Akit úgy hagytak el, hogy meg szerelmesek voltak, hogy bírták ki?

Velem most azt hiszem, ez fog történni. Két dolgot mondott, amik borzasztóan fájnak: egyrészt hogy rájött, hogy mégsem akarja, hogy én legyek a gyerekei anyja, másrészt hogy már inkább túlórázik a munkahelyén, minthogy hazajöjjön hozzám, és nem akar így élni.

Én nagyon igyekszem, hogy megfeleljek neki, de hiába. Talán igaza is van, hogy ezt nem kellene erőltetni. Teljesen kifordultam magamból, hogy olyan nővé váljak, amilyen neki kell. És még így se vagyok elég jó. Nem is leszek soha. Abban bíztam, hogy elfogadja a hibáim, de nem. Nem is nagyon szeretett soha, csak az igyekezetem értékelte, ezt tudom. Szóval tényleg lehet, hogy jó döntés külön folytatni.

De borzasztóan szeretem! Soha senkit nem szerettem még ennyire. Nem lángoló tiniszerelemmel, hanem olyan "az életem is odaadnám érte" szerelemmel. Amikor mondta, amit fent írtam, iszonyú fájdalmat okozott. Napokig alig tértem magamhoz. Mert annyira érződött belőle, hogy nem szeret, hogy a terhére vagyok.

Hogy lehet ezt kibírni? Hogy lehet ezt elviselni? Értek már csalódások, fájdalmas dolgok az életben, de ennyire még soha semmi nem fájt. Csúnya dolog ilyet leírni, de még egyetlen szerettem halála sem volt ennyire borzasztó.