Titeket nem őrjít meg a távkapcsolatból adódó hiány?

A "tini éveimben" voltak ilyen távkapcsolataim, egy életre megutáltam őket. A leghosszabb 7 hónap volt, én ennél tovább nem bírtam. Rossz volt több szempontból is. Az én édesapám csak a hétvégéket töltötte itthon, így rosszul esett neki, ha ő hazajött én meg elmentem... ha a párom volt itt, akkor sem a családdal foglalkoztam első sorban, szóval ebből a szempontból sehogy nem volt jó. Később arra untam rá, hogy mindig minden "menetrendszerű", suli, suli, suli, suli, párom, párom, párom, suli, suli.... Nem volt változatosság, már azért is bármit megadtam volna, hogy találkozzunk egy hétköznap és a hétvége szabad legyen. Volt, hogy egy hónapig nem találkoztunk, mert mindig közbejött valami.

Nekem szükségem van a páromra, hogy relative bármikor átölelhessen, megszeretgethessen, hozzábújhassak.

A jelenlegi párommal szintén távkapcsolatban vagyunk annyi különbséggel, hogy egy városban tanulunk, így a szorgalmi időszakban mindennap tudunk találkozni. A vizsgaidőszakok, hosszabb szünetek nagyon rosszak. Nyomott hangulatom van végig. Ezt én is nagyon nehezen bírom.

Ha szereted őt, akkor van értelme. Ha nem, akkor csak felesleges szívfájdalom.

Mi két hónapja vagyunk együtt, de iszonyatos nélküle, és még mindig mélyülnek az érzelmek, így egyre nehezebb lesz..de szeretem és remélem kitartunk egymás mellett.

22:26

Ilyen nincs. Akkor is inkább engedem hogy megtalálja a boldogságát másnál, mint kínzom mind a kettőnket a távolsággal!