Miért érzem magam úgy a randikon, mintha állásinterjún lennék?

Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de valahogy mindig olyan érzésem van, mintha valami állásinterjún lennék, ahol muszáj a legjobb oldalamat mutatni, és ha nem teszem, vagyis magamat adom, vagy csak egy kicsit is hibázom, akkor finoman parkolópályára leszek téve. Ami általában egy rövidre zárt randit követő formális elköszönés "majd még találkozunk" szövegből áll, aztán vagy a teljes felszívódás, vagy néhány üzenetváltás után száraz közlése, hogy "sajnálom,de nem ". Amikor frissdiplomásként állást kerestem gyakorlatilag ugyanezeket a köröket futottam le hónapokig, ijesztően hasonló a szituáció. Ha valakivel el is jutunk több találkozóig, vagy akár kapcsolatféleségig, az is olyan személytelen,rideg és bármikor véget érhet, pont olyan bizonytalan, mint egy munkahely.

Valahogy az ember mintha valami termék lenne, és mindenkinek muszáj értékesíteni magát, ha pedig erre nem vagy hajlandó, akkor megrohadhatsz.