Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan derítsem ki?

Figyelt kérdés
Biztosan őrültnek fogtok nézni, de utálom az ágyunkat. Legszívesebben kihajítanám. Összeköltöztünk a párommal a lakásába. Sok mindent felújítottunk, én is beszálltam egy nagyobb összeggel. Főleg a konyhát és a fürdőt csináltuk át, újítottuk fel. Mondtam a páromnak, hogy az ágyat is ki kéne dobni, mert én nem fekszem olyan ágyba, amiben feküdt az exével is, aki itt lakott 4 évvel ezelőtt, vagy nők után, akiket felhordott. Azt állítja, hogy az azután vette (ágyat), miután kidobta a csajt, és hogy nem aludt benne más nő... de én valahogy nem igazán tudom elhinni. Ne kérdezzétek miért, buta megérzés. Szerintem csak azért mondja, mert sajnálja kidobni, mert jó állapotban van. Én meg utálom. Már fertőtlenítettem mindenféle oldattal. Szinte rögeszmémmé vált. A párom meg ideges, hogy hagyjam már a p...a azt az ágyat békén. Nem találtam számlát se az ágyról, hogy mikor vette. Már azon agyaltam, hogy valahogy összegyűjtök pénzt, és veszek újat, de a cserét sem tudom megoldani, nem bírom el az ágyat, még darabokra sem tudom szedni, mert nagy dög nehéz. Mi a fenét csináljak? Nem tudok belenyugodni, párom pedig hallani sem akar cseréről, és kitart mellette, hogy nem feküdt benne más nő.

2013. júl. 26. 16:07
1 2 3 4 5
 1/41 anonim ***** válasza:
88%
Párod f...kát nem dugtad még hipóba?
2013. júl. 26. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
100%

szerintem meg egy hülye dolog ezen agyalni

nem az ággyal kefélt a párod


akkor légyszi kompletten cserélj le minden meg hát soha nem tudhatod melyik szék kanapé asztal volt egy jó kis szexnek a színtere

2013. júl. 26. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
84%
Mi lenne ha a matracot cserélnéd ki? Illetve új huzatot az ágyra? :D Egy szép takaró...
2013. júl. 26. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 anonim ***** válasza:
100%
A lépcsőházban a lépcsőt is cseréltétek, hányszor csókolóztak rajta?
2013. júl. 26. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/41 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de ez már tényleg rögeszme. Nem lehet kitörölni a párod múltját, az exeit. Megtörtént, túl kell lépni. Most nem ezért, de kicsit igazat adok az előttem szólóknak. Most veled van, téged szeret. Nyugodj meg és lépj túl, mert kitudja meddig tolerálja a párod.
2013. júl. 26. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 anonim ***** válasza:
86%

Te hülye vagy b*zmeg.

(És ez már a finomabbik megfogalmazás.)

2013. júl. 26. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/41 A kérdező kommentje:

A farkát már azóta számtalanszor alaposan megmosta, míg az ágyat nem tudom betenni a mosógépbe. Sajnos a matracot sem tudom kidobni, mert nem matracos, hanem ilyen idióta franciaágy, színes huzattal, két oldalról felnyitható.

Én azért csodálkozom rajtatok, hogy titeket nem zavarna, ha olyan ágyon kéne napi szinten feküdnötök, amiken másokkal jókat kefélt a párotok? Biztos én vagyok a finnyás és a lökött :)))

2013. júl. 26. 16:25
 8/41 anonim ***** válasza:
100%

"Biztos én vagyok a finnyás és a lökött :)))"

Pontosan.

2013. júl. 26. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 anonim ***** válasza:
100%
Hát mikor összejöttem a párommal, én is feküdtem olyan ágyban, amiben mással dugott, de még sosem jutott eszembe, hogy ezen hisztiznem kéne, sőt ahova költöztünk ott az előző házaspár ott hagyta a franciaágyát és nyilván szexeltek is benne, én pedig azóta is abban alszom. Nagyon túlreagálod.
2013. júl. 26. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/41 A kérdező kommentje:
Tényleg most komolyan... én mikor egyedül laktam egy kétszobás lakásban, volt egy albérlőm, egy csaj, akinek kiadtam a kisebbik szobát. Mondtam neki, ha nem vagyok otthon, akkor nézheti a tv-t nálam, de az ágyamra ne üljön, ne feküdjön, ne aludjon rajta. Nekem az ágy az az enyém. Én szállodában, vagy másoknál is undorral fekszem az ágyba. Ha pedig eszembe jut, hogy esetleg az a nő feküdt benne, feláll a hajam.
2013. júl. 26. 16:30
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!