Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Belemenni addig, amíg nem lesz komoly jelölt?
15 éves koromtól 20 éves koromig egy barátom volt, mióta szakítottunk, nem is akartam ismerkedni kifejezetten, nem tudtam, mit keresek a másikban. Ez már kirajzolódott, de kicsit magasabbak az elvárásaim, nem randizok mindenkivel, aki megtalál, néha úgy érzem, nem is vágyom jelenleg komoly kapcsolatra (4 hónapja szakítottunk).
De lett valaki, akivel a kémia közöttünk jól működik, szeretek vele időt tölteni, kirándulni, utazgatni. Viszont tudom, hogy rendes párkapcsolat közöttünk nem lesz soha, több okból sem.
Érdemes ezt így folytatni? A szex a volt barátommal is szuper volt, na de most még sokkal jobb, pedig nem gondoltam, hogy azt lehet fokozni... Ez ijeszt meg néha, mikor elhatározom, hogy befejezem és többet ne találkozzunk, hogy szex nélkül mi lesz velem? De közben ott van az, hogy ha minden szabadidőmet vele töltöm, mikor jön az "Igazi"? Kirángat mellőle az ágyból?
Nem tudom megmagyarázni, mit érzek iránta, olyan, mintha egy mágnes húzna felé. Jó vele minden, a randik, az együttlétek, még egy sima vasárnap reggel is.





Szerintem feküdj le, szundíts egyet.
Holnap tali ugyanitt.





Ez nem tisztességes, mert csak húzod az idejét a srácnak mert lehet hogy ő talán magának olyan nőt aki az igazi lenne neki és ő is neki.
Ezért kell szépen szakítani vele mert csak vissza fogod.
46 éves, enyhén nárcisztikus és megalomán. Én “huncutnak” mondom, a barátnőim szerint súrolja a fehérgalléros bűnöző státuszt a szürkezónás ügyeivel. A nőket kicsit lenézi a szakmájában, hiába mondom, hogy ez hímsovinizmus, azt mondja, hogy nem, de ami évszázadozik jól működött, nem kellett volna felborítani feminizmus címszóval. Nem akar házasodni, nem akart soha családot. És még sorolhatnám, hogy miért is nem ő az igazi nekem.
Teljesen ellentéte annak, amilyen párt én találni szeretnék, nem csak az életkora miatt, hanem úgy összességében is. Ezért sem értem, hogy érezhetem magam vele, mellette ennyire jól, miért van az, hogy naponta többször sírva nevetek azon, amiket mond, csinál.
(mielőtt bárki elkezdené, nem, semmilyen anyagi érdekem nem fűződik hozzá, nem sugar apuci és hála a családomnak, soha nem kellett azért bárkivel kedvesnek lennem, hogy tudjak enni, inni)





Az ujja köré csavart és használ amíg kedve tartja.
Neked nem nagyon kell belemenni vagy nem menni semmibe :D










Az a büdös nagy helyzet, hogy te csak egy aktuális lyuk vagy neki, akibe dughatja.
Nincsen döntési helyzeted a kapcsolatban, vagy bármi. Ameddig Ő akar szexelni veled, addig kellesz neki, aztán kivág, és ennyi.
Azért merem remélni, hogy a beleegyezésem még szükséges a dolgokhoz... :D
És itt pont ez a lényeg. Hogy érdemes-e ezt folytatni.
7-es, azért a képzeletbeli listám kicsit hosszabb annál, hogy legyen humoros.
21 vagyok.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!