Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Exbarátnő gondok? Veletek is volt ilyen? Mit csináljak? :S
2 éve vagyunk együtt a párommal és nagyon szeretjük egymást. Fél éve együtt is élünk, minden tökéletes közöttünk. Az egyetlen problémám az, hogy egyszerűen nem tudom elviselni az exbarátnőjét. Valahányszor meglátom, akár csak a fényképét is, egyből az jut az eszembe, hogy valamikor ők ketten szeretkeztek, gyakorlatilag látom a lelki szemeim előtt, és már engem bánt a dolog.
A barátomnak az a lány volt az első (a lány is vele volt együtt először, előtte szűz volt). Viszont én is a barátommal veszítettem el a szüzességemet, és egyszerűen nem bírom megbocsátani annak a csajnak, hogy őmiatta én nem tudtam ugyanazt megadni a páromnak, amit ő adott.
Közben viszont tudom, hogy nem tehet róla. Egyikünk se tehet róla, se a csaj, se a párom, senki sem. Nyilván ők sem úgy tervezték, hogy szakítanak, különben eleve nem is jártak volna és nem feküdtek volna le egymással, de engem meg valahol annyira bánt, hogy míg nekem a párom volt az első férfi, addig neki én nem lehettem, és amúgy is irritál, ha csak meglátom a másik lányt, mert egyből az jut az eszembe, hogy... hát, minden. Hogy ölelkeznek, szeretkeznek, mittomén, és ez annyira rossz érzés, mert utólag már nem lehetek féltékeny, de közben mégis az vagyok, és... egyszerűen nem is tudom elmagyarázni. :S
Nem akarom utálni azt a szerencsétlen lányt, de az istenért se bírom neki megbocsátani, hogy létezik. :S Volt még valaki hasonló helyzetben? Hogy lehet ezen túllépni?
en ugyanigy vagyok....ez a feltekenyseg,persze inkabb ensem vallom be magamnak. az jut eszembe,h az exevel volt eloszor, ot is ugy csokolta,meg minden,es uristen,ugy kiborit,h az mar nemnormalis:D eszembe nem jtuna elmondani ezeket neki. meg ha tudom,h osszehasonlitasban en szep lany vagyok,o is rengetegszer mondja,az exe pedig zerintem nem szép,igyis feltekeny vagyok. nembirom elviselni. facebookon szoktam latni a lany kepeit,es kiborulok. szemelyesen hal istennek nem talalkozok vele,bar mar voltunk egy buliban. attol rettegek,h majd egyszer valami barati tarsasagban osszefutnak,es elkezdenek beszelgetni. megha tudnam is 100szazalekosan,h engem szeret,csak baratkozik vele,megenne a mereg. nem csinalnak jelenetet,csak taktikusan megoldanam h osszevsszunk,nem szandekosan,de ilyen vagyok,akkor provokalom a veszekedest.
igaz mi meg csak fél éve vagyzunk egyutt,de nagyon ismerjuk egymast,es szeretjuk is. elotte is mondjuk ismertem mar vagy fel eve.
annyit tdok mondani,h netorodj vele...ha eszedbe jut,valami hobbidat csinald,vagy ultess viragokat,soporj:D vagy valami... kosd le magad...mostanaban mar nekemis szerencsere sikerul leallitanom magam ha elkezdek felidegesedni. +ti mar 2 eve egyutt vagytok,nemhiszem,h o neki ez meg eszebe van,es veled lenne :-)
NEM!
SZABAD!
TÚLBONYOLÍTANI!
Képzeld el, hogy ennek igy a rendje. ez tök természetes.
a szüzességnek nem szabad akkora jelentőséget amugy sem tulajdonítani nem éri meg. csak rosz emlék marad meg, mert hzudik akinek csak jó marad meg. vagy az idő szépíti meg.
szóval, ne edd magad, ink tedd el a képeit valahová, vagy kérd a barátod, mert ő az, ha neki nem mesélsz erről, és minket kérdezel.
azzal a leányzóval érdemesebb beszélned ismerd meg, befolyásold h tiszteljen téged, és akkor nemkörnyékezi meg a közeljövőben a barátod. ha meg nem enged a kérésedből a barátod akkor nemérimeg idegelni az egészen.
,, mint a méhecske virágról, ...virágra! :-) "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!