Annyira elhízott hogy nincs gusztusom hozzá! Elvárható részemről a szex ilyen esetben?

#69

Személyeskedésnek fog hatni, pedig csak a véleményed érdekelne. Te pl. többször leírtad itt, hogy 48 éves párod van. Te akkor pár év múlva kidobod, ha ráncos lesz még jobban, megváltozik a teste? Mert mindegy mennyit tesz ellene, akkor is látszik majd a változás rajta, ahogyan idősödik. Vagy ha potenciaproblémái lesznek, akkor is csak úgy szakítasz vele? Eldobható, aki bármilyen okból nem a legjobb formáját hozza, akinek gondjai vannak, és ez meglátszik akár átmenetileg is a külsején?

Nem azzal van gond, hogy nem támogatja a férfi a feleséget a hízásban, hanem ahogyan ír róla. Ez lenne a szeretet, tisztelet egy kapcsolatban? Miért nem abban támogatja, hogy változtatni tudjon valahogy a felesége, ha tényleg szereti? Miért nem azt szeretné kideríteni, hogy mi vezetett idáig, hogy elhízott a felesége? Mert jó dolgában senki nem kezd el zabálni, csak mert finom valami. Az előtte is az volt, csak most valami helyett pótlásnak használja azt az ételt. És ez a viselkedés, amit a férj itt bemutat, csak generálja az életükben is, hogy a feleség még depressziósabb, még inkább evésbe fojtja a bánatát. Gyenge ember-e? Lehetséges, de ha szereted, akkor nem jót akarnál neki, hogy lehetősége legyen újra kiegyensúlyozottabb, boldogabb emberré válni? De ő nem ebben kért segítséget itt, hogy hogyan kellene eredményesen elbeszélgetni, megoldásokat találni erre, hanem hogy evidens-e hogy az általa gusztustalannak talált feleségét már nem kívánja. Nem érted a különbséget a két dolog között?

Az a helyzet, hogy mivel a kérdező felszívódott ezért számomra ez a kérdés inkább már elméleti, nem a kérdezőről meg az ő házasságáról szól. Én ezzel az áldozat attitűddel szemben vettem fel a kesztyűt, a kifogásgyártással, a mentegetéssel és a másik hibáztatásával. Azzal a retorikával, hogy bármi és bárki felelős a súlyunkért, a média, a hormonok, a férjünk, csak mi magunk nem. Nevetségesnek tartom, hogy egy kövér emberrel le kell ülni az internet elé és recepteket kell neki keresni. Szerintem ez ezerszer megalázóbb mint valakinek felhívni a figyelmét arra, hogy ő a legnagyobb mértékben a felelős. Ez elsőre fáj, csak hogy ebben a kijelentésben ott van az is, hogy hatalma van a saját élete fölött, nem kiszolgáltatott, nem áldozat, tehát nem kell szomorúan beletörődni egy állapotba, hanem javíthat is rajta.

Az életkorról úgy gondolom senki nem tehet, a súlyról meg igen, ezért szerintem nem állja meg a helyét az összehasonlítás. A korkülönbség következményeit a kapcsolatunk első két hónapjában végiggondoltam, nem tudom miért érzik az emberek szükségesnek emlékeztetni engem arra, hogy öregszünk, csúnyulunk, megbetegszünk és meghalunk. :) Tudom mi vár ránk és én erre igent mondtam, mérlegre tettem mit nyerek és mit veszítek a döntésemmel. Ez a másik különbség, hogy a kérdező (meg a hozzá hasonló összes ember) viszont nem egy kövér nő mellett tette le a voksát. Aztán a párom aktívan tesz azért, hogy az idő múlását lassítsa, nem csak tőlem várja a megértést.

Tudod még miért vagyok ilyen nyers? Mert én is küzdök a jó alakért, csak én ellenkező előjellel. Nekem a formás alakért bizony akkor is kell ennem, ha már jól laktam, mert az izmos popsi az nem az éppen jóllakottságból, hanem a többletből lesz. Nem csak két kört lekocogok a ház körül, hanem súlyokat használok, több fekvőt nyomok le, mint amennyi jólesik, feszegetem a határaimat. Jó barátom az izomláz és az izzadás. Nem tárom szét a kezem, hogy hát én ilyen kis nádszál vagyok, a világ meg szemét, amiért nem árulnak minden boltban XS-s ruhát. Ó, nekem is volt már drasztikus fogyásom vizsgaidőszakban, csak nem törődtem bele. Nem adtam fel és nem kértem végtelen toleranciát másoktól. És persze nem vártam meg, amíg 40 kilóra fogyok és vagy a mentő visz el vagy a páromnak már tényleg nem áll fel rám, hanem változtattam az életemen.

Egyéb dolgokat is helyrehoztam már a testemen, a részletekkel nem untatnék senkit, meg úgyis megkapnám, hogy az semmi. :D Nem volt egyszerű, éppen ezért nem tudom szó nélkül hagyni, amikor valaki nem akar küzdeni és csak kifogást keres. Pontosan tudom, hogy egy szép és egészséges test nem csak a sors kegye, hanem munka is.

Erről beszélek. Ha valakinek a 100 kiló már túl van a tűréshatáron azt már korlátoltnak bélyegzik. Ez ellen a stílus és világlátás ellen szólaltam fel. Hiába mondom, hogy másnak is van családja, munkája, betegsége, aggódni valója ez mind lepereg. Ha valakinek fontos a külső és nem hajlandó mentegetni valakit akkor annak már CSAK a külső számít, és innentől kezdve engem nem kell emberszámba venni, nekem nem kell megadni a tiszteletet, az én életemben úgy lehet turkálni, ahogy jól esik, az én érveimet figyelmen kívül lehet hagyni. Az ilyen végletekben való gondolkodás ellen írtam. Igen, 100 kiló az zabálással lesz. Te az ellenkezőjét állítod? Szerinted ekkora súlyfelesleg az csak úgy felkúszik?

Amúgy meg pont én veszem emberszámba. Nem kezelem az kórosan elhízottakat egy magatehetetlen áldozatnak, hanem egy felnőtt, magáért felelős, cselekvőképes embernek tartom őket, akiknek van választásuk, van hatalmuk. A hozzád hasonló emberek infantilizálják őket az állandó kifogásgyártással. Én úgy gondolom, hogy birtokában vannak minden képességnek, ami a változáshoz szükséges, csak elhatározás kérdése az egész. Teljesen fonákul van minden: pont én kezelem őket teljes értékű emberként, amikor a felelősségüket firtatom. Nem tartom őket se gyereknek, se fogyatékosnak.

Úgy látszik nem volt érthető: én már rég nem a kérdező életén tipródok, mert ő lelépett. Vitaindítóként benyögte a gondját, aztán eltűnt. Ami maradt az a kommentelők tömege, akik az elhízott ember felelősségéről tudomást sem vesznek. Én azokkal beszélgetek, akik itt vannak, aki nincs azzal nem tudok mihez kezdeni.

Bocsi, csak egy apró észrevétel. 116 kg vagyok, nőként, családanyaként. Igen, észrevettem, hogy meghíztam. Voltam vele orvosnál, hogy segítsen nekem fogyni, mert egyedül nem megy. Ő is csak annyit mondott, egyek kevesebbet, nyílván túleszem magam. Összeíratta velem, mit eszek és mennyit egy nap. Mindent leírtam neki, még azt is, amikor megkostoltam a készülő ételt. Nem volt csupán 800 kalória. Azt mondta, hogy amíg nem írom le a felét sem, nem érdemes velem vesződni. Nemrég megállapították, hogy cukros vagyok. Táplálkozási tanácsadóhoz is kellett mennem, akinél kiderült, hogy mi az amit biztosan rosszul csinálok. Pl napi 5 étkezés helyett annyira mániákusan csökkenteni akartam az elfogyasztott ennivalót, hogy csupán napi 1x ettem egy kis adag valamit. Így a testem nem hasznosított semmit, hanem amit csak tudott raktározott. Most próbálok napi 5x enni. Nagyon sokszor elfelejtkezem róla, annyira megszoktam már a napi 1- et. A tanácsadó szerint fogok így fogyni, majd meglátjuk.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én 800 kalóriával is híztam. Nem kell hozzá zabálni. Elég, ha helytelenül teszed.