Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben? Jogos egyáltalán a felháborodásom?
Előre is köszönöm annak aki áldoz rám annyit, hogy végigolvassa. Kicsit hosszú lesz...
Tegnap diszkóban voltam a barátommal. Annyit kell róla tudni, hogy lemezlovas. Már alapból rossz kedvem volt egy kicsit és fáradt is voltam, de már kezdtem oldódni egy kicsit és alakult a hangulatom is. Viszont történt pár olyan dolog, amin felhúztam magam.
Például volt egy csaj, aki vagy 3x odament a barátomhoz zenét kérni, persze úgy, hogy közben össze-vissza riszálta magát és pattogott mint a hülyegyerek, meg nyávogott. De ez természetes ilyenkor egy ilyen helyen... Viszont odament hozzá a csaj negyedjére is, hogy ő nem azt a számot kérte, amit lejátszott. Barátom mondta, hogy neki az nincs meg, ekkor a csajszi elkezdett vigyorogni és elég érdekesen megsimogatta a barátom arcát, amire ő elvileg arrébbhúzta egy kicsit a fejét, de nem szólt neki semmit, mert állítólag kevert és koncentrálnia kellett. (Most jutott eszembe, hogy ha nem figyelt, mert kevert és azért nem szólt neki, mert kevert, akkor hogyhogy arra bezzeg tudott figyelni, hogy meghallgassa a nyűgjét és válaszoljon neki?)
Utána, vagy még ez előtt egy srác kicsit spicces állapotban tengett-lengett a dj pult előtt és kb. 5 percig nekidőlt, a sapkáját letette a keverőpultra, a barátom átrakta a másik oldalra mondván ez nem ruhatár, ez is teljesen érthető. A srác valamiért bekattant és levette a pólóját, ami valljuk be tényleg gáz, pláne hogy eltakarta kb. a kilátást a tánctérre... Erre a barátom elkezdett nekem morogni, hogy milyen gáz ez a srác, különben is úgy illene hogy felöltözik discoban, és mindjárt megmondja neki a magáért mert hogy képzeli. Egyetértettem vele, mert a srácnak még ki is látszott a segge a gatyából egy kicsit... De végül 5 perc után a srác felvette a pólóját és szépen elment.
Ezt követően egy csajszi, akin úgy látszott, mintha csak egy felső lenne rajta ami épp hogy takarja a kényes részeket, ott rázta magát előttünk. Mondtam is a barátomnak, hogy ez azért gáz... A tánctéren alig volt valaki, ez a csaj meg végig a barátom előtt riszálta magát és többször is kivillantotta a seggét, vonaglott és többször a barátomra mosolygott elég érdekesen. Meglepő módon a barátomat nem zavarta, hogy a csajon gyakorlatilag alulról nincsen ruha, és több órán keresztül ott ribancoskodott, de a srác miatt tudott pampogni, aki csak 5 percig vette le a pólóját...
Amikor szóvátettem neki, hogy szerintem ez kettős mérce, lecseszett, hogy ne csináljam a feszkót, ne foglalkozzak azzal hogy kit mit csinálnak a tánctéren és különben is nem látta, hogy a csaj rávigyorgott meg amúgy szerinte nem látszott ki egyszer sem a segge. Hozzátenném, hogy csak meg kellett párszor néznie a seggét ahhoz, hogy kijelentse: egyszer sem látszott ki. Ezek után, ha a seggét pásztázta, hogy higgyem el neki, hogy a csaj vigyorgását sem vette észre? Ráadásul nem is morgott felháborodottan, hogy eltakarja a kilátást stb. Na kicsit felb*szta az agyam ez a dolog, mérges lett ő is, összekaptunk, kimentem szellőzni. Ki volt kadva, hogy mennyire milyen vagyok, ehhez képest voltam olyan kedves, hogy amikor megkért, hoztam neki egy ásványvizet, azt megköszönte szépen, sé megint martuk egymást.
Vita közben egyre jobban bemérgesedtünk mind a ketten, ittunk is valamennyit mind a ketten és mondtuk a másikra nézve kicsit sértő dolgokat, de az minden kapcsolatban benne van, azért ne arra gondoljatok, hogy qrvaanyáztunk. Úgy vettem észrem, hogy az egész vita miatt engem okol, nem képes felfogni, hogy megalázva éreztem magam, mert végig ott voltam mellette akkor is, amikor a csaj simogatta az arcát, meg amikor a csaj vonaglott előtte. Azt mondta nem ez a megalázás, én meg már nagyon mérges voltam és közöltem vele, hogy akkor majd a következő barátnőjével beszélje meg, hogy mi a megalázás. (ekkor már otthon voltunk, feküdtünk az ágyban) Erre közölte, hogy hagyjam abba, máskülönben vegyem fel a ruháimat és húzzak el onnan. Kicsit megdöbbentem, mert ilyen durván még nem nagyon mondott nekem semmit... Úgyhogy mondtam, hogy akkor öltözök, és felkönyököltem, mert fel akartam ülni. Ekkor ő megfogta a karomat és megrántott, hanyatt visszahuppantam az ágyra és még egyszer magafelé rántott, és kicsit fájt is. Na ez volt az olaj a tűzre, tudja, hogy mennyire utálom az agressziót, pláne azt, ha valaki fizikailag is durván viselkedik a másikkal, tisztában van hogy gyerekkoromban mit éltem át az apám mellett és mégis. Eltört a mécses, sírva fakadtam, ő jött hogy ne sírjak, forduljak meg, nem bántott, szeret satöbbi, de én ezek után nem bújtam hozzá....
Ma reggel pedig meg akart ölelni, de nem engedtem, azt mondta neki is megvan az oka mérgesnek lenni és mérges is, mert a vita okát hülyeségnek tartja. Hazahozott, egy puszival váltunk el, azt mondta majd jelentkezzem....
Borzasztó csalódott vagyok vele kapcsolatban, nem gondoltam hogy fog ő velem durván is viselkedni.. nem bántott, oké, de ez akkor is elég gáz volt. Elgondolkodtam komolyan a szakításon, de őrlődök, mert hihetetlenül szeretem, életem első igazi nagy komoly szerelme.
2 éve vagyunk együtt, én 18, ő 28 éves, és eddig alapjában véve harmonikus volt a kapcsolatunk.
Túlreagáltam azt, hogy nem mondta meg a csajoknak a magáét amit fordított esetben megtett volna, vagy azt, hogy megrántott, ami még fájt is? Vagy neked természetes egy kapcsolatban az, ha a párod fizikailag fájdalmat okoz neked, még ha kicsi is?
Mellesleg ha fordítva történt volna és az én arcomat simogatta volna egy srác, ő is kiakadt volna, hajajj.
Alapjába véve eléggé féltékenykedő típusnak tűnsz. Nők egy része megbámulja a srácokat, legalábbis itt-ott megnézi őket. Ez fordítva is igaz, de férfiaknál többen hajlamosak rá. Kiváncsiak.. Azt nem szabhatod meg, hogy kit, s mikor nézzenek meg maguknak. Ha egy lány ott riszálja magát a barátod előtt, nehéz nem ránézni... E miatt teljesen felesleges volt felkapni a vizet, inkább gondolkozz el azon, hány olyan pasi lett volna aki nem teszi meg ugyanezt. Ezzel semmi gond.
Az, hogy visszarántott téged és erőszakosan magához húzott, egy ok a felháborodásra, ha tényleg gyerekkori sérelmek miatt különösen érzékeny vagy.
De ha lemezlovas, valószínűleg sokat jár diszkóba.. :D. Ez után a "akkor majd a következő barátnőjével beszélje meg, hogy mi a megalázás." igen rossz döntés volt. Kb azt érted el, hogy méginkább nézelődni fog, új után kutatva. Béküljetek ki minél hamarabb, és az ilyeneken ne kapd fel a vizet, inkább örülj neki, hogy csak "mozizik".
19/F
Szia!
Átolvasva a dolgokat az a véleményem, hogy ne haragudj rá.
Először is a diszkósokról: ha az én barátomat simogatná valami csaj én is rettenetesen kiadnék, hogy miért nem hajtotta el. De ha átgondolom tiszta fejjel, meg szerintem te is, ő nem tehet róla, hogy részeg kiscsajok állandóan odamennek. Az, hogy valakinek meghallgatja a kéréseit, ugyanúgy a nyűgjeit elképzeléseim szerint kb a munkája része. Ha a kiscsaj beszéd közben simogatja és ő mondjuk nem őt nézte, hanem a pultot, akkor szerintem észre sem vette, hogy mit akar. Te is mondtad, hogy elhúzta az arcát.
A srácon pampogjon, mert ne pakoljon ide-oda, és ne meztelenkedjen. Az, hogy a csaj előtte riszált, van ilyen, ez egy diszkó, ott riszálnak ahol akarnak. Szerintem a barátod nem bámulta a seggét, valamikor fel kellett néznie és a te megnyugtatásodra mondta, hogy nem lógott ki. Nem hiszem, hogy annyira bejött volna neki. A kettős mérce a te szemedben jogos, mert ne mutogassa senki magát a barátodnak, de ha belegondolsz ott elég sok lány öltözik úgy, a srácok meg tényleg ne vetkőzzenek..
A durvulásról: nem tudom, hogy mennyire erősen fogott meg, de szerintem csak nem akarta, hogy elmenj. Amit leírtál, nekem abból az derült ki, hogy vissza akart húzni maga mellé. Csak azt akarta, hogy maradj ott, bújj hozzá, stb. Reggel is közeledni próbált, nem veszekedni.
Kicsit hosszúra sikerült, de remélem hasznos volt és megnyugszol egy kicsit. :)
nem értem a problémát...ott voltál mellette végig,utána nála voltál,végig hisztizted az éjszakát,és ő még ezek után is visszaránt magához,hogy maradj ott vele...
mégis mit vársz tőle? pasi,ráadásul dj is,persze h riszálják neki a csajok magukat,ezt tudhattad eddig is ...
megnézi,mert van szeme,nem vakságot fogadott,(ha tovább hisztizel hüséget sem fog)
fejezd be a hisztit,és örülj h cipel magával,és elvisel ha hisztis vagy...
más pasi a helyében nem vinne magával,hanem minden este más csajt d*gna meg...
de ő szeret,és...
Tudod nem az volt a bajom, hogy ránézett-e a lányra vagy nem, mert megbeszéltük korábban, hogy más lányok is lehetnek vonzóak és nem gáz az, ha külsőleg bejön neki más is.
A bajom az volt, hogy amikor egy srác csinál valamit, akkor nekem mondja a magáét, én hallgatom, hogy mennyire gáz és odamegy hozzá és elküldi, és nem fogadja meg a saját tanácsát, hogy ne foglalkozzon vele... Amikor pedig egy csaj csinál hasonlót akkor totál kussban van, és ha megjegyzem, hogy szerintem ez gusztustalan, akkor megkapom, hogy minek foglalkozom azzal hogy mi zajlik a tánctéren, hagyjam abba a "morgást".
Még annyit hozzátennék, hogy nem csaptam ki a hisztit amikor a csaj simogatta az arcát, csak amikor már gyűltek a dolgok akkor lettem ideges, hogy erre sem reagált semmit és arra sem. Meg ha belegondolsz elég megalázó, hogy ott vagyok mellette végig, ő pedig egy szót sem szól azoknak a csajoknak, akik "rámoccannak", holott fordított esetben pukkadna.
Egyébként a ráncigálós rész ennyire természetes egy kapcsolatban, hogy erre senki nem mond semmit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!