Jogos a szakítás? Voltatok már így?

Hát figyu, mint tudjuk nincs tökéletes kapcsolat...az összecsiszolódás meg sose könnyű, mivel pont arról szól, hogy azokat a dolgokat elfogadjátok, amikben nem értetek egyet...

Nekem volt olyan barátom, akivel teljesen összepasszoltunk, nem veszekedtünk...viszont nem volt akkora szerelem se (egyikőnk részéről sem) nem is volt hosszú életű...A mostanival úgymond megküzdöttünk egymásért de ennyire még senkit sem szerettem... Mellette ugyan kellett változnom, de jó irányba változtam, érzem hogy elindultam valahonnan és tartok valahova...

Azt vedd szerintem számításba, hogy hogy érzed magad túlnyomórészt mellette, hogy mi jobb, vele így ahogy most van minden vagy pedig nélküle...(?)

Egyébként ő könnyen beleegyezett a szakításba? Hány évesek vagytok?

Nem próbáltátok meg megbeszélni, hogy kinek min kéne változtatni? Vagy szünetet tartani, hogy át tudjátok gondolni mit akartok?

Nálunk az a helyzet, hogy én vagyok a szétszórt figyelmetlen, pontatlan, kiszámíthatatlan, ha iszom, mindig leöntöm magam, ha merek levest, mindig mellé is merek az abroszra, mindig leeszem magam (kis túlzással). Ő viszont nagyon rendes, pontos, szereti a tisztaságot, időbeosztása is igen pontos, az enyém kaotikus. Tartja magát mindig az adott szavához, lehet rá számítani mindig. Nagyon zavarja, hogy én nála rendetlenebb és pontatlanabb, figyelmetlenebb, szétszórtabb vagyok. Viszont emellett nagyon szeretem, minden meglevő képességemmel jót akarok neki, ahogy bírok, annyira próbálok figyelni azokra a dolgokra, amik zavarják, mert ezt nekem mindig rögtön elmondja, hogy most zavarja, hogy ez vagy az, hogy a WC ülőke, meg fut a konyha, meg hogy elkéstem, pedig megbeszéltük, mindig rögtön elmondja, és mivel én szeretem, ezért akarok változtatni. Sokat javultam már, de soha nem leszek olyan, mint ő, nála mindig szétszórtabb leszek.

Ő viszont azért szeret, mert értékeli bennem, hogy próbálkozom, látja a változást, és értékeli minden kis figyelmességemet, ha valami fonomat főzök neki, ő látja, hogy a szívem teljes szeretetével adom.

A kis rendetlenségeim továbbra is zavarják őt, de ő is igyekszik velem türelmes lenni, és én is igyekszem jobban odafigyelni.

Szerintem ez így tud működni, a mi kapcsolatunk hosszú távon.

Persze, ha az egyik fél nem mutat semmi hajlandóságot sem a változásra, akkor tényleg nem marad más, mint a szakítás. Esetleg próbáld meg vele megbeszélni, hogy ezek a dolgok téged mennyire zavarnak, és próbáljon meg törekedni rá, hogy fejlődjön egy kicsit is legalább e téren.

24L

Nézd, ez nem a párod hibája akkor inkább, hanem a tiéd, hiszen nem mondtad el neki, hogy mi zavar téged, így hogy találja ki? (én voltam az előző hozzászóló)

Az nem megbántás, hanem a probléma megbeszélése, kommunikáció, amit nem úgy kell tálalni, hogy figyelj, szégyenkezem miattad a szüleim előtt, hanem úgy, hogy téged ez igen bánt, zavar, hogy ez meg az, és nagyon szeretnéd, hogy jobban figyeljen ilyen dolgokra oda.

A kapcsolat alapja a kommunikáció, enélkül soha semmi sem működhet, mert nem lesz olyan ember, akiben ne zavarna valami, ha más nem, akkor pont az, hogy ugyanolyan, mint te, szóval mindig el kell mondani, ami zavar vagy bánt.

És igen, ha tényleg soha nem mondtad el neki, akkor bizony ezen még lehet segíteni! Kezdjetek el beszélgetni :)