Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
#24:
Vicceltem, cula. Hiszen én írtam előtte az elutasító kommentet arra hivatkozva, hogy nem egyezne az ő életmódja az enyémmel. :D
Nem.
Szexuálisan ugyan rendkívül vonzanak a duci/kövér lányok (a 75 kg nem feltétlenül sorolható ide), a velük (két partner) kialakított párkapcsolatok azonban rendre zátonyra futottak, mégpedig azért, mert az én szabadidőm legnagyobb részét a sport teszi ki, és ezt nem voltak képesek tolerálni. Nemhogy 7-8 órás kerékpározás vagy futás nem jöhetett szóba, de még azt is sértésnek, megváltoztatni akarásnak vették, ha javasoltam, hogy kiránduljunk egy kicsit az erdőben, vagy tegyünk egy nagy sétát a városban.
Szerencsére találtam egy hozzám hasonló érdeklődésű, sportos lányt, így ebből adódó nézeteltérések, kellemetlenségek már nincsenek.
75kg nem sok 165Cm -el. Nem atom vékony, de ez közel sem az a kategória ahol bármi gondot jelentene.
Sem szex sem párkapcsolat útjába nem állhat egy normális pasinál.
Ha tetszel neki akkor ennyi.
Akik mérőszalaggal mennek azokat amúgy is jobb elkerülni. Azok beteg emberek.
Felette van a magasságodhoz való súlyodnak de az beteg aki szerint te kövér vagy. Simán túlsúly.
Sajnos ez adottság kérése. Ezen időszakos diétával edzéssel, csak időszakosan fogsz tudni változtatni. életmóddal tudod csak ezt tartósan lejjebb vinni. Ráadásul a neked valót kell megtalálni, mert lefogyni kb mindegyik módszerrel le lehet, ott tartani csak a tiéddel, mert lelki erő kell hozzá, tartósan. Ez a nagy titok csupán.
#28: "Akik mérőszalaggal mennek azokat amúgy is jobb elkerülni. Azok beteg emberek." - Kettős mérce. Férfiakat érdekes módon tök normális méret alapján szelektálni, mert milyen gáz már ha egy lány magasabb nála (nem magamról beszélek, szerencsére nincsen ilyen gondom, de sokaknak viszont van), de az meg tök oké ha 2x olyan széles a lány, azzal legyünk toleránsak.
Ha 20 kg (feltételezhetően) zsírral szerinted nem kövér valaki, akkor gondolom nem okozna neked nehézséget minden nap reggeltől-estig egy 20 kg-os mellényben mászkálnod, aztán megnézni, hogy mennyire hálálja meg a tested ezt a felesleges 20 kg-os terhelést, mert ugye ez még nem kövérség.
Nyilván nem kell / kellene célzottan baszogatni valakit a súlya miatt, de tök nagy hülyeség feleslegesen nyugtatni a másikat, hogy minden oké vele így is. Az sem utolsó szempont, hogy hány éves a kérdező, ha 20 évesen ennyi túlsúly van rajta, akkor később csak rosszabb lesz a helyzet. Lehet, hogy az egonak jól esik a buksisimi, de hosszútávon ez nem jó az egészségének.
A kérdező szerencséjére (vagy balszerencséjére) van rengeteg férfi, akinek ez tök mindegy, csak lyuk legyen a lábai között, szóval van egy csomó papucs akik mellett királylánynak érezhetné magát, mert csak minimális (vagy még annyi sem) konkrét elvárásuk van a párjukkal szemben. Kérdés, hogy ilyen férfit akar-e. A testünk amúgy nagyon jól tükrözi a belsőnket, szóval egy normálisabb férfi valószínűleg egy egészségesebb nőt fog választani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!