Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalt a feleségem. Mit kéne tennem?
6 éve vagyunk együtt a párommal és 3 éve házasok vagyunk. Van egy 2,5 éves kislányunk. A feleségemen láttam, hogy valami nem stimmel vele ezért rákérdeztem, hogy mi bántja. Elmondta, hogy nem érzi jól magát keveset vagyunk együtt és hogy van más akivel jól érzi magát. Én teljesen lefagytam nem tudtam mit mondani neki. Kérdeztem tőle, hogy fel akarja adni a házasságunk? Azt mondta nem tudja mit akar. Kérdeztem tőle, hogy megcsalt? Azt monda felháborodottan, hogy nem. Azután eltelt 2 hét és én igyekeztem változtatni, és sokat voltam velük. Minden rendeződni látszott. Egyszer csak bejelentette, hogy elköltözik és viszi a lányunkat is magával. Kiderült, hogy van valakije és, hogy vele akar lenni. Azt mondta, túl keveset vagyok vele. Valóban sokat dolgozok, de általában otthon, és az is igaz, hogy ha nagyon feszült voltam, akkor inkább elvonultam hogy levezessem a feszültséget, de pont azért, hogy ne bántsam őt. Igyekeztem, biztosítani nekik a megélhetést, Újítgattam a házunkat saját kezűleg, mert nem tudtam másképp megoldani. Plusz munkát vállaltam, hogy többet tudjak adni a lányomnak, mit amit én kaptam. Megtettem értük mindent, de én is csak emberből vagyok és én is elfáradtam néha. Sokszor napi 4-5 órát aludtam, csakhogy jobb legyen. Nem iszok, nem játékgépezek, a családomnak élek, minden pénzt hazavittem és rájuk költöttem, amit kerestem. Nem csaltam meg, se őt se mást ezelőtt, pedig sokszor éreztem úgy hogy jó lenne egy kis változatosság, és a hormonok elvették párszor az eszemet. De, mindig feltettem a kérdést magamnak, hogy megéri? A Családomnál nincs fontosabb gondoltam és mindig visszakoztam. Én szeretem a feleségem és a kislányom, nem tudom elképzelni nélkülük az életemet. Én Apa nélkül nőttem fel s tudom mennyire rossz volt. Nem akarom, hogy a lányom is apa nélkül nőjön fel. Tudom elvileg nem lesz apa nélkül, de az már messze nem lesz ugyanaz. Ráadásul, ha lesz új pótapuka még jobban háttérbe szorulok. Ráadásként van sok hitelünk is, amit egyedül csak 2 állással tudok kifizetni, ha kapok egyáltalán másikat. Ő albérletet keres, mert nem tud hova menni egyenlőre. Kérdeztem, hogy annyira rossz velem? De azt mondta, hogy nem. Hogyan fogom támogatni őket, hogy ha elköltözik, ha még magamat sem tudom fenntartani? Szerintem egy rózsaszín köd van a szeme előtt az új kapcsolata végett és ezért nem látja, hogy ha szólt volna ezekről a dolgokról, előbb akkor mindent megtettem volna azért, hogy ne keljen máshoz mennie a boldogságért. Nem veszekszem vele próbálok kedves lenni vele, a kedvére tenni, hagyni pihenni ha fáradt, levenni bizonyos terheket a válláról. Együtt alszunk, átölelem, megsimogatom és nem áll ellen. De mégis menni akar, pedig ez a dolog benne sem hűlt ki teljesen. Nagyon magam alatt vagyok, nem tudok a munkámra sem koncentrálni, teljesen elvesztem és céltalan lettem.
UI. Azért ha kívülről szemlélem a dolgot, akkor fura, hogy engem szarvaztak fel és mégis én puncsolok. De egyszerűen erre érzek késztetést, minthogy utálkozzak. Bezzeg ha én léptem volna félre másnap már az ajtóba lenne a holmim.
Ez a kategória nagyon színvonalas tud lenni válaszok terén :S
Próbáltad már leültetni és megbeszélni vele? Elmondani neki azt, amit ide is leírtál?
Szerintem az egyetlen, ami segíthet, ha leültök és kibeszélitek az egészet - mindent az elejétől a végéig.
Próbáljátok ki azt, hogy először egyikőtök beszél és a másik hallgatja, majd reagál, aztán csere.
Lehet, hogy abba a tipikus női hibába esett, miszerint azt várta, hogy kitaláld mit akar, mit szeretne. Vagy ha elmondta, akkor nem hallottad meg. Valószínűleg többet ért volna neki 1-2 plusz óra amit vele töltesz, mint plusz párezer forint, amit megkeresel.
Sajnos nincs több hasznos ötletem, ez sem tudom, hogy hasznos-e.
Ez a bosszúmegcsalás amit írtak... Hát finoman szólva nem a legjobb ötlet....
Először is sajnálom a helyzetedet,így olvasva ez szörnyű lehet.
Szerintem nem tudsz sok mindent tenni.Ha így mindent felrúgva neki akar indulni,akkor nagyon oda van a másik fickóért.
Ha ennyire jellemtelen ember,akkor ilyen volt mindig is,én csináltatnék egy apasági tesztet,minden esetőségre gondolva,hogy legalább anyagilag ne kerülj még mélyebbre.Neki nem kell tudnia.
Szörnyű érzés lehet,ha ilyen szinten elárulnak és a legnagyobb sz@rban lépnek le.Semennyire nem tisztel téged,nincs mit tenni.
Támogatójának meg ott van az új bika.Bár mivel nem azt mondta,hogy hozzá költözik,valszeg csak kefélgeti a feleséged meg fel van lángolva érte.
Szerintem meg igenis jó ötlet a bosszúmegcsalás, sőt! Nem 1 csajjal csalnám meg, hanem amennyivel csak tudnám. Nem fog neki jólesni, attól hogy nem mutatja.
Még jobb ha az arcába vágod, hogy "megelőztelek, én már X hónapja hozzá járok!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!