Miért baj,hogy a nő részéről elvárás,hogy a férfinak legyenek ambíciói, céljai?

Volt olyan kapcsolatom, ahol ez örökös vitaforrásnak számított.

Nem elsősorban az anyagiak miatt, hanem mert a lustaság mellett a műveltség, tájékozottság hiánya is rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Hiszen eleve tanulni büdös volt neki. Ő elcipelte volna a helyi járaton a három szatyor kaját, gyerekkel a karján, miközben albérletben nyomorog és fogalma sincs a világ dolgait illetően.

Én ilyen életre nem vágytam.

Egyébként nekem megvan mindenem, tehát még csak nem is arról van szó, hogy bárkit szerettem volna kihasználni. Pont fordítva történt...

Csak a véglény férfiaknak baj, azoknak meg mégis kit érdekel a véleménye?

Ha ismernéd őket a való életben, még véletlenül sem mennél hozzájuk tanácsért, szóval felesleges azon izgatnod magad, hogy a neten mit csipognak.

Szerintem ez csak azoknak baj, akik ahelyett, hogy racionálisan belegondolnának a való életbe, elvekbe meg "szerelembe" meg ilyen hasonló, gyakorlati szempontból teljesen haszontalan baromságokba kapaszkodva élik az életüket. Illetve azoknak, akik emiatt kiesnek a rostán.

De most őszintén, aki nem nézi, akit nem érdekel a másik fizetése, az mégis hogyan képzeli a közös jövőt? Oké, én sem a készbe akarok beleülni, sosem akartam, nem is tettem, de azért nem mindegy, hogy a mínusz 10-ről indulunk, vagy azért van mivel gazdálkodni. Ha mindent szigorúan 50-50% fizetünk is, és megvan a saját életünk (ami azért szerintem már együttélésnél is fura, de onnantól hogy gyerek is van- feltéve, ha szeretnél, persze-, teljesen életszerűtlen), akkor sem mindegy, hogy az 50-50%-os költségvetésbe csak egy vidéki átázós vályogház vagy egy budapesti panel albérlete vagy netalán egy budai panorámás családi ház fér bele. És az életszínvonal sem mindegy ám, hogy évente egyszer örülünk, ha levonatozhatunk a velencei tóra, vagy azért megengedhetünk magunknak értelmesebb nyaralást, minőségi szórakozást, színházat, alkalmanként éttermet, akármit, amit kedvünk tartja? Még mindig arról beszélek, hogy minden költséget felezünk, szóval nem lehúzásból érdekel továbbra sem a másik anyagi helyzete, de ha valaki napról napra él, és hónap végén számolgatja, hogy a legolcsóbb párizsi már nem fér bele, szóval eszi üresen a vizes zsemlét, én meg még akkor is simán gondolkodás nélkül meg tudom venni a Pick téliszalámit, akkor bocs, de nem vagyunk egy szinten, nem tudunk közös erővel közös életet teremteni. És ez messze nem a lehúzásról szól, ez csak szimplán racionalitás.

Nőként első kézből tudom, hogy hiába keres az ember lánya jól és nem kötelező 3 évig otthon ülni "semmittéve" (lol), azért igenis megcsappan a nő keresete, miután születik egy gyerek és utána igenis nehéz lesz visszatérni a munkaerőpiacra. Nekem könnyű dolgom van, mert a munkahelyem biztosít távmunkát és részmunkaidőt is, de akinél ez nincs így, az mégis mit csináljon? Akinek nem rugalmas a munkaideje, nem tudja menedzselni a gyerek bölcsibe-oviba cipelését, időben elhozását, az kereshet más munkahelyet, amit el fog fogadni akkor is, ha kevesebbet fizet, mert még mindig több, mint a nulla, cserébe a gyerek dolgait is tudja intézni. Miután meg gyereked van, nem fogsz pattogni csak úgy egy jobb ajánlatért meg más munkahelyért, mert örülsz neki, hogy van egy relatíve fix, ami fizet valamennyit és van időd mellette a családodra is. És ez mindig a nő feladata lesz, hiába mehet a pasi is GYED-re meg GYES-re, ritka az, hogy ezt bevállalják (ismerek egy ilyet egyébként, van a családban, folyamatosan piszkálják a volt munkatársai és ő is úgy érzi, hogy férfiasságától fosztja meg ez az egész helyzet, hogy ő az otthon ülő "anyuka", miközben a felesége eltartja, hiába ez volt a logikus lépés az ő helyzetükben, és amúgy szerintem nem női munka a gyerekről gondoskodni), az meg, hogy egy férfi keressen esetleg kevesebbet kereső munkahelyet, ő ugráljon táppénzre ha beteg a gyerek, ha évnyitó van, ha mittudoménmi, hát az azért elég elképzelhetetlen. Szóval amikor családban gondolkodunk, akkor nőként igenis figyelembe kell venni, sőt, hülye az, aki nem veszi figyelembe a párja anyagi helyzetét, mert akárhogy is van, igenis legalább pár évig, de rá lesz utalva, bármit is csinál. Gyakorin is amúgy lehet olvansi a rendkívül empatikus hozzászólásokat a "minek szültél egy ilyennek" és a "hát meg kellett volna gondolni, milyen életszínvonalba szülsz" jellegű véleményekről, amikor egy nőnek anyagi gondjai vannak a párja mellett, de nem tud lépni, mert ugye a gyerek miatt nem olyan kézenfekvő a dolog.

És amúgy itt még csak a létfenntartás szintjéről beszéltem, az előre haladásról, az esetleges közös élményekről, neadj'isten nyaralásról/telelésről még szó sem esett.

Aki ezekbe nem gondol bele, az esetleg rád förmedhet, hogy milyen kis anyagias ribi vagy, de aki érti, hogy ez hogy néz ki a valóságban, az átérzi a gondolkodásod és csak egyetértőn bólogat, hogy igen, ezt a mai világban (itthon, máshol fogalmam sincs) nem igazán lehet másképp. Kellenek az elvárások, anyagi és egyéb szinten is, máskülönben csak konfliktus és problémák lesznek belőle.

#welcometomytedtalk

Férfiként: Szerencsére nem keresek a magyar átlaghoz képest rosszul. Távolról sem. :))) Viszont! Ha "ambíciók hiánya" alatt értsem azt, hogy dacára annak, hogy megtaláltam a számomra legideálisabb munkahelyet/munkakört, elvárás felém "foglalkozást", meg pályát kell váltani hogy legyen elegendő "tőkém" felnevelni sok gyereket (úgy, hogy a gyermekvállalás kósza gondolatától is rosszul vagyok), akkor skippelném, köszönettel. Az a kitartó, hűséges, csapatjátékos, engem TÁRSKÉNT kezelő nő szerintem még nem született meg, akiért vállalnám hogy a "komfortzónámból kilépjek" (értsd: Olyan szférában, olyan közegben próbáljak elhelyezkedni, ami tőlem teljesen távol áll, ahol nem érzem jól magam - fizetésem többszörséért sem.)

No offense: De ilyen kérdések és némely válaszok azért gazdagon megmutatják, miért jó nekem úgy és ott, ahol és ahogy jelenleg vagyok. :)))

Kérdezős és 17. én férfiként szívesen mennék gyes-gyedre, a társadalom és a környezet véleménye nem érdekel, férfiasságom nem sérül, és máris megmarad a magasabb fizetés.

Amúgy meg Lidércnek igaza van, bármennyi is a fizetésem, ha megtaláltam az álommunkát és pozíciót nem fogok csak azért váltani, hogy magasabb fizetésem legyen, szarabb környezetben és ebből is adódó több stresszel.

Ja és az sem érdekel, hogy ezáltal feszengtek,mert nincs mit villantani a szomszédasszonynak, vagy a barinőknek.