Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nyugaton a nők 99%-nak kizáró ok ha nem vagy ateiste?
Ami még nem került elő és szerintem hihetetlen fontos, az a gyerek kérdés. Értem, hogy a vallásos fél jó esetben abban a heti 1 órában gyakorolja a vallását és kész. Mondjuk, ebből ismerem a legkevesebbet, de legyen. Viszont, a gyereket vallásosnak akarja majd nevelni, amivel már nem értek egyet. A gyermek ismerje meg a vallást, de ne mondjuk már azt neki baba korától, mint evidenciát, hogy Ádám és Éva a kezdet és az özönvíz idején Noé valahonnan szervált magának pingvint, meg jegesmedvét, az oroszlán és a tigris mellé egy bárkára.
Ne kelljen kötelezően étkezések előtt, vagy után esetleg elalvás előtt imádkoznia és, ha a háta közepére nem hiányzik a templom, vagy a hittan, akkor ne kényszerítsük már bele.
Ha valahol, a gyermek nevelése során kiütköznek az ilyen eltérések. És nem az a kérdés, hogy lehet-e kompromisszumot kötni. Kényszer helyzetben szinte bármiben. Az a kérdés hogy ez milyen hatással lesz a párra, a kapcsolatra és hosszú távon a gyerekre. Szerintem szerencsésebb eleve hasonló elvek és szokások mentén élővel összejönni.
Engem nem az életvitele zavar a vallásos embereknek (mármint a templomba járás meg az ilyesmi), hanem önmagában a felsőbb hatalomba vetett hit, hogy Istentől várják az iránymutatást, a magyarázatot, a megbocsátást, az akármit, elvégre mi másért lennének vallásosak, ha ez nem lenne benne. Ezzel az életfelfogással, szemlélettel én nem tudok azonosulni és őszintén szólva zavarna, ha ezzel kéne együtt élnem. Barátaimnál elfogadom, nyilván, több barátom/barátnőm is van, akik tényleg komolyan vallásosak, őszintén hisznek Istenben, tartják a hagyományokat, de emmellet normális, jó fej emberek, ezzel semmi baj nincs, de páromnak nem választanám őket, mert én nem hiszek Istenben és akármikor kiejtene a száján valami "Isten útjai kifürkészhetetlenek" jellegű baromságot, csak néznék rá kerekedő szemekkel, hogy ez mégis miért válasz a bármire is.
Na meg amit a #32 mondott, hogy a gyerekek nevelése esetén itt már konfliktusba kerülnénk. Nekem önmagával azzal is már bajom van, hogy a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor, én teljesen jól ellennék a kommersz amerikai Télapó variánssal (és a Télapó meg a Mikulás NEM ugyanaz a személy, hiába, hogy ugyanúgy vannak ábrázolva :D ), de sajnos itthon ez elkerülhetetlen. De ha ilyen szinten jönnek az eltérések, hogy engem a Jézuska is zavar, ő meg éjféli misére menne karácsonykor, akkor azért ott lesznek konfliktusok egy csomó gyereknevelés kérdésben is, ami hosszú távon igenis megtépázhatja a kapcsolatot és a családi egységet.
Én ateista vagyok, és Emmi bajom nincsen a vallásos emberekkel.
Szerintem a megfelelően gyakorolt hit szép, és képes reményt és erőt adni a hívőnek. Ugyanakkor a hit az nem rákényszeríthető másra, és senkit nem lehet érvekkel meggyőzni arról, hogy hitet érezzen. Szóval ha valaki a vallását megtartja magának, én támogatom a ritusai végrehajtásában, de ha megpróbálja rám erőltetni, akkor vége.
Én magam például nagyon vallásos vagyok, katolikus, párom pont az ellentétem: nem hívő.
Engem nem zavar, elfogadtuk egymás álláspontját, bár én eleinte szinte rettegtem bevallanni, hogy gyakorló hívő vagyok, tudván, néhányan igen fújnak a keresztényekre, de szerencsére nem zavarja.
Nem térítek, ha nagyon ritkán beszélek is róla, gyorsan, és tömören, vagy ha kérdez ezt azt. Tudom, hogy másoknak a hit tételek unalmasnak, sőt olykor számukra furák, és nem értik, ezért tényleg akkor beszélek erről mikor "kell", vagy kérdez valaki.
Nem minden vallásos ilyen célzott a gyereknevelésben, hogy oda kényszeríti a templomba a családot. Ez megint a ti ostoba prekoncepciótok. Vannak NORMÁLIS és vannak NEM NORMÁLIS emberek, ha vallásosak, ha nem. Egy normális vallásos ember sosem fog ilyeneket csinálni, mint amiket írtok, azok a VALLÁSI FANATIKUSOK, akiket mi is szégyellünk és valójában kezeltetni kellene.
A felsőbb hatalom elismerése pedig nem azt jelenti, hogy mindent elfogadsz másodkézből. Egy vallásos ember ugyanúgy tudja élni az életét és irányítani is, mint bárki más. A VALLÁSI FANATIKUSOK nem látnak ezen túl, de azok olyan szinten mozognak, mint a horoszkópos idióták. Egy vallásos embert annyi különböztet meg egy ateistától, hogy probléma esetén nem valami ócska kétfilléres bölcsességet puffogtat el, hanem mondjuk a misén meghallgatja egy diplomás lelkész gondolatait.
Ha egy proli egy Madonna dalból, egy napi horoszkópból, vagy valami r-bancrendszámos tetoválásból merítheti a napi motivációját, akkor mi jogon ítélitek el azt, aki mondjuk egy 2000 éves szent iratból teszi ezt? A nyugati filozófia 30%-át a keresztény gondolkodók adják, nem a plébános után ácsingozó Marika nénik a mise után körtelekvárral a kezükben.
"probléma esetén nem valami ócska kétfilléres bölcsességet puffogtat el, hanem mondjuk a misén meghallgatja egy diplomás lelkész gondolatait"
Aki kétfilléres bölcsességeket puffogtat.
Sok a düh meg az ítélkezés valakitől, akinek nem szabadna ítélkeznie. Ezt is beszéld meg a bullshit diplomás, jelmezes bácsival.
#38:
Ha Lady Gaga fan vagy, akkor máris megdőlt az elméleted. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!