Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért? Miért? Miért? Valaki...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért? Miért? Miért? Valaki adjon tanácsot!

Figyelt kérdés

Három hónapja véget ért egy kapcsolatom. Az exem azóta is törhetetlenül "zaklat". Már-már beteges. Két hónapja megismerkedtem egy fiúval. Három hétig találkozgattunk, és láttam is rajta, hogy nagyon megszeretett. Aztán egyik napról a másikra már nem is keresett, őt nem érdeklem. Úgy két hete már megint kommunikálunk, és bevallotta, hogy a "szakításunk" egyik fő oka az volt, hogy őt is "zaklatta" a volt párom, amit nem bírt. Sokszor rámír, beszélgetünk, érdeklődik. Tegnap feltett egy olyan kérdést, hogy ha ő elköltözne, én vele tartanék-e. Lazának mutatja magát előttem. Nem tudom, ezzel talán bizonyítani akar valamit(de mit). Amúgy én szoktam neki küldözgetni szép szerelmes idézeteket, amire a reakció egy-két órás beszélgetés. Nem mondja, hogy szeretne tőlem valamit is, sőt, inkább azt, hogy nem. Vagyis egyszer nem mondja, hogy ő nem akar, csak inkább elkezd beszélgetni. De akkor nem értem, hogy ezt miért csinálja. Tegnap például felhozta az első csókunkat.."milyen jó is volt".."hogy félt"..stb. Nem értem én ezt:(


22L 21F


2011. jún. 22. 21:01
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
53%
Ha már nem jártok miért küldesz neki szerelmes idézeteket? Nem gondolod, hogy emiatt reménykedhet még?
2011. jún. 22. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Volt már neki barátnője?
2011. jún. 22. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim válasza:
Hidd el ő sem érti magát! Ebben a korban, illetve bizonyos lelkületű hímek egyik nap ezt gondolják, a másik nap azt. Vagy kérj konkrét állásfoglalást amihez tartani tudjátok magatokat, vagy pedig Te se küldözgess neki szerelmes üzeneteket, mert semmi értelme. A kimondott szónak súlya van, ha azt mondta nem, akkor legyen nem. Ebben az esetben lehet, hogy neked kellene helyette is következetesnek lenned... :S
2011. jún. 22. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Jaj, félreértetted. Nem a három hónapja véget ért kapcsolatomnak küldöm az idézeteket. Hanem annak a fiúnak, akivel utána ismerkedtem meg. Pár hetet "együtt voltunk", mikor véget ért a történet szó szerint egyik napról a másikra. Remélem már érthető. Az exemet csak azért írtam bele, mert ez is közrejátszott abban, hogy ez a fiú már nem akar engem. Viszont akkor nem értem, hogy miért csinálja ezeket.
2011. jún. 22. 21:06
 5/11 anonim ***** válasza:
Ja bocs...szerintem beszélj vele tisztán, hogy ezzel már semmit nem ér el. Még ha meg is akarod őrizni a barátságot, most inkább hagyd, hagy nyugodjon le. :)
2011. jún. 22. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Valamiért nem tudom ezt megemészteni:( Szeretett, nagyon..ezt tudom, éreztem. Aztán már nem akart. Most meg érdeklődik néha, tegnap meg már felidézgette a csókunkat is. Nem tudom mit higgyek. Ezen kívül semmi jelét nem adná, hogy akarna engem. Még szerintem ez sem jelenti azt, hogy akarna. De így nem értem, hogy ez mire jó. Tudja, hogy mit érzek, és ahelyett, hogy megmondaná kerek-perec a tényállást, még beszélgetést kezdeményez.
2011. jún. 22. 21:10
 7/11 A kérdező kommentje:
Kassandra, te még így most sem érted a helyzetet.:)
2011. jún. 22. 21:11
 8/11 anonim ***** válasza:
Lehet az exed olyat mondott a mostani pasidnak, hogy maga sem tudja màr mit akar tõled.
2011. jún. 22. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Hát igen, ő bekavart ott, ahol csak tudott. Mondta is, hogy ha vele nem leszek, akkor elintézi, hogy mással sem. De ez a fiú jól tudja, hogy tényleg nem akarom már az exemet, nem játszik szerepet az életemben...szóval itt lehetne az alkalom, hogy kezdeményezzen, de semmi, csak ezek a "jelek" vagy mik ezek...
2011. jún. 22. 21:15
 10/11 anonim ***** válasza:
Akkor meg vàrd meg, hogy mit akar. En a helyedben nem keresném egy darabig, és még szerelmes idézeteket sem küldenék neki. Adj neki idõt.
2011. jún. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!