Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek baj az, ha a páromat anyagi szempontból egyenlő félként kezelem?

Figyelt kérdés
21 éves srác vagyok, és van egy 19 éves párom. Mind a ketten dolgozunk és tanulunk, és még nem lakunk együtt, de ennek ellenére elég sokmindent tervezünk közösen. Szeretünk éttermekbe járni, vásárolgatni, pici utazásokat tartani, élni a fiatal életünket, ha hónap végére marad egy kis aprópénzünk miután félreraktunk egy kis lóvét. Viszont nekem van egy olyan tulajdonságom, hogy nőknek nem fizetek. Soha. Semmit. Csak és kizárólag akkor, ha alkalom van, pl. születésnap, vagy évforduló, vagy ehhez hasonlóak, a hétköznapokban elvárom tőle, hogy sarkosan, minden Forintot kifizessen maga után. Akár ha elmentünk enni, vagy vásárolni, vagy bárhova, ahol pénzt kell költenünk. Amíg randizgattam vele, addig sem fizettem neki semmit, sőt. Inkább felhoztam magamhoz, és főztem neki vacsorát. Szerintetek bunkóság, hogy ezt így látom? Volt aki megszólt már érte, ugyanis állítólag ha valamit én találok ki (pl. étterembe menjünk), akkor fizessem is ki én. De akkor a nőnek csak annyi dolga lenne, hogy üljön, és várja ahogy a párja halálra unja magát. Én abban hiszek, hogy közösen megdumáljuk hogy mikor mit, és ha egyezik az ízlés, mindenki fizeti a magáét, még akkor is ha jópár tízezer Forinttal többet keresek havonta. Ti mit gondoltok erről a felfogásról?

2017. nov. 7. 13:50
1 2 3 4 5 6
 41/53 anonim ***** válasza:
55%
Kértél tőle pénzt az angolért? :D
2017. nov. 7. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/53 anonim ***** válasza:
32%
De te már megint a kávéról beszélsz,közben szó sem volt kávéról,a "minden forint" azokra az élethelyzetekre vonatkozik,amik fel voltak sorolva(utazás,étterem,bevásárlás),hogy te ebbe bele látsz ilyeneket az a te rosszindulatodnak köszönhető csak,mert kétlem,hogy 80-as IQ felett nem lehet értelmezni a kérdésben szereplő élethelyzeteket (ezt most vedd bóknak).
2017. nov. 7. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/53 A kérdező kommentje:

#41, te egy hatalmas nagy paraszt vagy!


Felsorolnád egy pár hibádat, hogy nevetség tárgyává tehessem, vagy gyáva vagy?

2017. nov. 7. 19:27
 44/53 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, egy szónak is száz a vége.A lényeg az, hogy kezeltesd magad.Ez a beteges félelem attól, hogy anyagilag lehúznak, nem normális.És ebben semmi rosszindulat nem volt részemről.Azzal meg semmit nem oldasz meg, ha mást a saját kérdésed alatt akarsz megszégyeníteni.A probléma attól még marad.
2017. nov. 7. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/53 A kérdező kommentje:
Nekem csak az esik szarul, hogy az emberek 90%-a azt javasolja hogy a kapcsolatolat ne dobjuk el, és javítsuk ki a hibákat, de ide mégis szinte csak azok tévedtek, akik szerint hajítson ki a párom. Akkor hol is van az a becsületes 90%?
2017. nov. 7. 19:45
 46/53 anonim ***** válasza:
68%
Mi becsületes azon, hogy rajta versz le olyan dolgot, amihez semmi köze? És ez a te kérdésed, te osztottad meg a problèmádat.
2017. nov. 7. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/53 anonim ***** válasza:
78%

Kérdező én sem értek egyet azzal, ahogyan csinálod.És azt is Bevallom őszintén, hogy nem tudnék együtt lenni olyan emberrel, aki exek miatt engem büntet.Itt ez az egyik legnagyobb probléma.A másik meg a beteges félelmed.Becsülendő egyébként, hogy próbálod megoldani, és szerencséd is van a barátnőddel, hogy ebből a szögből ő még nem vett észre semmit.De még nagyon fiatal...

Nekem volt hozzád hasonló exem, bár ő nem anyagiak miatt volt bizalmatlan betegesen.Más irányú volt a félelme.Képtelenség volt hosszútávon bírni azt, hogy a múltbeli nőktől elszenvedett sérelmeit rendre rajtam verte le.Nyugodtan elhiheted, hogy borzalmas volt vele az élet, amíg tartott.Folyton azt kellett figyeljem mit mondok, hogy mondom, Nehogy őurasága kivetnivalót találjon benne...mert akkor azonnal a fejemhez vágta , ugyanolyan vagyok, mint az exek.

Az én történetem másabb, de remélem érted, mire akartam rávilágítani neked..

2017. nov. 7. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/53 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagyok még annyira öreg, emlékszem az első randinkra a párommal (12 évvel ezelőttről). Elhívott kávézni és nem engedte, hogy kifizessem. Igazából nem az a párszáz forint vágott volna bárkit is a földhöz, ez egy gesztus ami jól esik. Ugyanígy van a hétköznapi meglepetésekkel is. Ha elmegyek boltba és meglátom a kedvenc nasiját vagy valamit ami már rég tetszik neki, akkor megveszem. Nem kell ehhez ünnep. Ezzel ő is ugyanígy van. Egymás között soha eszünkbe sem jutott garasoskodni, nem sajnáljuk a másikra a pénzt...eszébe sem jutott soha senkinek, hogy a másik esetleg kihasználja. Én mindig ledöbbenek amikor ilyeneket olvasok.
2017. nov. 8. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/53 anonim ***** válasza:
78%

#43

Miért lennék paraszt? Te teregetted ki a szennyesed ország-világ elé, hogy mit gondolunk róla. Akkor tűrd, ha leszólnak.

Másrészt kihasználni nem csak úgy lehet, hogy befizettetem magam veled egy wellness hétvégére, vagy ilyesmi... szóval:

- ha f0s0l, hogy kihasználnak a nők, akkor gondolkozz legalább, légy következetes, és semmilyen téren ne hagyd magad kihasználni, menj biztosra - igen, képzeld, egy angolórának nagyobb gazdasági értéke van, mintha meghívnád vacsorázni

- ha meg nem f0s0l, akkor meg ne tedd már magad nevetségessé a fillérb****ással.

Most az egy dolog, hogy zsugori vagy, sokan azok, lehet így élni, de semmi logika nincs abban, amit művelsz. Meg vagy róla győződve, hogy így aztán tutira nem fognak lehúzni, pedig hogy a túróba ne tudnának lehúzni, ha akarnak... nem kell ahhoz konkrétan kiadnod a kezedből a pénzt. Ha ezt nem látod be, akkor elég reménytelen vagy... ha meg belátod, akkor nem értem, miért kell a cirkusz, amivel csak magadat teszed röhejessé.


Amúgy pár hibám (véletlenszerűen): ha valami nem érdekel akkor abban lusta vagyok, hajlamos vagyok halogatni dolgokat, bizonyos értelemben gyáva tudok lenni, és ha felhúznak, akkor idegesítő a beszédstílusom.

No, lássuk, tégy nevetségessé, de előbb várj, hozom a kispárnát, hogy legyen mit telesírnom, amiért beszólt valaki az interneten :D :D

Ember, szedd már össze magad.

2017. nov. 8. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/53 anonim ***** válasza:

Hát nemtom.

Anyuék 38 éve házasok, felneveltek négy gyereket.

Mesélték, hogy összeköltözéskor vettek egy pénzkazettát, és abba rakták a fizetésüket, és ha kellett, vettek ki.

A párommal hétvégén programoztunk, kiélvezve a jó időt. Egy jó 25ezer volt, az én ötletem volt, így én fizettem. Hó végén kiutazunk Hollandiába, ezt ő állja, a szállás meg miattam ingyenes (kinn él tesóm), a kaját (már amit nem viszünk) ő állja.

A boltban néha fizeti a bevásárlást, mondván, sokat van nálam.

2017. nov. 8. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!