Valaki egyszer azt írta, hogy olyan partnert keress, akit nem érzel kompromisszumnak. Mi van akkor, ha mindenkit kompromisszumnak érez valaki?

Pech.

Szerintem sem jó, ha a másikat kompromisszumnak érezzük. Az úgy olyan, hogy "hát éppen nincs jobb, szóval megfelelsz". Pótlék ilyenkor az illető, és ez hosszú távon senkinek sem jó. Nyilván senki sem lesz pont olyan mint mi, de szerintem ha szeretünk valakit, akkor nem úgy látjuk a hibáit mint hibákat, hanem úgy, mint a miénktől eltérő tulajdonságokat.

Most úgy érted, hogy bárkivel jönne is össze, azt megalkuvásnak érezné, ergó saját szintje alattinak?

Az bizony kellemetlen, de majd kiszeret abból, akire vár. Ha nem, meg legfeljebb egyedül marad.

Én olvastam a konszenzusról, hogy inkább arra érdemes törekedni. Ez olyan megállapodás, amivel mindkét fél elégedett.

Pl:

Szitu: A férfi utál takarítani, a nő szereti a rendet.

Kompromisszum: A férfi megerőlteti magát, takarít valamennyit, a nő pedig nem ragaszkodik a makulátlan rendhez. Egyiknek sem jó igazán, a férfi olyat csinál, amit nem szeret, a nő pedig lemond arról, amire vágyna.

Konszenzus: A férfi sokkal többet keres a nőnél/szeret főzni, amíg a nő nem. Megállapodnak, hogy a nő megcsinálja a takarítást egyedül, cserébe nem kell főznie, vagy a férfi átvállalja a költségek teljes vagy java részének fizetését. Ennek több értelme van, mert hosszú távon is jobban működik.

(Persze ez most csak egy példa volt, lehet akármilyen másik szitu is, akármilyen megoldással, ami mindkét félnek jó.)