Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagyon önző dolog, hogy ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon önző dolog, hogy ez rosszul esik?

Figyelt kérdés
Barátom megpályázott egy 1 hónapos külföldi egyetemi gyakorlatot nyárra. Miután megnyerte a pályázatot, akkor derült ki, hogy a fogadó egyetemnek a nyár nem jó, előtte vagy utána kellene mennie. Szeptember már késő, mivel augusztus 31-ig kell a pályázati pénzt felhasználni, így marad a május. Nekem viszont akkor lesz államvizsgám, és már előre rettegek tőle, hogy hogyan fogom bírni nélküle. 2 éve vagyunk együtt, 1 éve együtt is élünk, mindketten egyetemisták vagyunk. A mostani vizsgaidőszak neki keményebb, így próbálok segíteni neki, amiben csak tudok, kávét főzök, kaját csinálok neki, mindig én mosogatok stb, tehát neki csak tanulnia kell, másra nincs gondja (hozzátenném, hogy azért nekem is vannak vizsgáim, csak idén nem annyi, mint neki). Szóval én kiszolgálom őt, de amikor nekem lesz majd szükségem segítségre, akkor itt hagy egyedül. Tudom, hogy ez nem az ő hibája, és nem is vagyok olyan típusú barátnő, aki választás elé állítja, sőt még csak nem is hangoztatom, hogy ez nekem mennyire rosszul esik, de akkor is rosszul esik! Nagyon önző dolog, hogy ilyeneket gondolok? Ti hogyan rendeznétek ezt magatokban?
2013. jan. 10. 14:39
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
47%
Nem vagy önző, erről senki sem tehet. Elhiszem, hogy rosszul esik, de gondolj arra, hogy ez neki egy nagy lehetőség, Te pedig vagy annyira erős és okos,hogy képes legyél egyedül végigcsinálni!:)
2013. jan. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
18%

A későbbiekben szerintem felesleges válaszolgatni a kérdezőnek, kaptam tőle egy ilyen szép kis levelet, csak mert szerintem önzőség az, hogy képtelen örülni a barátja lehetőségének :)


"Te nem vagy nő, csak egy semleges nemű hárpia, akit nincs aki megdugjon, mert akkora szarkupac:)"


Csak gratulálni tudok.

2013. jan. 10. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

Nem én írtam, ezt kikérem magamnak!


Nem sikerült úgy megfogalmaznom a problémámat, ahogy akartam és amiről tényleg szó van, de nem is ez a lényeg.

Nem fogok elkezdeni senkivel sem vitatkozni, PM-ben üzeneteket küldözgetni meg pláne nem. Elfogadom a véleményeket, még ha azok nem is esnek jól.

A pontozgatáshoz pedig szintén nincs közöm.

2013. jan. 10. 15:07
 14/19 anonim ***** válasza:
36%

Kérdez. Válaszolsz. Cserébe ilyen üzenete kapsz.


Hm..Talán nem CSAK az államvizsga miatt kéne izgulni.

2013. jan. 10. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
71%
Szerintem kergesd el ezeket a gondolatokat,hidd el sokkal jobb lesz ha nem lesz ott,mert jobban fel tudsz készülni,tanulni,pihenni.Jó persze,h örülnél neki,ha melletted lenne,de mégis ez egy óriási lehetőség,szerintem fordított helyzetben te sem örülnél neki,vagyis nem jó szívvel mennél el,ha látnád,h a barátod itthon duzzog emiatt!bocsi de azt írtad,h te is egyetemista vagy,akkor ezt meg kellene értened...
2013. jan. 10. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:
Mint mondtam, nem én írtam.
2013. jan. 10. 15:11
 17/19 anonim ***** válasza:
57%

Először is: szerintem ne foglalkozz semmi rosszindulatú megjegyzésekkel, olvasd el, vedd tudomásul, aztán ami nem érdekel azt töröld (magadban).

Szerintem ez érthető, hogy rosszul esik, lehet, hogy önző is vagy, de ne így fogd fel. Ez egy nagy lehetőség neki, és lehet, hogy nem is csak neki, hanem nektek.

Az egy hónap el fog repülni, lesz mivel foglalkoznod, és még jól is jöhet, hogy egyedül vagy, nem kell csak a tanulásra összpontosítanod. Pláne a mai világban, mikor még minden nap beszélhetsz is vele akár.

2013. jan. 10. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
51%

Túl reagálod egy kicsit!

Soha nem voltatok még külön ilyen "hosszú" ideig??

Ha nem akkor igazából érthető, hogy félsz a hiányától, főleg mert akkor lesz a vizsga időszak!

DE! Ha önzetlen vagy... akkor azt gondolom nem az a gondolat fog uralkodni rajtad, hogy "itt hagyott a nehéz időszakban" ,hanem pont az fog az eszedben járni, hogy neki minden jól sikerüljön!!!

Egyébként a mai világban már nincs távolság. Mindennap beszélhettek, camozhattok majd! Igen teát biztosan nem fog tudni főzni de lélekben biztosan ott lesz veled!


Bár ez nem ugyan az de az utolsó középsulis évem iszonyat volt!

Anyámnak új palija lett. 3 hónap után "megppattantak". Januárban válási ceremónia! A ballagásom előtt pár nappal pedig a világ másik végére mentek. Apura nem szémithattam alkesz volt mindi is.

Eközben az akkori páromnak szeptemberben motorbalesete volt. Lebénult a jobb karja. Műtét, műtét hátán. Az ország egyik végéből a másik végéig ingáztunk szinte havonta vele. Mert csak egy helyen van az országban ideg specialista aki műthette. Igy többet voltam sulin kivűl mint suliban. Majd a ballagásom napján szakitottunk!

De Leérettségiztem...!! Egyedül!!! Anélkül, hogy bárki melettem lett volna!

Ezt csak azért meséltem el, hogy tudd vannak sokkal szörnyűbb helyzetek is...!

Fizikailag egyedül leszel, de lelkiekben biztosan nem!!!

2013. jan. 10. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
47%

Kedves Kérdező!


Először is ne vedd magadra a sértéseket! Valószínűleg olyanok írnak, akik sosem ültem padban, vagy a max cél a 2-es volt. Gondolom (írásodból érzem) hogy neked magasabb a mérce, de nem is ez a lényeg.


Kedves Tőled, hogy segítesz a barátodnak. Én is ilyen kapcsolatban élek, és tudom milyen fontos és jó dolog az, ha áll mellettünk valaki az ilyen időszakban. Álszent dolog lenne azt mondanom, hogy nekem nem esne rosszul. Viszont gondolj arra, hogy ez neki egy mekkora lehetőség. Bizonyos szempontból meg talán egyszerűbb is lesz: teljesen szabadon készülhetsz fel a vizsgádra. Sykpolni meg így is tudtok.


21/L

2013. jan. 10. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!