Tényleg túl sokat várok el? Csak én fogom fel ezt nemtörődésnek?

A barátommal(20) hétköznap nem tudunk olyan sokat találkozni, ezért esténként fel szoktam hívni 10-20-30 percre, hogy tudjunk beszélgetni. Nekem nagyon fontos, hogy beszélgessünk, mert amúgy mással az egész nap folyamán nem nagyon tudok...

Ebből adódóan bármilyen apró dolog történik velem, én azt el szoktam mesélni a barátomnak. Pl. azt, hogy ma házidolgozatot adtak ki az abortusz témájában...

És miután ezt elmeséltem, rá fél percre, fogalma nem volt arról, hogy miről beszéltem. Nekem ez rosszul esett, mert nyilván azért mondom el, hogy érdeklődéssel hallgassa meg.. De utána hallottam a hangján, hogy konkrétan lsz@rja, hogy mit mondok, és rá is kérdeztem, hogy ez így van-e. És mondta, hogy ő sem mond el mindent apróságot, mert lényegtelennek tartja, olyanról beszéljek neki, amiben ő is érdekelt.

És nekem ebből az jön le, hogy nem érdeklem őt, és nem vagyok olyan fontos neki. Ha az lennék, akkor figyelembe venné, hogy fontos nekem, hogy ilyenkor is figyeljen rám, nem? És azért esik rosszul, mert nem egész nap mondom neki, ezért úgy gondolom, hogy nem nagy kérés, hogy abban a néhány percben csak rám koncentráljon és figyeljen...

Nem nagyon vannak barátaim, ezért neki mondok el mindent, de csalódás minden egyes alkalommal, hogy látom, hogy nem érdekli, és nem is figyel...

Amúgy ha együtt vagyunk élőben, akkor szeretget, meg a közös dolgaink érdeklik, de "amiben ő nem érdekelt", az nem..

És ez nem egyszeri eset, mert az elnézhető, ha néha nem tud odafigyelni, mert valami nagy problémája van vagy máson agyal, de ez rendszeres...

Tényleg túlreagálom? Ilyenkor azt érzem, hogy senkit nem érdeklek...

Mit csináljak máshogy, hogy változtassak?

17/L