Van itt olyan aki már nem volt szerelmes az esküvőjén? Milyen volt? Ugyanolyan szép és jó, mintha szerelmesek lettetek volna?

Az eleső vagyok.

Kedves Hármas!

Azok a házasságok melyek így köttetnek nem nagyon tartogatnak meglepetést. Olyan szinten, hogy ha 4-5-6 év után megyek hozzá a páromhoz, nem azt jelenti, hogy "már" nem szeretem, hanem azt jelenti, hogy mélyen szeretem, mint egy nagyon közeli családtagomat. Az, hogy tudom, hogy milyen amikor szomorú, tudom azt, hogyan reagál, ha éppen stressz helyzetben van, ha tudom milyen ha rosszkedvű csak segít a későbbiekben. Ha ezeket a "rosszakat" eltudom fogadni és ezekkel együtt tudok élni, ezek mellett (ha úgy tetszik ezek ellenére) tudom szeretni, akkor az a kapcsolat SOHA nem megy tönkre. Ha tudom, hogy számíthatok Rá, ha igazi nagy baj van stb...

De az olyan apróságok is számítanak, hogy széthajigálja-e a büdös zoknikat, segít-e főzni, bevásárolni, beszélget-e velem ha kell és hallgat-e velem, ha arra van szükségem. Egy hosszabb, nyugodtabb kapcsolatokból kiderül. A vakon köttetett házasságokból lesznek a válások, a szülők nélkül felnövő gyerekek.

Ismerem a "másik" fajta érzést is, de ez utóbbi sokkal értékesebb.

ÉS attól, hogy te szerelmes vagy ők meg "csak" szeretik, tisztelik a párjukat, kötődnek hozzájuk és kívánni sem kívánhatnának jobb embert maguk mellé, egyből szánalmasak?

Talán inkább rád illene ez a jelző, ha ennyire korlátolt vagy.

Legyél csak szerelmes, legyen minden happy, aztán majd érjen hatalmas csalódás mikor a párod közli veled, hogy ő már nem szerelmes.

A többiek pedig boldogan leélik életüket amellett, akivel kölcsönösen tisztelik, szeretik egymást. Ragaszkodnak a másikhoz, együtt szeretnék felnevelni a gyermekeiket és bármit megadnának azért, hogy tökéletesen működjön a kapcsolat míg a halál el nem választ.