a csavar... Hogy neki sem a 'rendes' párkapcsolat felelne meg a legjobban, ő inkább olyanra gondolt, amivel mind a ketten jól járnánk. Támogatói kapcsolatra.

Először nemet mondtam, mondta, hogy gondoljam át, mondjam el a feltételeimet, aztán alakítunk úgy mindent, hogy jó legyen. Egy vacsorába mentem bele, de ágy lett a vége (régen szexeltem már akkor nagyon, a korábbi üzenetváltásaink miatt kb. ahogy megláttam, beindultam tőle). Nem bántam meg magát az éjszakát, de utána 'kikönyörgött' egy nyaralást is, hogy menjek el vele, áll mindent, utána döntsek arról, hogy szeretném-e lekoptatni teljesen.


Na, hát az az igazság, hogy most, miután hazajöttünk, inkább arra hajlok, hogy akkor folytassuk, de akkor megszabott anyagi feltételekkel...


20 éves vagyok, még van hátra 3 év az egyetemből. Legjobb éveimnek kéne lennie ezeknek, de vagy dolgozom, vagy a pénzen idegeskedem (szüleim támgoatnak, ahogy tudnak, de az sajnos édeskevés). Hiába dolgozom az egyetem mellett, semmire nem jut, vizsgaidőszak így halál volt mindig (konkrétan azon is stresszelsz, hogy megbuksz-e, meg azon is, hogy marad-e pénzed enni). Ráadásul csináltam egy kis background check-et nála, miután először találkoztunk és tudna nem keveset a szakmában is segíteni... De ezt ő is felajánlotta már, hogy bármi van, keressem, még akkor is, ha testiség nincs közöttünk.

Úgy érzem, hogy ha átmenetileg is, kicsit jobb lehetne az életem, lehetnének előttem olyan lehetőségek, amik amúgy soha. De közben ott van bennem az is, hogy ez erkölcstelen, korábban az ilyen lányokat lenéztem, mi lenne, ha ez kiderülne... Kicsit patthelyzetben érzem magam, még a nyaralás hatása alatt is vagyok, hogy tényleg annyira jó volt nem idegeskedni a pénzen, teljesen kikapcsolni, gondtalanul jól érezni magam.


2023. júl. 29. 19:53
1 2 3 4 5
 31/49 A kérdező kommentje:
Nem terveztem ezt a homlokomra írni.
2023. júl. 29. 21:28
 32/49 anonim ***** válasza:
97%
#31: Nem de, az az idős faszid tudni fogja és bárkinek elkotyoghatja a dolgot, te magad mondtad, hogy neki vannak "kapcsolatai", legalábbis utaltál rá. Na meg egyetemistaként, hogy ne lenne nagy ügy, hogy valaki simán megengedhet magának egy 4 napos nyaralást? Az megvan, hogy van aki albérletben lakik és nem koliba vagy az hogy sokan önköltségesre járnak? Szerinted azok megengedhetik maguknak? És kérlek ne fárassz azzal, hogy akkor ők a "szegények".😒
2023. júl. 29. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/49 A kérdező kommentje:

45 éves, azért ne temessük már, meg idősözzük le. Középkorú.


Szerintem te nagyon máshogy gondolkozol az életről, mint én.

Albérletben élek, önköltséges szakon vagyok. De nem vagyok ettől gazdag, ahogyan senki más sem az az ismeretségi körömben azért, mert mondjuk eljut pár napra Horvátországba.

2023. júl. 29. 21:42
 34/49 anonim ***** válasza:
71%

#33: Nem nem leszel tőle gazdag, azt senki sem mondta, hanem azt, hogy dolgozz meg tisztességesen a pénzedért és ha ennyire nem veszed komolyan a karriered, akkor hagyd inkább abba a sulit, azt el fog úgy is ez a 45 éves "középkorú" szerelmed tartani. Most 25 év korkülönbség úgysem gáz.🤡🤡🤡


Egyébként tudod mi a különbség kettőnk között? Hogy én nekem van egy értékrendem, önbecsülésem amiből nem vagyok hajlandó engedni, annak normálisnak kellene lennie, hogy ilyen körülmények között amiket te leírtál, nem tudsz majd külföldre nyaralni menni.


Ha meg nagyon robotnak érzed magad a vizsgák, munka után, az megvan, hogy most volt Balaton Sound, EFOTT, Fezen? Egyetemisták járnak ilyen helyekre szórakozni ha nem tűnt volna fel. Akkor még mindig ott van egy belföldi nyaralásnak is a lehetősége, szinte biztos találnál olyat ami olcsóbb lenne, de hé egy 4 napos nyaralást a horvát tengerparton bárki megengedheti magának, nem?🤣

2023. júl. 29. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/49 A kérdező kommentje:
Körbenéztél te, hogy egy Balaton Sound szállással, jeggyel, fogyasztással mennyibe kerül? :)
2023. júl. 29. 21:54
 36/49 anonim ***** válasza:
100%
A probléma az, hogy ha most a konnyebik (első ránézésre) utat választod, és ebbe beleszoksz, nem fogod tudni abbahagyni. Lehet, hogy elvégzed az egyetemet is, nem tudom minek tanulsz, de sanszos, nem fogsz annyit keresni mint ez a fószer. Később az lesz a baj, hogy ezeket amiket kapsz legyen az utazás vagy ajándék nem fogod tudni megvenni magadnak. Hidd el, 3 év múlva ha ki tudsz ebből szállni egyáltalán úgy fogod szégyellni magadat és bánni hogy pszichológus tud majd csak helyre tenni. A legszebb éveid pedig lehetnek 23 éves korodtol is mikor már dolgozol tanulás nélkül. Nem éri meg, hidd el.
2023. júl. 29. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/49 anonim ***** válasza:
64%

Kérdezö, már megszokhattad volna, hogy itt mindenki a becsület, tisztesség és erkölcs mintaképe. Kár volt ezt a kérdést itt feltenned, mert egyböl ribi lett belöled, ahogy látod.

A helyzet az, hogy ez a dolog kizárólag kettötökre tartozik. Ha ez a felállás mindkettötöknek megfelel és kölcsönös megegyezésen alapul, akkor itt senki nem veri át a másikat és a kapcsolatotok mind a kettötöknek pozitívumokat hoz. Öszinték vagytok egymáshoz és ez a lényeg. Hogy mások hogyan viselkednek a saját kapcsolatukban és hogyan vélekednek a kicsit más kapcsolatokról, az nem a te dolgod. Élvezd, amit ez a férfi neked nyújtani tud, add át neki, amit te tudsz nyújtani és legyetek mind a ketten elégedettek. Senki nem lát bele a gondolataitokba és nem is kell azokat megosztani senkivel.

Én nem ítéllek el, hanem azt mondom, hogy élj a lehetöséggel. Ez a férfi valami miatt amúgy sem tudná neked a mások által elvárt "normális" párkapcsolatot nyújtani, mert akkor lenne neki és nem támogatói kapcsolatot keresne.

2023. júl. 29. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/49 anonim ***** válasza:
91%
#35: Nem, mert nekünk van nyaralónk a Balatonon, kaját, piát meg vittünk.:) Meg nem is az a lényeg, hogy melyik drágább vagy olcsóbb, hanem hogy tök abszurd a helyzeted és te nem is érzed.😘
2023. júl. 29. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/49 anonim ***** válasza:
63%

Kérdező, ha tetszik a férfi mindentől függetlenül és jól érzed magad vele, hajrá. Senkinek semmi köze hozzá. Ugyanígy voltam 22 évesen, csak én fülig szerelmes voltam belé, de tisztában voltam vele, hogy nem fog örökké tartani. Ő 41 volt, imádtam minden porcikáját. Diákmeló+egyetem, szoba bérlés, számoltam a filléreket. Nálunk nem volt ilyen felajánlás, csak ahogy összejöttünk, hallani sem akart róla, hogy ne segítsen. Vett nekem ki saját albit egy új építésű társasházban. Kaptam kocsit szülinapomra, ruhákat, drága parfümöket, utaztunk sokat. Sokáig nem fogadtam el pénzt, ez volt nekem a határ, amit nehezen léptem át, mert az már nem ajándék kategória, de egy idő után nem ellenkeztem. Életem legizgalmasabb 3 éve volt. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, csodás helyeken jártam és valahol ő indította el a karrierem(bemutatott cégvezetőknek, bevitt olyan társaságba ahol utána sikerült jó ismerettségeket kialakítani és elhelyezkedni egy jó helyen). Persze, utána a munka része már rajtam állt, megálltam a helyem ahogy azóta is.

Nem igaz, hogy tönkrevágta az értékrendem, önbecsülésem, nem értem be többet kevesebbel vagy bármi. Helyén tudtam ezt kezelni és egy percig nem bánom. Neked kell tudnod, te tudod e kezelni a helyzetet.

Ennek 17 éve, ma már férjnél vagyok, 3 gyerekem van. A férjem nem valami pénzeszsák, tanár. Szeretem, a másik felem, nem lettem főállású lotyó utána, nem volt több ilyen, de nem is bánom.

2023. júl. 29. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/49 anonim ***** válasza:
90%
EZ nem kihasználás, mivel nyílt lapokkal játszotok.
2023. júl. 29. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!